Máthé Erzsi

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választott színésznő Mertz Erzsébet néven született 1927. május 16-án Budafokon sváb családban; tehetsége már gyerekként megmutatkozott, ennek ellenére egyáltalán nem vágyott a világot jelentő deszkákra. „Kereskedelmi iskolát végeztem” – mesélte egy interjúban még az 1970-es években – „azt gondoltam, titkárnő leszek, de újra meg újra kaptam valami ösztönzést”. A magyartanárnő, Bözsi néni egymás után kétszer feleltette versmondásból, annyira szerette hallani a hangját, kézimunkaórákon ő volt a felolvasó, mások varrták helyette a csipkét.

Rögtön a világháború végét követően az ifjú Mertz Erzsi egy faárugyár mérnök-igazgatója mellé került titkárnőnek, aki szintén úgy látta, beosztottja többre hivatott ennél a szakmánál, 1945. május 1-jén közölte vele: „menjen színésznőnek!” A főnöki utasításnak engedelmeskedve Erzsi egy hónapos szerződéssel beállt egy Budafokon működő amatőr – leginkább festőkből, szobrászokból álló – színtársulathoz, egyik ottani kollégája készítette fel a Színművészeti Főiskolára (akkor még Színiakadémiára) való felvételire.

A felvételi vizsgán Erzsébet a 13-as számot kapta, egy idősebb úr meg is jegyezte, Szeleczky Zita is 13-as számmal felvételizett, így biztos szerencséje lesz. Nem lett, hiába adta elő nagy átéléssel Edmond Rostand Sasfiók című drámájának egyik monológját, nem találták elég meggyőzőnek és elutasították; létezett azonban egy másik lehetőség, az Országos Színészegyesület iskolája, ahová szintén felvételizett, ezúttal sikerrel. A színészegyleti tanodában olyan jeles művészek lettek a tanárai, mint Várkonyi Zoltán, Rátkai Márton, Ascher Oszkár és Gobbi Hilda; utóbbi rendezte a vizsgaelőadást, Gorkij Éjjeli menedékhelyét, melyet a (régi) Nemzeti Színházban adhattak elő, Máthé Erzsi Násztya szerepét alakította.

Egy évvel később jött az államosítás, Máthét Pécsre küldték, ahol későbbi első férje, Szendrő József volt az igazgató, három év Pécs után visszatért a fővárosba, és a Nemzeti társulatának lett a tagja. A Nemzeti kamaraszínházában, a Katona József Színházban megkapta Kossuthné szerepét Illyés Gyula Fáklyaláng című darabjában. „Mindig csekély önbizalmú és drukkolós lány voltam, akkor kiváltképp” – emlékszik. – „Egyetlen kérésem volt a rendezőhöz, a zseniális Gellért Endréhez: ne kelljen azt mondanom, hogy Lajos. A szöveg egy-két helyen így szólt, hiszen hogyan máshogy szólítottam volna a férjemet, nekem, Máthé Erzsinek viszont ez mégis pofátlanul hangzott. Csak úgy lelajosozzak egy ilyen óriást?”

Az igazi nagy berobbanást Urbán Ernő Uborkafa című darabjában a szolgalelkű titkárnő, Galavics Piroska szerepe jelentette: „Hihetetlen reveláció volt, meghozta nekem a kiugrást. A legtöbbet velem foglalkoztak a kritikusok. Utána özönével kaptam a szerepeket, volt, amiben jó voltam, volt, amiben rossz.” Máthé Erzsi több mint harminc éven keresztül, 1983-ig játszott a Nemzeti színpadán, ezt követően az önállósult Katona József Színházhoz ment át. Egy esztendőt – 1964-ben, amikor felrobbantották a Blaha Lujza téren álló Nemzetit – Marokkóban töltött második férjével, Kéri László mérnökkel, de hamar visszatért (férje további hat évig az afrikai országban maradt), attól félt, elfelejti idehaza a közönség.

Nem így történt, a színpad mellett Máthé Erzsi számos filmben és televíziós alkotásban is emlékezeteset alakított, játszott például a Ház a sziklák alattban, a Szindbádban és a Szeleburdi családban is. 2000-ben az elsők között választották a Nemzet Színésznőjének, két évvel később alapítványt hozott létre a koraszülött gyermekek ellátásának támogatására; csak 84 évesen vonult vissza a színpad világától, mely elmondása szerint az igazi családot jelentette számára. Élete utolsó éveit visszavonultan, a lakása magányában töltötte; több mint tíz éve életmentő műtéten esett át, az orvosok pacemakert ültettek be a szervezetébe. Azóta nehezen mozgott, egy ápoló segítette a mindennapokban.