Dobozos tejek megvásárlásával segíthetsz a kórházi betegeknek

Lidl áruház

Szeretnél tenni valamit a kórházi betegek mielőbbi felgyógyulásáért? Most itt a lehetőség!

Nagyszabású, országos szintű adománygyűjtő kampányt indít a Lidl Magyarország a hazai egészségügyi ellátás támogatása céljából. Az október 25-én elindított kampány keretében a vállalat minden eladott 2,8%-os Pilos dobozos ESL magyar tej árából 5 forintot a Semmelweis Egyetem Alapítványnak ajánl fel, sőt, mindezeken túl az összegyűlt adományt az akció végén megduplázza.

Szupermodern kórházi ágyakat kapnak a betegek

Az elmúlt időszakban különösen nagy teher hárult az egészségügyre, így minden korábbinál nagyobb az igény rá, hogy az ellátáshoz szükséges eszközök maximálisan hozzájáruljanak a betegek ellátásához, gyógyításához. Ez kiemelten fontos a mozgásképtelen vagy mozgásukban akadályozott páciensek esetében, akik a nap 24 óráját a betegágyban fekve töltik. Számukra ezért komoly segítséget jelent, hogy az adománygyűjtő akciónak köszönhetően korszerű terápiás elveknek megfelelő kórházi ágyakat kaphatnak.

„Felelős vállalatként fontosnak tartjuk, hogy ahol tudunk, segítő kezet nyújthassunk, legyen szó rászorulókról vagy a hazai egészségügy támogatásáról. Jelenlegi kampányunk célja, hogy vásárlóinkkal összefogva az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézményét, a havonta mintegy 12 000 fekvőbetegesetet kezelő Semmelweis Egyetemet segíthessük, amely a befolyt összegből modern, elektromos kórházi ágyakat vásárolhat. Bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak az akcióhoz, és közösen hozzájárulhatunk a magyar egészségügyi ellátás fejlesztéséhez, a betegek mielőbbi felépüléséhez” – mondta el Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

A speciális, 1-1,5 millió forint értékű ágyak magassága, háttámlája és lábvége külön-külön is a betegek testmagasságához igazítható, ami kényelmes és biztonságos fekvést biztosít, a többrétegű matracok pedig csökkentik a felfekvés kialakulásának veszélyét. Leereszthető védőkorlátjaik megkönnyítik a páciensek mozgatását is, míg fékekkel ellátott, gördülő kerekeik a szállításukat hivatottak egyszerűbbé tenni. A legmodernebb színvonalat képviselő ágyak tehát hozzájárulnak a betegek legmagasabb szintű ellátásához és gyógyulásához, valamint emelik a páciensek komfort- és biztonságérzetét, mindemellett az ápolási feladatokat végző szakdolgozók munkáját is jelentősen segítik.

A speciális ágyak megfelelnek a legmagasabb követelményeknek is
A speciális ágyak megfelelnek a legmagasabb követelményeknek isLidl Magyarország

A Lidl évek óta működteti támogatói programját, és felelős vállalatként nagy hangsúlyt fektet elsősorban a rászoruló magyar családok megsegítésére. Az elmúlt két évben összesen több mint 431 millió forint értékben juttatott el élelmiszereket, ruházati árucikkeket, tisztálkodási szereket és egyéb nem élelmiszer jellegű adományokat a nehéz körülmények között élőknek.

A diszkontlánc nem először áll ki a hazai egészségügy támogatása mellett sem. Harmadik éve támogatja – éves szinten immár 78 millió forint értékű – élelmiszer-adománnyal a Heim Pál Gyermekkórházban fekvő több mint 35 ezer beteg gyermek étkeztetését, közvetve pedig gyorsabb felépülését.

Az együttműködés első két éve során többek között 19 tonna friss zöldség és gyümölcs, 13 tonna friss, kiváló minőségű hús, 6,3 tonna felvágott, 4 tonna sajt és 21 400 liter tej, valamint 18 500 db bébiétel jutott a gyerekek tányérjára. A jobb minőségű alapanyagoknak köszönhetően pedig bővült az intézményben a különböző diétatípusokban adható termékek választéka is.

Mostani, a kórházi ágyak megvásárlását támogató adománygyűjtő akciójukhoz te is csatlakozhatsz, a kampányról itt tájékozódhatsz bővebben.

A cikk a Dívány és a Lidl Magyarország tartalmi együttműködésének keretében valósult meg.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra