Az első negyedévben tovább nőtt a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések számának, illetve az általuk okozott kárértéknek a növekedése. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint március végéig összesen 16 milliárd forint kárt okoztak a csalók, ami több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Biztató ugyanakkor, hogy az elektronikus pénzforgalomban több mint duplájára nőtt a sikeresen megakadályozott visszaélések száma a múlt év első negyedéhez képest – áll a CIB Bank sajtóközleményében.
Jelentősen nőtt a bankkártyás csalások száma
Milliárdos károkat okoznak a csalók hazánkban: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a bankkártyás visszaélések száma 2024. első negyedévében megközelítette az 57 ezret, ami 14,7 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest. Az elektronikus pénzforgalomban egytizedével, 4601-re nőtt a sikeres visszaélések száma.
A kártyás visszaélésekkel okozott kár 65 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest, meghaladta a 2,7 milliárd forintot. Az elektronikus pénzforgalomban okozott kár pedig több mint a négyszeresére, 13,4 milliárd forintra ugrott. Ezek a pénzforgalmi visszaélések együttesen 16 milliárd forintnyi kárt okoztak Magyarországon, ami jóval több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak.
Biztató ugyanakkor, hogy az elektronikus pénzforgalomban regisztrált, sikertelen visszaélések száma is nőtt, 7100 esetben, összesen 4,3 milliárd értékben sikerült a csalási kísérleteket megakadályozni.
Így előzhetjük meg az elektronikus csalásokat
„Az első negyedéves statisztikai adatokból is egyértelműen látszik, hogy továbbra is fokozott odafigyelés szükséges az ügyfelek és a szolgáltatók részéről. Az átutalási limitek bevezetése révén remélhetőleg tovább emelkedik majd a megakadályozott csalások aránya is” – mondta el Bártfai Gábor, a CIB Bank Információbiztonsági vezetője.
„Nagyon fontos, hogy az elektronikus vásárlási műveletek, átutalások során mindig alaposan ellenőrizzük, hogy milyen felületen, például weblapon, kinek és mekkora összeget utalunk vagy fizetünk” – tette hozzá. Szintén lényeges a pénzintézet szakértője szerint, hogy
soha ne engedjünk másoknak hozzáférést a banki műveletekhez használt elektronikus eszközeinkhez
és ne is telepítsünk alkalmazásokat, távoli hozzáférést lehetővé tevő programokat a számítógépünkre, a mobilunkra, vagy más eszközünkre. Ha pedig felmerül a visszaélés gyanúja, elengedhetetlen, hogy azonnal tegyünk bejelentést, hiszen a gyorsaság itt alapvető jelentőségű.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés