A világ legszerencsésebb nőjének nevezik, pedig eltalálta egy meteorit

GettyImages-502130883

Nem sok esélyed van rá, hogy meteorit találjon el, arra pedig valószínűleg még kevesebb, hogy túléld a szerencsétlen találkozást. Egy amerikai nő, Ann Hodges, aki hihetetlen módon a saját nappalijában ütközött össze egy világűrből lezuhant kődarabbal, mindkettővel elbüszkélkedhet.

1954. november 30-án kora délután az Alabama államban található Sylacaugában élő 34 éves háziasszony, Ann Hodges éppen ledőlt szunyókálni egy kicsit a nappaliban található kanapén, amikor váratlan fény- és hangjelenség szakította félbe a délutáni csendet. Nem sokkal 13 óra előtt, 200 kilométer per órás sebességgel hatolt be a Föld légterébe, és haladt el három amerikai állam, Alabama, Georgia és Mississippi fölött a később Sylacauga meteorit néven ismert hullócsillag, melynek egyik levált, kb. teniszlabda nagyságú, négykilós darabja egyenesen Hodges és a férje (bérelt) házának tetejére zuhant, beszakította a tetőt, és a nappaliba csapódott. A meteorit a szekrény tetején álló rádiókészüléket találta el, melyről visszapattant, és egyenesen a kanapén bóbiskoló asszony oldalának vágódott.

Ann Hodges (1920–1972) rendőrök és a meteordarab társaságában a tetőn keletkezett lyuk alatt
Ann Hodges (1920–1972) rendőrök és a meteordarab társaságában a tetőn keletkezett lyuk alattwww.rarehistoricalphotos.com

Aludt, amikor a meteorit a házba csapódott

A becsapódás hatalmas zajjal járt, törmelékkel és füsttel borította el a házat, ezért amikor Hodges édesanyja – aki éppen lányánál tartózkodott – ijedten rohant be a nappaliba, először azt hitte, felrobbant a kandalló. A környékbeliek, akik látták az égen átszáguldó izzó csíkot, azt hitték, egy repülőgép zuhant le a közelben. Hodges komoly sérüléseket szenvedett, a csípőjén és a combján jókora véraláfutásos zúzódás keletkezett, de a szakszerű orvosi ellátásnak hála felépült a hihetetlen balesetből. Szerencséjére több réteg takarót húzott magára, amikor szunyókálni tért, melyek valamennyire felfogták, tompították a becsapódást, ennek köszönhetően nem esett nagyobb baja.

A rendőrség azt hitte, a szovjetek vagy az ufók keze van a dologban

A meteoritot a rendőrség azonnal elkobozta, és a közeli Maxwell légibázisra küldte tanulmányozás céljából, mivel azt gyanították, a rejtélyes tárgy esetleg egy szovjet kémrepülő vagy más gyanús objektum darabja lehet. A tudomány azonban megcáfolta a hidegháborús paranoiát, a szakértők megállapították, csakugyan meteoritról, és nem ember (vagy földönkívüli lények) alkotta tárgyról van szó, végül visszaszolgáltatták a kődarabot Hodgesnak, akinek az esete ekkora már bejárta az országos bulvársajtót. A meteorit sújtotta nő valódi kálváriája azonban csak ezután kezdődött: főbérlője, egy Birdie Guy nevű asszony magának követelte a kozmikus kövecskét, mondván, az ő tulajdona a ház, amelybe becsapódott, Hodges viszont, aki azt remélte, komoly összegért tud majd túladni rajta, nem volt hajlandó odaadni neki.

A meteorit okozta sérülés Hodges oldalában
A meteorit okozta sérülés Hodges oldalábanGettyimages

Guy bíróságra vitte az ügyet, melyből hosszan elhúzódó pereskedés lett, végül a felek megállapodtak egymással, Hodges 500 dollárért (mai árfolyamon kb. 5700 dollár, vagyis 2 millió forint) megvette a követ a főbérlőjétől, azt remélve, ennél sokkal többet kasszíroz majd vele. Az asszonynak és férjének azonban csalódnia kellett, nem igazán akadt vevő a híres-hírhedt meteoritra, végül kénytelenek voltak mindössze 25 dollárért (mai áron 280 dollár, kb. 100 ezer forint) cserébe az Alabamai Természettudományi Múzeumnak eladni.

Ann Hodges egészsége és házassága is ráment a kellemetlen incidensre, és a hosszas pereskedésre: poszttraumás stressztől szenvedett, visszahúzódóvá vált, idővel szinte teljesen kerülte más emberek társaságát, folyamatos szorongásban élt, férjével, Eugene-nel 1964-ben elváltak. A világ legszerencsésebb túlélőjének kikiáltott Hodges 1972-ben, 52 évesen hunyt el veseelégtelenség következtében egy sylacaugai szeretetotthonban. A híres meteordarab ma is az Alabamai Természettudományi Múzeumban tekinthető meg, a hullócsillag egy másik darabját pedig a washingtoni Smithsonian Múzeum őrzi.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek