Mivel az idei, 2023-as év már januártól a melegrekordok sorozatos megdöntését hozta hazai és világviszonylatban is, joggal merül fel a kérdés már az ősz beköszöntével, vajon olyan lesz-e a telünk is, mint a nyarunk volt, vagy számíthatunk némi, már-már nosztalgikusnak nevezhető hóesésre is?
December
Feltehetően egy Európa nagy részét érintő délnyugati áramlás következtében, decemberben az északi tájakon kívül jelentősebb havazásra nem számíthatunk.

Január
A 2024-es év első hónapja már egészen más képet mutat a hóelőrejelzésben. Ha nem is nagy mennyiségű és heves, de szóra érdemes hóesésre egész Közép-Európában készülhetünk január folyamán. Franciaország keleti szélétől felénk, még Közép-Olaszországban is várható némi hóesés, ahogyan az onnan keletebbre eső egyéb tájakon is. A hazánkra hullónál több hóra a térségben csak Ausztria hegyein és a Balkánon kell készülni.

Február
Talán még a januárinál is szélesebb körben lesz hóesés kontinensünkön, de az előző hónapihoz képest elszórtabb és mértékében is enyhébb havazással számolnak a meteorológiai előrejelzés készítői. Hazánkat és Közép-Európát általánosságban csak jóval kevesebb hó borítja majd, míg Franciaországban nyugatabbra húzódik majd a hóhatár vonala. Svájc és Norvégia déli részé viszi majd a prímet havazás tekintetében februárban az öreg kontinensen.
Aki Európán belül teljesen hómentesen kívánja tölteni a telet, Franciaország nyugati peremén, vagy Dél-Spanyolországban, esetleg az olasz csizma legdélebbi csücskein keressen magának búvóhelyet, és mindenképpen kerülje el Ausztria nyugati vidékeit, Svájcot és Skandináviát.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés