Nem kizárt, hogy egy nő lesz az első ember, aki a Marsra lép

GettyImages-BD6686-002
Olvasási idő kb. 5 perc

Egyre közeleg az időpont, amikor ember lép a Mars felszínére. Jim Bridenstine a NASA-tól három éve azt mondta, hogy 2033-ig szeretnék megvalósítani a küldetést. Csak az odaút 7-9 hónapon át tart, majd ezt követően 30 napot töltenének a bolygón az asztronauták. No de kik lesznek a szerencsés kiválasztottak?

A terv szerint négy ember vesz majd részt a küldetésen: két űrhajós leszáll a bolygón, amelyen már várja őket a korábban oda juttatott ellátmány és egy Mars-járó, a másik kettő pedig Mars körüli pályán tartja az űrhajót. Az egész tervet az Artemis-program előzi meg, amelyben a Holdra küldenek szakértőket, ezután következhet a Marsra történő utazás. A Hold meghódítóinak névsorát már nyilvánosságra hozták, de a Marssal kapcsolatban már nehezebben megy a válogatás. Azt viszont az űrügynökséget vezető Jim Bridenstine-tól tudjuk, hogy sokkal nagyobb szerepet szánnak a nőknek ennél a küldetésnél, és nem kizárt, hogy az első ember, aki a Marsra lép, nőnemű lesz.  

Maga a küldetés több mint embert próbáló: a jegy csak az odaútra szól, visszatérni a Földre nem lehet. Ki kell bírni az össze- és bezártságot az odaúton, meg kell oldani minden felmerülő problémát, hiszen egyedül lesznek a világűrben. Egyes tudósok szerint pont ezek a nehézségek teszik szükségessé női asztronauták kiválasztását. A NASA már az ötvenes években kijelentette, hogy a nők szervezete alkalmasabb az űrrepülésre. Na de miért?

Laurel B. Clark asztronauta 2002-ben: lehet, hogy nő lép először a Mars felszínére is?
Laurel B. Clark asztronauta 2002-ben: lehet, hogy nő lép először a Mars felszínére is?Getty Images / Getty Images Hungary

A női űrhajósok szuperképességei

Az okok egy része tisztán praktikus: a nők teste jellemzően kisebb és könnyebb, kevesebb oxigént és kevesebb kalóriát igényel, így az utazás során súlyt és erőforrásokat takarítanak meg. A reproduktív rendszerük jobban bírja, hiszen a petefészkek a testen belül helyezkednek el. A nők emellett kevésbé hajlamosak szívrohamra, mint a férfiak. Tehát kevesebb erőforrásra és helyre van szükségük, és nagyobb valószínűséggel térnek vissza egészségesen, hogy elmondhassák tapasztalataikat az űrutazásról. 

Mit tud a nők teste?

Mindezek ellenére az ötvenes években még messze voltunk a ma tapasztalt – és ma sem teljes körű – nemi egyenlőségtől, így természetes volt, hogy az űrbe férfiak utaznak. Sally Ride 1983-as híres űrrepüléséig az amerikai nőket távol tartották a felfedezéstől, annak ellenére, hogy korábban minden rakétakilövésben fontos szerepet játszottak. Most egy új tanulmány megerősítette Dr. W. Randolph Lovelace II és Donald Flickinger dandártábornok 1950-es évekbeli elképzeléseit: az űrutazás sikeréhez a nők inkább hozzá tudnak járulni, mint a férfiak. A mostani tanulmányban megvizsgálták a becsült oxigénfogyasztást, a teljes energiafelhasználást, a szén-dioxid- és hőtermelést, valamint a férfiak és nők vízigényét hosszabb űrrepülési küldetések során. Így derült ki, hogy az optimális űrhajósnő annyival kevesebb létfontosságú anyagot igényel, hogy azzal már megéri számolni a tervezés során. 

Nem lehet balhé a Marson

A fizikai jellemzők mellett a tesztelések során nagy figyelmet fordítanak a jelöltek pszichológiai alkalmasságára is. Odafent nem lehet kiborulni, parancsot megtagadni, és zökkenőmentesen együtt kell működni a legénység többi tagjával. A szimulációs kutatások alatt látszott, hogy a szimulációkban részt vevők között úgy romlott az általános lelki jóllét és hangulat, ahogy haladtak előre az időben: csökkent a motiváció, romlott a teljesítmény, a csapatok egyre kevesebbet kommunikáltak, és egyre kevesebbszer teljesítették a földi irányítóközpont parancsait, javaslatait. Ugyanakkor az látszott, hogy az önállósodási törekvés és a kommunikáció lazítása inkább a férfiakra volt jellemző. A nők gyakrabban adtak visszajelzést az irányítóközpontnak, hatékonyabban kommunikáltak. Viszont azt is tudjuk, hogy a szorongásos zavarok és a depresszió a nők körében gyakoribbak. A hosszú távú űrrepülés fogékonyabbá teheti őket az elszigeteltség okozta stresszre, sőt talán még a depresszióra is, de nagyobb valószínűséggel támogatják interperszonálisan azokat, akiknek hiányoznak a családtagjaik és a barátaik. Ezzel szemben a férfiak hajlamosak a pszichoszociális elszigeteltségre haraggal, együttműködés hiányával és konfliktusokkal reagálni. Kíváncsian várjuk, mikor jelentik majd be a Marsra induló legénység tagjait, s hány lesz közülük nő: jelenleg minden érv ellenére elég elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyetlen férfi se kapjon köztük helyet. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek