A sportolót még 2021-ben kezelték szepszissel, s ekkor, a seben keresztül fertőződött meg a húsevő baktériummal. Az orvosi nyelven nekrotizáló fasciitisnek nevezett ritka és életveszélyes lágyszövetfertőzés miatt elveszítette az egyik lábát, és az életét csak makacs édesanyja mentette meg.
Emma Doherty testének 85 százalékát érintette a fertőzés, olyan rossz állapotba került, hogy az orvosok kevesebb mint 1 százalék esélyt adtak neki a túlélésre. Édesanyjával közölték, hogy fontolja meg az életfenntartó gépének kikapcsolását.
A húsevő baktériumot csak egyféleképpen tudták megállítani
Végül az amputáció segítségével eltávolították a legfertőzöttebb részeket, de ez azzal járt, hogy a terepfutó elvesztette az egyik lábát, bőrátültetéseken esett át, és operálni kellett a csuklóját is, súlyos idegsérüléseket okozva. Bőre nagyon sérülékeny, és egyértelműen komoly veszteségeket szenvedett, de a sportoló nagyon hálás azért, mert életben maradt, és hogy édesanyja nem volt hajlandó lemondani róla. Újra kellett tanulnia beszélni, enni és mozogni, de nem adja fel, pénzt gyűjt a szükséges kezelésekre és tolószékre, hogy minél teljesebb életet élhessen.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés