mérges kígyó Magyarország

Bár ebből a szempontból viszonylag biztonságos helyen élünk: kis hazánkban elvétve találunk egy-egy medvét vagy magányos farkast  – annak sem végződik jól a története –, nagy ritkán vaddisznó támad emberre, de híján vagyunk a nagyon veszélyes állatoknak. Még kígyókból is csak egy-két olyan faj fészkel nálunk, amelynek mérge veszélyes lehet. Ám ha rendszeresen túrázunk, kirándulunk, nem árt megtanulni a nevüket, és ami a legfőbb, megkülönböztetni őket a siklóktól.

Kezdjük is az ártalmatlan siklókkal. Úgy néznek ki, mint a kígyók, úgy viselkednek, mint a kígyók, mert hogy kígyók is. Minden sikló kígyó, ám nem minden kígyó sikló! Magyarországon összesen hét kígyófaj él meg, közülük öt sikló is, ami azt jelenti, hogy nem kell tőlük tartanunk. A siklóknak nincs méregfoguk, amit az áldozatba vájhatnának, sem méreganyaguk. De ez nem jelenti azt, hogy ne vágynának a magányra, hogy ne viselkednének fenyegetően az idegenekkel, hogy ne védenék a fészküket, a területüket, és ne köpködnének meg sziszegnének kobrapózban. Egy sikló ezt mind tudja, sőt a vízisikló és a kockás sikló még remekül úsznak is, ha pedig megfogjuk őket, nehezen lemosható, büdös váladékkal mutatják meg, mennyire rossz döntést hoztunk. 

Ez a sikló ugrik is

A haragos sikló a legmorcosabb, ő elvétve található vízközelben, cserébe agresszíven védi magát, magyarul nem véletlenül nevezik ugró siklónak is. Nemcsak tekereg meg sziszeg, de meglepően gyorsan támad felfelé is teste alsó részére támaszkodva. Leggyakrabban a Budai-hegységben, a Villányi-hegységben, a Duna nyugati partja mentén találkozhatunk vele. A másfél-két méteres állat háta szürkésbarna, azaz gyakran csak akkor vesszük észre kirándulás közben, amikor már majdnem ráléptünk. Hasa sárgás. Utál nagyjából mindenkit, a saját fajtársait is, a lakott települések környékén (és már csak ilyen élőhelye maradt) viszont állandó stresszben él. Még fogságban sem szelídül meg, sőt általában bele is pusztul a feszültségbe. Rágcsálókat és madárfiókákat eszik, így ránk tényleg nem veszélyes – és ne is bántsuk, mert félmillió forintos értéke van. Ám azt tudnunk kell, hogy a siklóknak is lehetnek fogaik, amiket nem félnek használni. Sok kis hegyes képződményt képzeljünk magunk elé az állkapocsban amelyek relatíve rövidek, teljesen hiányzik belőlük a méreganyag, és maximum a bőrünket tudják felsérteni. Ha úgy érzik, nincs más választásuk, a siklók igenis harapnak (kivéve a vízieket, ők bűzlenek, végső esetben pedig halottnak tettetik magukat), utána fájdalmas seb marad, amit fertőtleníteni kell. Csak egy nagyon fontos különbséget fedezünk fel: hiányzik az a két kis pont a sebnél, ahol a méregfogak hatolnak a testbe. Apró, de igen lényeges eltérés. 

Még két ártalmatlan sikló Magyarországról

Beszéltünk már a két vízi fajról, akik maximum a strandolókat és a halakat ijesztgetik, a legelvetemültebb hazai siklóról, ejtsünk hát szót a maradék két fajról is. Az erdei sikló az Északi-középhegységben és a Dunántúli-dombság területein él, akár két méter hosszúra is megnő, és nagyon ügyesen mászik fára. Színe barnás-sárgás-zöldes, tökéletesen rejtőzik az erdei aljnövényzetben. Nem szabad bántani – soha egyetlen siklót sem szabad bántani –, ha belebotlottunk, hátráljunk el és kerüljük ki, ha másért nem, akkor a pénztárcánk kedvéért: természetvédelmi értéke ötvenezer forint. 

Kezit csókolom, nem én vagyok a vipera

A rézsiklót könnyű megkülönböztetni tőle, már csak azért is, mert csak félméteresre nő. Bőre vöröses és csillog, de annyira nem, hogy azonnal azonosítani tudjuk. Sokan összekeverik ugyanis a keresztes viperával, akivel testhosszban nagyjából egyeznek, de a lényeges dolgokban (két apró pont a marás helyén) különböznek. Sőt a rézsikló néha megeszi a viperát: ettől csak szimpatikus! Nagyon fontos tudnivaló, hogy a kígyók – így a siklók is – csak akkor támadnak, ha fenyegetve érzik magukat. Ez megtörténhet direkt, azaz piszkáljuk, fényképezzük, ingereljük, illetve véletlenül: nem nézünk a lábunk elé, és véletlenül rálépünk, megbolygatjuk a fészkét. Ilyenkor, mint minden normális állat, a kígyó, esetünkben rézsikló, védekezik, azaz ha nem tud villámgyorsan elcsusszanni valamiféle fedezékbe, figyelmeztet és támad. Jó oka van rá: nem akarja, hogy megegyék. Márpedig a kígyót sok állat szereti, a sünök, ragadozó madarak, rókák, kóbor kutyák, menyétek, és akkor még hol vannak a tudatlan emberek a botjaikkal!

Két mérges kígyó, akit tényleg kerülj ki

Magyarországon csak két olyan kígyó él, aki nem sikló és még mérges is, a maximum méteres keresztes vipera és a 40-50 centis rákosi vipera. Első blikkre, pláne ha megmartak, aztán eltűntek a szemünk elől, nehezen különböztethetjük meg őket a siklóktól, de a méret már jó támpont: egy valamirevaló sikló bőven megvan másfél méter is (már persze, ha már felnőtt), míg a viperák hozzájuk képest kicsik. Ez a veszte szegény rézsiklónak, aki visszamaradva a növésben gyakrabban válik viperagyanú áldozatává. No de figyeljük csak meg a viperákat közelről egy fényképen: fejük nem olyan kerekded, mint a siklóké, hanem háromszög alakú, pupillájuk pedig kerek helyett vízszintes vonal. A keresztes vipera hátán cikcakkos minta található, teste zömökebb. A rákosi vagy homoki vipera meg olyan ritka, hogy kész szerencse, ha véletlenül összefutunk vele. Csak hazánkban él, kicsi, félős, bénán vadászik, mérge gyenge, és nagyon szeret elbújni. Apró méregfogaiból kevés mérget adagol, de azért marása orvosi ellátást igényel, bár ellenszérumot nem gyártottak, mert nincs szükség rá. Alapvetően a maradék nedves réteken, lápokon, legelőkön él, de egy csapatnyi a Kiskunság száraz sztyeppjeit szereti. Természetvédelmi értéke egymillió forint, szóval tényleg hagyjuk békén. Olyan kevés van már belőle, hogy direkt szaporítják: nemrég több mint ötven példányát engedték ki a Fertő–Hanság Nemzeti Parkba új lakhelyet keresni, de a populációt így is körbekerítve védik a ragadozóktól.

Hazánk legveszélyesebb kígyójára még a vakond is vadászik

A keresztes vipera nem ilyen ritka, a mérge is erősebb, így ő az, akitől érdemes tartani. Bár szegény mindent megtesz, hogy elbújjon előlünk, már nagy távolságból kiszagolja az embert, és elmenekül. Ha végképp nem hagyják békén, sziszeg és mar, de ez a legtöbb esetben elsőre álmarás. Azaz harap, de mérget még nem adagol, megmutatja, mit tud, de nem fecsérli a vadászathoz szükséges folyadékot. Ha itt sem kapunk észbe, még többször harap, és akkor már kapunk a híres viperaméregből is. Magyarországon utoljára 2001-ben fordult elő, hogy valakit nem tudtak visszahozni marás után. Leggyakrabban meglepően elhúzódó, részleges bénulás és erős fájdalom jelentkezik, de ez, no meg a pánik és a gyengeség is elég egy masszív rosszulléthez és kórházi tartózkodáshoz. Az ilyen esetek azonban nagyon ritkák, évente egy-két marás fordul elő. Ellenszérum szerencsére létezik, többféle is, jellemzően a nyíregyházi Jósa András Kórház Sürgősségi Betegellátó és Toxikológiai Központjában adják be. Cserébe el kell mondanunk, hogy a keresztes viperának rengeteg természetes ellensége van, még a vakond és a futrinka is megeszi. Ha gumicsizmában vagy masszívabb lábszárvédőben vagyunk, azon át sem tud harapni. Kiránduljunk óvatosan, főleg Somogy és Zala vármegyékben, a Tokaj-hegyen, a Tiszaháton, a Zempléni-hegységben, mindig nézzünk a lábunk elé, ne üljünk csak úgy le bárhová, ebben az esetben leélhetünk egy egész életet anélkül, hogy viperával találkoznánk.