Az amerikai elnök fia, Beau Biden még 2015-ben hunyt el rákban: hivatalos írországi látogatása során olyan emberbe botlott az elnök, aki ezt a fájdalmas eseményt idézte fel benne.
Nem számított rá, így könnyekben tört ki Joe Biden, amikor Frank O'Grady atya lépett elé Írországban: a pappal utoljára akkor találkozott, amikor az fiának, Beau-nak kiszolgáltatta a betegek szentségét. O'Grady volt Beau Biden mellett halála idején is, később azonban az Egyesült Államokból visszament Írországba.
Az eseményről Richard Gibbons atya számolt be, aki az ír kegyhelynek számító Knock Shrine plébánosa. Ide látogatott egy írországi látogatása végén a hithű katolikus amerikai elnök: sem Gibbons, sem Biden nem tudta, hogy egymásba fog botlani a két régi ismerős.
„Sírt, nevetett, látszott rajta, hogy milyen mélyen érinti meg az esemény. Felejthetetlen volt a délután”
– fogalmazott Gibbons az amerikai elnök reakciójával kapcsolatosan. O'Grady arról számolt be, hogy Joe Biden és vele utazó másik fia, Hunter is megölelték őt.
Joe Biden arról is beszélt írországi látogatása során, hogy eredetileg nem is akart indulni a 2020-as elnökválasztáson fia halálát követően: úgy fogalmazott, Beau-nak kellene az ő helyén állni most.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés