Rögtön mesterhármassal debütált a válogatottban
Az 1920-ban Kaiserslauternben született Friedrich „Fritz” Walter mondhatni az anyatejjel együtt szívta magába a futball szeretetét: édesapja, Ludwig korábban Amerikában próbált szerencsét, majd Németországba hazatérve a Rajna-vidéken telepedett le, és teherautó-sofőrként dolgozott, egy balesetben azonban elvesztette fél szeme világát, ezért másfajta megélhetés után kellett néznie. Éttermet nyitott a helyi futballcsapat, az 1. FC Kaiserslautern stadionjának közvetlen közelében, ahová a klub játékosai és személyzete is jártak étkezni, így Fritz és két kisebb fiútestvére csecsemőkoruktól a Vörös Ördögök becenéven illetett csapattal együtt nőttek fel.
Nem véletlen, hogy a kis Fritz nyolcévesen már a Kaiserslautern ificsapatát erősítette, rendkívüli tehetségének köszönhetően pedig 17 évesen a felnőttkeretben debütálhatott. A fiatal futballzseni tudására számos klub felfigyelt, köztük jelentős külföldi csapatok is, ő azonban minden ajánlatot visszautasított, egész pályafutása alatt kizárólag szülővárosának klubszíneiben volt hajlandó pályára lépni. Walter tehetségét ugyanakkor a német válogatott nagy hatalmú (és a náci vezetéssel igen jó viszonyt ápoló) szövetségi kapitánya, a Főnöknek nevezett Sepp Herberger is értékelte, és 1940-ben meghívta őt a nemzeti keretbe. Első válogatottmérkőzésén a húszéves Walter rögtön egy mesterhármassal mutatkozott be Románia ellen, akiket a horogkeresztes csapat 9–3-ra elpáholt.
A következő tavasszal a német válogatott az ország katonai szövetségese, Magyarország ellen játszott barátságos mérkőzést Kölnben, ahol a házigazdák 70 ezer szurkoló előtt 7–0-ra verték a magyarokat. 1942 májusában Budapesten került sor a visszavágóra, ahol sokáig a magyarok álltak győzelemre, végül a németek a második félidőben összekapták magukat, és 5–3-as győzelmet arattak. Fritz Walter ekkor már a válogatott első számú sztárjának számított, akit hivatalosan besoroztak a hadseregbe, Herberger azonban befolyása révén elérte, hogy a frontszolgálat helyett a futballpályán segíthesse győzelemre a Német Birodalmat.
Felismerte őt a magyar őr
1943-ra azonban a németek egyre jobban hátrányba kerültek, Joseph Goebbels propagandaminiszter pedig meghirdette a „totális háborút”, melynek szellemében egyebek mellett beszüntették a profi sporteseményeket, bajnokságokat, így a sportolók már nem kaphattak felmentést az éles frontszolgálat alól. Herberger még így is tudott segíteni első számú protezsáltjának, elérte, hogy Walter ne a Wehrmacht valamelyik gyalogosegységében, hanem egy különleges ejtőernyős alakulatnál szolgálhasson, melyet a korábbi profi futballkapus, Hermann Graf őrnagy alapított és vezetett.
A következő két évet Walter viszonylagos épségben tölthette − bár az ejtőernyősként szerzett negatív élményei hatására egész hátralévő életében irtózott a repüléstől −, mígnem a háború végén, 1945 áprilisában az egység a keleti fronton, Máramarosnál megadta magát a szovjeteknek. Waltert és társait egy ukrajnai fogolytáborba internálták, ahonnét a terv szerint a Szovjetunióba, a Gulagra vitték őket tovább. A futballsztár a táborban maláriában szenvedett, melyből sikeresen kigyógyult, azonban még így sem volt kétséges, hogy a durva szibériai körülmények között nem sok esélye lenne a túlélésre. A vakszerencse azonban közbeszólt, ha hihetünk a történetnek, Walter a csodával határos módon menekült meg az elhurcolástól.
A fogolytábor egyik magyar őre felfigyelt Walterre, miközben amaz a fogolytársaival focizgatott, és hamarosan rájött, hogy látta már valahol. „Emlékszem rád − szólította meg a német foglyot −, az Üllői úton ’42 májusában, 5–3-ra győztetek ellenünk.” A futballrajongó őrt annyira meghatotta a nagy találkozás, elhatározta, megmenti hősét a Gulagtól: azt hazudta a feletteseinek, hogy a fogoly nem német, hanem osztrák, a Saar-vidékről származik, így Waltert elengedték, és hazatérhetett Kaiserslauternbe, ahol felépülését követően folytatta a labdarúgást. Náci kapcsolatai ellenére Herbergert nem érte retorzió, és továbbra is a német válogatott edzője maradhatott, melynek csapatkapitánya és legjelentősebb játékosa Fritz Walter lett az ’50-es években.
Egész életében hálás volt a magyaroknak
Walter és Herberger vezették győzelemre az NSZK csapatát a magyarok ellen az 1954-es berni vébédöntőben; a mérkőzés alatt végig szakadt az eső, Walter azonban a legjobb formáját hozta, ezért Németországban máig „Fritz Walter-időjárásnak” nevezik a hasonlóan rossz, viharos időt. Érdekesség, hogy a világbajnoki csapatban a kapitány öccse, Ottmar Walter is pályára lépett. Walter 1959-ben, 39 évesen vonult vissza a profi labdarúgástól, ezt követően egy évtizedig edzőként dolgozott. Sohasem felejtette el, hogyan segítették őt a magyarok a világháború idején, és igyekezett viszonozni a szívességet, az 1956-os forradalom után pénzt küldött és mérkőzéseket szervezett a külföldön maradt magyar focistáknak.
A világbajnoki második Aranycsapat tagjaival egész életében jó viszonyt ápolt, Puskással, Buzánszky Jenővel, Grosics Gyulával különösen a rendszerváltozást követően találkozott gyakran. Fritz Walter 2002-ben, 81 évesen hunyt el, a Kaiserslautern stadionja 1985 óta az ő nevét viseli.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
