A cég bejelentette, hogy 2024-ben megszünteti a Google Podcast szolgáltatását. Ezzel lépést tesz azért a nem titkolt céljáért, hogy a YouTube Musicra térjenek át a felhasználók.
A cég a podcasthallgatók szokásaival magyarázta döntését. Az Edison adatai alapján az Egyesült Álamokban a podcastokat legalább hetente egyszer hallgatók közel egynegyede a YouTube-ot használja, míg alig 4 százalékuk tette le a voksát a Google Podcasts mellett.

„A 2024-es évben növelni fogjuk befektetéseinket a YouTube Music podcastba, hogy a hallgatókat teljesebb közösségi és audiovizuális élményekkel lephessük meg” – fogalmazott a cég közleményében.
Ezenkívül megnyugtatták a felhasználókat, hogy mindent elkövetnek, hogy a YouTube Musicra való áttérés a lehető legzökkenőmentesebben menjen végbe.
A Google idén áprilisban jelentette be, hogy a YouTube Music mostantól lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy prémium-előfizetés nélkül hallgassanak podcastokat.

A keresőóriás azt is bejelentette, hogy bár egyelőre az Egyesült Államokban teszi elérhetővé a funkciót, de hamarosan globálisan is lehetőségünk lesz élvezni a YouTube Music podcastjait.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Őszi bekuckózós olvasáshoz tökéletes választás ez a kötet, hisz 42 izgalmas emberi történetet tartalmaz a múlt századból. Régen vajon tényleg minden jobb volt?
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés