Ha ilyen helyen dolgozol, idén már ne számíts fizetésemelésre

fizetes-emeles (2)
Olvasási idő kb. 3 perc

A kisebbek cégek nem tudják kigazdálkodni a fizetésemelést, így nagyobb részük nem tervezi idén már növelni a béreket.

A KSH adatai szerint 2024 májusában nőtt az átlagkereset, ami ezzel bruttó 664 ezer forint lett, 13 százalékkal több, mint 2023 azonos időszakában. A mediánkereset pedig 506 ezer forint körül alakult. Sokan mégsem érzik, hogy ilyen mértékben emelkedett volna a bérük – írja a hvg.hu. A növekedés nagy része már tavaly realizálódott, például 2023 novemberéhez viszonyítva 2024 májusára a bérek már csak 6,2 százalékkal emelkedtek.

Ezeknél a cégeknél már nem várható fizetésemelés

A GKI Gazdaságkutató Zrt. készített egy felmérést, amelyben arról érdeklődött 1033 hazai, 5 főnél többet foglalkoztató vállalatnál, hogy terveznek-e még béremelést 2024-ben. Az eredmény alapján az 5-10 fő közötti vállalkozások átlagosan alig több mint 7 százalékot terveznek emelni, a 11-50 fős cégek átlagos mértékben, 8,8 százalékot emelnek, míg az 51-250 fő közötti középvállalatok 9,3 százalékos emelést helyeztek kilátásba. Ez azt mutatja, hogy csak a nagyobb, tőkeerősebb cégek tudják kigazdálkodni a magasabb béremeléseket, így előnybe kerülhetnek a munkaerőért folytatott versenyben.

Az építőiparban 7,4 százalékos fizetésemelés várható
Az építőiparban 7,4 százalékos fizetésemelés várhatóDon Mason / Getty Images Hungary

Ennél még rosszabb hír is érkezett azok számára, akik 5-10 fős cégeknél dolgoznak, ugyanis közel 30 százalékuk egyáltalán nem tervez bért emelni, miközben a középvállalatok 90 százaléka megnöveli a dolgozói fizetését. A béremelést tervező 51-250 fő közötti cégek 19 százaléka 5 százalékos alatti emeléssel kalkulál, ezzel szemben

 a 5-10 fő közötti cégek 30 százaléka 0-5 százalékos béremeléssel számol.

A vállalatok béremelési lehetőségei szektoronként is eltérők, a kereskedelemben várható a legkisebb emelés, illetve az építőiparban, itt a vállalatok 7,4 százalékkal fognak több pénzt adni a dolgozóiknak. Ezzel szemben a feldolgozóiparban 9,3 százalékos béremelés várható, a szolgáltató szektorban pedig 9,1 százalékos emelésre számíthatnak a munkavállalók.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek