Hold jövő

Hamarosan indul az első nő a Holdra, ami azt jelenti, hogy a hidegháború idején folytatott verseny, ha jóval kevésbé kétségbeesetten is, de újra elkezdődött Japán, Kína, Oroszország, az USA, Dél-Korea és India részvételével. A cél nem annak bizonyítása, melyik nemzet különb, hanem a Hold erőforrásainak mielőbbi kiaknázása.

De mégis, mi van a Holdon, ami ennyire kellhet nekünk? Rengeteg ásványi anyag és víz. Bár már jártunk a felszínén, még mindig talajmintákat veszünk, hogy felderítsük, mennyi víz (a fagyott vízlelő helyek nem csak ivásra használhatók, a H2O-t üzemanyagként használható hidrogénre vagy a légzéshez szükséges oxigénre is lebonthatnánk), hélium, okostelefonokban használt ritka földfém található ott, amit – tekintve, hogy a Föld nevű bolygó erőforrásait kezdjük kimeríteni – új bányaként szolgál növekvő éhségünk fedezésére. Hogy eközben miként befolyásoljuk a Holdat, az űrt, milyen szemetet hagyunk magunk után, mi történik, ha valamit nagyon elrontunk, és a Holdból darabok szakadnak le, most nem foglalkozunk. Mint a gyerekek a cukorkabolt felé, úgy futunk kiaknázni mindenki más előtt, amit ki lehet. 

Milliárdok a Holdon

Hogy ez mennyire zsíros üzletet jelent, arról szépen árulkodik a hirtelen megkezdődött rakétaépítés. A NASA egy sor leszállóhelyet javasolt az égitesten az új Artemis programja számára, India nemrég szállt le Chandrayaan–3 űrszondájával a déli pólushoz közeli Manzinus-kráter közelében, míg Oroszország a Boguszlavszkij-kráter közelében remélt egy hasonló helyszínt felfedezni, mielőtt Luna–25 szondája a hónap elején lezuhant. Eközben Kína azt tervezi, hogy 2030-ra asztronautákat küld a Hold felszínére, és számos hasonló leszállóhelyet jelölt ki, mint az amerikai űrügynökség. Hogy mi lehet ebből nagyon könnyen? Természetesen nemzetközi konfliktus, minimum az USA és Kína között. De a nyersanyag megszerzésének esélye, a hely bebiztosítása sokkal fontosabb… Így volt ez már a Hold szabályozására tett korábbi kísérletek során is: az 1979-es Hold-megállapodást sem az Amerikai Egyesült Államok, sem Oroszország, sem Kína nem írta alá.

Mégis kié a Hold?

Amíg nem kezeltük erőforrások lehetséges bázisaként, addig fel sem merült, hogy ami a Holdon, illetve abban van, az mégis kinek a tulajdona. Tulajdonképpen senkié, ahogy az űr, vagy a bolygók sem. Csakhogy az első holdra szállás után tisztázni kellett a kérdést, mivel hirtelen minden nagyobb nemzet jogot próbált formálni rá. Az 1984-ben hatályba lépett Hold-megállapodás egyfajta szerződést jelent, ami kimondja, hogy a Holdat és más égitesteket kizárólag békés célra lehet használni, a környezetük megzavarása nélkül. Az ott található természeti kincsek az emberiség egészéhez tartoznak. Aki pedig mégis oda tart, vagy ott bármiféle tevékenységet végez, köteles előre értesíteni az ENSZ megfelelő szerveit. Amennyiben pedig valaki már a bányászaton gondolkodna, egy nemzetközi kormányrendszer előtt kell érvelnie. 2008 januárjáig 13 állam ratifikálta az egyezményt, illetve további 4 ország írta alá. Csakhogy az igazán érdekelt országok egyike sem volt hajlandó szignózni a megállapodást. 

Mi kell onnan mindenáron?

Ami a gyakorlatban valószínűleg azt jelenti, hogy amint képesek lesznek robotokat, asztronautákat, kutatókat az égitestre küldeni, elkezdődik a nyersanyagok bányászata. Ha megérjük, és addig ezt a bolygót nem tesszük végleg tönkre, hatalmas versengés kezdődhet, a fent említett nemzetközi konfliktusokról nem is beszélve. De mégis miért érdemes ezt vállalni? Elsősorban a vízért. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiterje által elvégzett elemzésekből tudjuk, hogy a holdi pólusok – főleg a déli részen található kráterek, nem véletlen célozza pont azt a területet oly sok ország – több mint 600 milliárd kilogramm vízjeget tartalmaznak, ami legalább 240 000 olimpiai méretű úszómedence megtöltéséhez lenne elegendő. Tekintettel arra, hogy a Földön több mint egymilliárd köbkilométernyi víz van, furcsának tűnhet, hogy a holdi ennyire keresett, sőt az egyik legértékesebb erőforrást jelenti. Egyik fő értékét az adja, hogy ott van, és nem kell innen mérhetetlenül drágán és nehézkesen odaszállítani. Másrészt az élet egyik feltétele, azaz ha a Holdat bázisként szeretnénk használni további űrkutatási vagy akár katonai célokra, akkor ki kell nyernünk belőle a vizet, hogy huzamosabb ideig ott maradhassunk, és a hidrogén révén legyen elég rakéta-üzemanyagunk. 

Ritka fémek

A másik nagy értéke szegény égitestnek, hogy olyan ritka fémek rejlenek a belsejében, amelyek modern világunkhoz egyre elengedhetetlenebbek. A tudósok úgy vélik, hogy a Hold déli pólusának hideg, sötét krátereiben számos ritka fém rejtőzhet. Ezek létfontosságúak az okostelefonokban, számítógépekben, hibrid autók akkumulátoraiban és orvosi berendezésekben. A szkandium és az ittrium járműmotorokban, üveg vagy kerámia előállításánál, elektronikus eszközökben és radarrendszerekben felhasználható, s úgy tűnik, nagy mennyiségben rejtőzik az égitesten. További erőforrások közé tartozik a bazalt, a vas, a kvarc és a szilícium, amelyek mind hasznosíthatók a Földön ablakok, edények és napelemek készítéséhez, míg az elektronikában használt nemesfémek közé tartozik a platina, a palládium és a ródium. A tudósok még olyan titánércet is felfedeztek, amely tízszer gazdagabb, mint a Földön található. S akkor még nem beszéltünk a héliumról, az energia „Szent Gráljáról”’, amely az energiatermelésben játszik fontos szerepet. Szegény Hold, mennyi rejtélyes elem, ami felkeltette az emberek mohó figyelmét… amelyekért egyik ártatlan „kutatóexpedíció” indul majd a másik után…

Ki nyitja az első bányát a jövőben?

A becslések szerint 2022 és 2032 között több mint 400 állami és magánkézből induló küldetést terveznek a Holdra, szemben az egy évvel ezelőtti, 250 küldetésről szóló előrejelzéssel. Legalább hat ország, köztük Japán és Dél-Korea, illetve egy sor magánkézben lévő, ki tudja, pontosan ki által pénzelt magánvállalat vesz részt a versenyben – árulkodó, hogy a Jeff Bezos által finanszírozott Blue Origin nemrég mutatta be a holdi por, a regolit utánzatából készült napelemet. A legtöbben állandó bázisok létrehozását tervezik, hogy legyen idő és hely a felmérésekre és a bányászat megkezdésére. Ha a NASA sikerrel jár, ők már 2025-ben ott lesznek, míg Kína azt reméli, hogy az évtized végéig a holdfelszínre juttatja űrhajósait. Nagyon könnyen el tudjuk képzelni, hogy aki előbb odaér, az igyekszik annyi területet lefoglalni magának, amennyit csak tud, hiszen a versenytársak már a nyomában loholnak. A későn érkezők majd mutogathatnak a nemzetközi egyezményekre, amelyek szerint mindent egyenlően kell felosztani, és a Hold mindenkié, de ugyanezt lábbal taposnák, ha sikerült volna bárkit is megelőzve először területfoglalósat játszaniuk.

Ne legyenek illúzióink, az emberiség nem lett sem erkölcsösebb, sem jobb attól, hogy rakétákat képes építeni. A hiányos nemzetközi szabályozásnak és a Földtől való távolságnak (ami a Holdon történik, az ott is marad? Ha valaki rendetlenkedik, hogy ér oda a hatóság?) hála nagyon könnyen kialakulhatnak komoly harcok a nyersanyagokért és a milliárd dollárokért, amelyeket azok képviselnek. Hasonlóan szomorú körülmények és farkastörvények alakulhatnak ki, mint anno az aranyláz idején. Az arany időközben szinte elfogyott, harcolunk hát tovább értékes fémekért, csak egy másik égitesten.