5 ok, amiért Karikó Katalinnak kellett volna kapnia a Nobel-díjat

A Washington Post szerint Karikó Katalint a világ megmentőjeként kellene ünnepelni. Mi is így gondoljuk, és el is mondjuk, hogy miért a magyar biokémikusnak, kutatóbiológusnak, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztőjének drukkoltunk.

Hatalmas várakozás előzte meg a Nobel-díj kiosztását, ugyanis felcsillant a remény, hogy esetleg egy nő, esetleg egy magyar nő, és esetleg egy olyan tudományos fejlesztés kapja az elismerést, aminek köszönhetően a Covid ma kevesebb áldozatot szed világszerte.

Karikó Katalin ma nem kapta meg az orvosi Nobel-díjat, de érdemei elévülhetetlenek, hiszen hozzájárulása az mRNS-kutatásokhoz, valamint annak az oltásokban és az orvostudományban való alkalmazásához alapvető fontosságú. És ez akkor is így lesz, ha holnapután sem az ő nevét olvassák fel, amikor a kémiai Nobel-díjakat osztják.

5+1 dolog, amit feltétlenül tudj Karikó Katalinról:

  1. Biológusdiplomáját Szegeden szerezte, kutatómunkáját is itt kezdte, de létszámleépítés miatt az Egyesült Államokban folytatta, jelenleg amerikai–magyar állampolgár.
  2. Korát megelőzve és jóval a Covid előtt, 1993-ban ért el áttörést az mRNS-technológiában. A Pennsylvaniai Egyetem orvosi karán kutatott, amikor elérte, hogy a hírvivő RNS- (messenger RNS-) molekulák, amelyek a sejteket proteinek legyártására utasítják, mesterségesen előállítva is stabilak maradjanak.
  3. 2004-ben kollégájával, Drew Weissmann-nal szabadalmat jegyeztettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazásra. Ezt vette meg 2011-ben a BioNTech, illetve a Moderna.
  4. 2018-ban a Pfizerrel közösen kezdtek ezen a technológián alapuló oltást fejleszteni, tehát a koronavírus megjelenésekor azonnal elkezdődhetett a vakcina tesztelése, 2020 végén pedig széles körű felhasználása.
  5. Karikó Katalin és Drew Weissman munkásságát sokáig csak a szűkebb tudományterület művelői ismerték, és a Covid kellett ahhoz, hogy a tudományos világ elismerje kutatásaik fontosságát.

Ehhez képest a magyaroknak okkal jelentett csalódást, hogy napjainkban, amikor minden a Covidról szól, a Nobel-díjat David Julius és Ardem Patapoutian kapta a hőmérséklet és az érintés receptorainak felfedezéséért.

Tudtad? Karikó Katalin Szegeden született lánya más területen eredményes, Francia Zsuzsanna (Susan Francia) kétszeres olimpiai bajnok és ötszörös evezős világbajnok, méghozzá amerikai színekben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra