Így ismerkedtek szüleink: Tinder helyett a Telefonbár segített párt találni

Bálint Lilla
fortepan 208323
Olvasási idő kb. 6 perc

A hatvanas–hetvenes évek kedvelt ismerkedőhelye volt a Telefonbár, amelynek asztalainál ismerkedni vágyó fiatalok várták, hogy megszólaljon a telefon – de nem mindig volt könnyű beazonosítani, kivel beszélnek.

1967-ben, amikor a magyar otthonokban még kuriózumnak számított a telefon, és egy-egy „iker” vonalra éveket kellett várni, az óbudai Újlaki Étteremben különös létesítmény nyílt: a Telefonbár. Az előtérben hatalmas pálma fogadta az érkezőket, akik a korszakban nagyon modernnek számító piros műbőr fotelekben üldögélhettek, és miközben hallgatták a diszkrét háttérzenét, kortyolgatták a telefonon kirendelt pohár pezsgőt.

Ismerkedés retró módra

A hely különlegessége az volt, hogy minden asztalt megszámoztak, és középre, a kötelező hamutartó mellé egy telefonkészüléket is helyeztek. A Telefonbár kiváló ismerkedési lehetőséget biztosított a félénkebb fiatalok számára, akik valamiért nem akartak az Ifiparkban tombolni. A hely varázsához az élőzene is hozzájárult: bárzongorista játszotta az akkori idők legnagyobb slágereit, de felléptek előadóművészek, és szerveztek humoros esteket is. Fogyott a sós mogyoró, a sör vagy a pezsgő, a nők pedig kíváncsian várták, megszólal-e az asztalukon lévő telefon, és ha igen, vajon ki az, aki ismerkedne velük.

A Telefonbár 1969-ben
A Telefonbár 1969-benFortepan / Főfotó

Vajon ki telefonált?

A csavar ugyanis az volt a dologban, hogy aki telefonált, természetesen tudta, kivel beszél, de akit felhívtak, az nem – hacsak nem volt profi a szájról olvasásban. Természetesen próbálta megtalálni a vendégek között, kivel beszél éppen, de ez sem volt könnyű:

megesett, hogy másvalaki, akinek szintén szimpatikus volt az illető, úgy tett, mintha vele beszélne: kacsintgatott és integetett.

Ebből adódhatott kisebb félreértés is, főként, ha az ismerkedés a táncparketten vagy egymás asztalánál folytatódott. De semmi sem volt kötelező: ha valakinek nem tetszett, amit a telefonban hallott, elköszönt, és letette a telefont. (Így talán a visszautasítást is könnyebben viselték a kevésbé szerencsések.)

A Telefonbárban kiválóan lehetett ismerkedni
A Telefonbárban kiválóan lehetett ismerkedniFortepan / Bauer Sándor

A hely rendkívül népszerű volt. Foglalás nélkül fölösleges volt próbálkozni, de egy idő után megfelelő ismeretség hiányában szinte lehetetlen volt bejutni, annak ellenére, hogy az akkori árakhoz képest nem volt olcsó. Telefonálni viszont ingyenesen lehetett: nem kellett se tantuszt keresgélni, se költőpénzt félretenni arra az esetre, ha megtetszene valaki, és telefonálni szeretnénk.

Veszélyek a Telefonbárban

A Telefonbár egy idő után nem csak az ártatlan ismerkedésről vált híressé. Éjszakai „pillangók”, azaz ügyfelekre vadászó prostituáltak is megjelentek. Az Esti Hírlap már 1968-ban arról írt, hogy egy „közveszélyes munkakerülés, üzletszerű kéjelgés és lopás” miatt elítélt nő „vadászott” a Telefonbárban: „Lakása ugyan nem volt, ám ez mit sem zavarta, az éjszakákat ugyanis a különféle szórakozóhelyeken megismert férfiaknál töltötte. Február végén a Telefonbárban megismerkedett egy fiatalemberrel, s még aznap a fiú barátjának a lakására mentek. A lakás tulajdonosa reggel dolgozni indult, a párocska pedig déltájban távozott. A kulcs azonban beletört a zárba. A fiatalember kiemelte a bejárati ajtó egyik üvegét, s benyúlva az ablakon, csupán a belső tolózárral csukta be az ajtót. Nem sokkal később a lány sürgős tennivalóira hivatkozva elvált partnerétől, s visszament a lakásba. Könnyűszerrel bejutott: kiválasztotta a lakástulajdonos feleségének legszebb ruháját, fehérneműit és sietve átöltözött” – írta a lap, majd beszámol arról, hogy a „csipkeruhás kis tolvajlány” az Astoria bárjában ropta a lopott ruhában, amikor elfogták a rendőrök.

Gyanús magányos nők a Telefonbárban

A jelenség olyannyira elharapózott – nemcsak a Telefonbárban, hanem egyéb budapesti szórakozóhelyeken is –, hogy bizonyos helyekre az egyedül érkező nőket be sem engedték. A Magyarország így írt a jelenségről 1968-ban: „Bevett szokás az éjszakai zenés szórakozóhelyeken, amelyek általában a hajnali órákig nyitva tartanak, hogy férfi kíséret nélkül nőt – korra, külsőre, hivatásra való tekintet nélkül – már a portás sem enged be a helyiségbe, ugyanakkor a kifejezetten ismerkedési célból érkező nőket kettesével-hármasával örömmel fogadják. Egyedül a Délbudai Vendéglátóipari Vállalat adott ki legutóbb olyan utasítást, hogy 170 üzletében a vezetők és a pincérek nyújtsanak védelmet a tisztességes szándékú, egyedülálló nővendégeknek, ne közvetítsenek üzeneteket férfiaktól, gátolják meg az asztalon át történő ismerkedéseket. Aki pedig magányos nő létére a telefonbárba vagy valamelyik nonstop-üzembe ül be, magára vessen…” – kommentálta a lap korabeli szexizmussal kísérve az ilyen elítélendő viselkedést.

Ismerkedés másképp

A Magyar Rendőr is rendszeresen beszámolt a helyhez köthető balhékról: volt, hogy szórakozó bűnözőket, tolvajokat kapcsoltak le a Telefonbárban, máskor valakit leütöttek a helyszín előtt. Ennek ellenére a hely nagyon népszerű volt, zenés és szórakoztató műsorszámaira nagyon sokan voltak kíváncsiak. A hetvenes évek végén a lendület megtört, ekkor átalakult a hely: az éttermi rész sokáig működött, itt cigányzene várta a betérőket, a hajdan Telefonbárként üzemelő rész pedig diszkóvá alakult. A világító üvegpadló, majd a technózene egészen a kilencvenes évek közepéig várta a műfaj kedvelőit, amikor is az épületet lebontották, és ma már semmi sem emlékeztet a hetvenes évek kedvelt ismerkedőhelyére. Pedig ki tudja, lehet, hogy ma is lenne rá igény.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek