Matilda Gage (Matilda Joslyn néven született) már egészen kicsi korában megismerte és természetesnek tekintette a szabadságot és az egyenlőséget. A családi ház fontos állomása volt a rabszolgaság elől menekülő színesbőrűek útvonalának, és a konyha padlója alatt gyakran rejtőztek láncaikat levetett feketék. Otthon szülei görögül tanították, és megismertették a matematika és a pszichológia alapjaival. Nem véletlen, hogy 15 éves korában a Clinton Liberal Institute-ba íratták be, ahol a vallási dogmáktól mentes nevelést ígértek. Három évvel később hozzáment Henry Gage-hez, akivel három gyermekük született – L. Frank Baum története szempontjából a legfiatalabbnak, Maudnak van kiemelt szerepe, aki egy napon majd az író felesége lesz.
Nem válogatott a módszerekben Matilda Gage
Matilda Gage nem tartotta elfogadhatónak, szabad szelleme képtelen volt elviselni a nőket érő elnyomást és egyenlőtlenséget. Komolyan vette a Függetlenségi nyilatkozatban leírtakat: szabadság mindenkinek, és úgy gondolta, hogy ez a nőket is megilleti. Már az amerikai polgárháború előtt részt vett női egyenjogúságért küzdő gyűlések és rendezvények szervezésében, a harcok végeztével pedig a Nemzeti Női Választójogi Szövetség bizottsági tagja lett. A szervezet alapításában olyan híres aktivisták vettek részt, mint Susan B. Anthony és Elizabeth Cady Stanton.
Az 1872-es választáson Susan B. Anthonyt letartóztatták, mert elment szavazni, és Gage végig barátja és harcostársa mellett állt.
„Egy kisagyú, sápadt arcú, primitív külsejű férfi volt a bíró, aki figyelemre méltó előrelátással, már azelőtt megírta a döntését, hogy meghallgatta volna az érintetteket”
– írta később Gage. Az ügy mindenesetre arra jó volt, hogy mindenki megismerte Anthony nevét. A négy évvel később, a Függetlenségi nyilatkozat 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre az aktivisták a maguk nyilatkozatával készültek, és kérvényezték Grant elnöktől, hogy felolvashassák. Természetesen elutasították őket, ám nem adták föl.
Egyszerűen fölsétáltak a pódiumra, és a ceremóniamester kezébe nyomták a szöveget: „Íme az Egyesült Államok női állampolgárainak jogairól szóló nyilatkozat” – mondta neki Anthony. Mielőtt az őrök elkaphatták volna őket, gyorsan szétosztottak néhány példányt a riporterek között, akik ezt olvashatták: „Az Egyesült Államokban élő nők, akiktől száz éven át megtagadták az önrendelkezés egyetlen igazi eszközét – a szavazati jogot –, politikai rabszolgák. Nagyobb okuk van az elégedetlenségre, lázadásra és forradalomra, mint 1776-ban a férfiaknak. Igazságot és egyenlőséget követelünk, azt, hogy az Egyesült Államok lakóit megillető összes polgári és politikai jogot örökre biztosítsák számunkra és lányaink számára.”
Nem ilyen életet képzelt el lányának
Közben Gage lányai felcseperedtek: Maud ekkoriban kezdte meg tanulmányait a Cornellben, az Ivy League első koedukált magániskolájában. Ennek ellenére nem volt könnyű dolga. „Gage-nek hívják, és nagyon eleven” – írta róla egyik barátnője levelében. „Ám a lányoknak itt nagyon vigyázniuk kell magukra. Régen rájöttem: a Cornell nem ilyen élettel teli lányoknak való.” Maudot nem is vették be az első lányszövetségbe, és a teniszklubba sem járhatott. A véletlenek furcsa összejátszása révén azonban a 20 éves nő a syracuse-i Josie Baum szobatársa lett, akinek unokatestvérével, Frankkel egy karácsonyi vacsorán megismerkedtek. Egymásba szerettek, és az anya minden tiltakozása ellenére – Gage nyilván emancipáltabb életutat képzelt lányának annál, mint hogy abbahagyja az iskolát egy sikertelen színműíró kedvéért – 1882 novemberében összeházasodtak. Maud neveltetése azért érződött a szertartáson, amelyről a helyi lap némi furcsálkodás közepette meg is jegyezte:
„A menyasszonytól és a vőlegénytől pontosan ugyanazt az esküt követelték meg” – akkoriban ugyanis a leggyakrabban csak a jövendő feleségnek kellett örök szerelmet és engedelmességet ígérnie.
Maud és Frank Baum Syracuse-ban telepedtek le, és a férfi gépészeti olajok értékesítésével foglalkozott. Amíg be nem futott mint író, ez volt a legsikeresebb vállalkozása – talán nem véletlen, hogy regényében is komoly szerepet kap a kenőanyag. Későbbi üzletei rendre kudarcba fulladtak. Próbálkozott mindenesbolt nyitásával Aberdeenben – ám túlságosan furcsa termékeket kínált. „Hagyta, hogy furcsa ízlése vezérelje” – mondta róla a menye. Újságot indított, ám ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Az író anyósa adhatta Óz ötletét
Közben Gage-nek is akadtak problémái. Összekülönbözött aktivista társaival, akiknek hozzáállását túlságosan enyhének és megengedőnek tartotta. 1886-ban, amikor felavatták a Szabadság-szobrot, egy marhaszállító uszályról hangosbeszélővel kürtölte világgá véleményét, amely szerint
„gigantikus hazugság és gúnyos paródia” nőként ábrázolni a szabadságot, miközben az amerikai nőknek olyan kevés joguk van.
1893-ban megjelentette legnagyobb hatású könyvét, a Woman, Church and State-et (Nő, egyház és állam), amelyben kérlelhetetlenül érvel amellett, hogy az állam és az egyház kart karba öltve munkálkodott évszázadokon át a nők elnyomásáért. Hosszan elemezte a boszorkánypereket, amelyek áldozatául véleménye szerint „a keresztény korok legfejlettebb gondolkodói” estek.
A könyv publikálása és népszerűsítése azonban szinte minden pénzét fölemésztette, és hasonlóan nehéz anyagi körülmények közé került Maud és Frank Baum is. Amikor 1895-ben egy gazdag nyereménnyel – 500 dollárral, ami ma nagyjából 18 ezer dollárnak felelne meg – kecsegetető írói pályázat fölkeltette a figyelmét, rögvest írt a család két legjobb írói vénájával megáldott tagjának: a lányának, Helennek és a vejének. Noha csak a gyerekének küldött levél maradt fönn, minden valószínűség szerint Franknek is hasonlókat írhatott: „Ne feledd, hogy ez nem gyermeklap, hanem a fiataloknak és a család idősebb tagjainak szól. A történet erkölcsi hangvételének és irodalmi stílusának is megfelelőnek kell lennie … olyan fikció, amelynek van erkölcsi üzenete, anélkül, hogy prédikálni próbálna” – írta. Még lehetséges fordulatokat is felvetett, köztük egy hóvihart és egy tornádót.
Róla mintázta a jó boszorkányt
Noha arról nem maradt fönn bizonyíték, hogy Frank Baum elküldte volna egy írását a pályázatra, ám annyi bizonyos, hogy ekkoriban életmódot váltott. A Pitkin & Brooks nevű cég utazóügynöke lett, és esténként naplót vezetett, amelybe írói ötleteit gyűjtötte össze. Nem telt bele sok idő, és magazinoknak és újságoknak is elkezdte elküldeni műveit.
Eleinte csak visszautasításokat kapott – A sikertelenség nyilvántartása címmel egy darabig gyűjtötte is ezeket a válaszleveleket.
1896-ban azonban a Chicago Times-Herald lehozta egyik novelláját, és ettől fogva egyre kevesebb új feljegyzéssel gazdagodott a nyilvántartás.
Mindennek köszönhetően anyagi helyzetük rendeződött. Ekkoriban született meg az az ötlet Frank fejében, amelyből aztán megírta az Óz, a nagy varázslót.
„A történet tényleg úgy tűnt, hogy egyszerűen megírja önmagát”
– emlékezett vissza később. Amikor a történet megvolt, a főhős nevéről még nem tudott dönteni. Végül egy tragikus esemény segítette ebben: felesége testvérének lánya született, akit Dorothy névre kereszteltek. A baba azonban 5 hónapos korában elhunyt – az ő emlékére nevezte így a mágikus kalandokba keveredő kislányt az író.
Nem ez az egyetlen szereplője a regénynek azonban, akit valós személy inspirált. Noha Gage nem élhette meg a könyv elkészültét – 1898. március 18-án agyvérzésben elhunyt; ekkor már jó ideje a Baum-házaspárnál lakott –, a regény lapjain újra és újra hatással van teljes nemzedékekre. Róla mintázta ugyanis az író Glindát, a jó boszorkányt, aki nemcsak segíti Dorothyt, ám illő módon ő mutatja meg neki, hogy mindig is birtokolta a hazatéréshez szükséges erőt.
A regényből film is készült, amelynek forgatása azonban igazi rémálom volt.
