fogászat középkorban

„Hát azt nem mondták, hogy nem a foga fáj!” Kicsit hasonlóan nézhetett ki az ókori és középkori fogorvoslás, mint amikor a Lúdas Matyiban behívatták a gyógykovácsot Döbrögihez. Hatásos gyógymódok, higiénia és megfelelő eszközök híján, az emberek mindent bevetettek, hogy elmulasszák a kínzó fájdalmat: varázslatot vagy épp a kovács fogóit. Ugyanakkor korabeli írásokban említést tesznek a fogak tisztítására szolgáló porokról és a szuvas üregek kitöltésére irányuló kísérletekről is, sőt, hasznos gyógynövényes keverékekről is. 

Féreghajtás kicsit másképp

A rossz fogak már időszámításunk előtt is megnehezítették az emberek életét, így nem meglepő, hogy már az ókori Egyiptomban is tevékenykedett fogorvos. A régiek az ókorban és a középkorban is férgeknek tulajdonították a fogfájást, de eltérő módon igyekeztek „kihajtani” azokat. Míg az ókorban békanyállal és szegekkel fogtak neki a féregirtásnak, addig a középkorban elegendő volt hozzá egy gyertya és egy kis magyalmag. Az angolszász népi gyógyászatban úgy tartották, hogy ha a magot a fájós foghoz a lehető legközelebb égetjük a gyertya lángjánál, akkor a férgek kipotyognak. A zuhanó férgek felfogására pedig ildomos egy pohár vizet a gyertya alá tartani.

A 12. és a 14. század közötti időszakból származó feljegyzésekben találunk példát arra is, hogyan kísérelték meg a szájrák sebészi úton történő eltávolítását: rák vagy fekély esetében az érintett részt kivágták, a sebet kiégették, majd tojássárgájával bekenték. Ezután azt javasolták, hogy a beteg öblögessen borral, majd 3 nap után dörzsölje be a sebet timsóval. 

Fogfájás-csillapítás a középkorban

A 13. századból származik az a walesi gyógynövény- és népi gyógymódgyűjtemény, amiből kiderül, hogy a fogfájás komoly probléma volt, és gyógynövényekkel igyekeztek megszüntetni. A fájdalmak leküzdésére többnyire borostyánkérget, lonc- és magyalleveleket, valamint falgyomot használtak. Ez utóbbit a modern természetgyógyászat is használja gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása miatt. A középkor embere ennek a csalánfélének az alkalmazását is kicsit túlbonyolította. Addig rendben is van, hogy golyókká gyúrva az arc és a fájdalmas fog között kellett tartani. Utána viszont a következő ajánlást találjuk egy régi írásban: 

Ekkor ki lehet cserélni egy másik golyóra, majd hátra- és előremenni ugyanannyi ideig; utána jöhet a harmadik növénylabda, amivel már jó meleg ágyba kell feküdni. Állítólag tényleg működött, és a falgyom hatásos fájdalomcsillapítónak bizonyult. Egy másik recept vörös rózsás desztillált vizet, egy kis adag méhviaszt és egy kis friss vajat tartalmazott, amelyet egy edényben, parázson kellett összekeverni, majd nagy vászonkendő segítségével még forrón felkenni az állkapocsra.

Itt már csak az ima segíthet

Egy másik gyógymód ötvözte a mágia és az ima erejét: vasszöggel kellett fura kifejezéseket fába vésni, majd a szöget a beteg fog alá tartani. Ezután a szöget bele kellett verni egy tölgyfába, ami annyi időre szüntette meg a fogfájást, amíg a szög a fában maradt. Állítólag az is kitűnő módszer volt, ha a fájós fogú ember nevét vésték a fába, miközben imát mormoltak.

Ha pedig már semmi sem segített, akkor valóban maradt a kovács vagy a borbély, aki általában a piacokon végezte a foghúzást. Az akkori higiéniai körülményeket tekintve cseppet sem volt veszélytelen, ha valaki így próbált megszabadulni a rossz fogtól.