Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

A Dívány könyvének bemutatóján Reiber Gabriella főszerkesztő a kötetet író Bálint Lillával és Péterfy Borival beszélgetett. Az előadóművész nemcsak múzsák írásaiból olvasott fel, de megosztotta a hallgatósággal azt is, milyen nehéz sors várt az alkotni képes nőkre saját családjában is.

A múzsákról legtöbbünknek azonnal írók, költők neve ugrik be, esetleg néhány vers, amelyet a szeretett nőnek dedikált az alkotó. Azon ritkábban töprengünk, hogy ezek a nők vajon hogyan mesélnék el saját történetüket, ha alkalmat kapnának rá. Pedig a versek, regények mögött álló nők, asszonyok közül többen is voltak, akik maguk is alkottak, írtak, rajzoltak, nyomot hagyhattak volna saját jogon is a világban.

Egy nő sikere egyáltalán nem csak tehetség kérdése, amint az a múzsák történeteiből a könyvbemutatón is kibontakozott
Egy nő sikere egyáltalán nem csak tehetség kérdése, amint az a múzsák történeteiből a könyvbemutatón is kibontakozottKiss Marietta Panka

A női siker nehéz kenyér

A Múzsák a csók után lapjain olvasható, a múzsák által írt szövegek ugyanakkor megmutatják: volt tehetségük, de

lehetőségük már csak ritkábban, és akkor sem biztos, hogy tudtak élni azzal egy olyan korban, amelyben a nők sikeréhez rögös út vezetett.

A könyvbemutatón készült videónk nemcsak a rendezvény hangulatát mutatja be, de hallhatod benne Péterfy Bori és Bálint Lilla gondolatait is a téma kapcsán. 

Ha szeretnél még többet megtudni a kötetről, olvasd el Bálint Lillával készült beszélgetésünket is.

„Nem elsárgult papírlapon látom a költőket és múzsáikat” – interjú Bálint Lillával, a Múzsák a csók után szerzőjével„Nem elsárgult papírlapon látom a költőket és múzsáikat” – interjú Bálint Lillával, a Múzsák a csók után szerzőjével

A napokban jelent meg kolléganőnk, Bálint Lilla Múzsák a csók után című könyve, amely lapjain a költők szerelmeinek élete elevenedik meg. Interjú.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek