Csehov puskája mindig elsült, mégsem sebzett meg senkit

„Ha az első felvonásban a falon függ egy puska, akkor annak az utolsó felvonásban el kell sülnie.” Biztosan mindenki hallotta már a Csehov neve által fémjelzett, dramaturgiai berkekben megfontolandó tanácsot, aki egy kicsit is járatos a színházi világban. Pedig ha jobban belegondolunk, a csehovi puskaként ismertté vált elv egyáltalán nem jellemző a klasszikus színházi hagyományokkal szakító íróra. 

Csehov puskája

Az íróknak, dramaturgoknak és rendezőknek szánt tanács nem csak a puskákra vonatkozik. Lényege, hogy egyetlen tárgy se tűnjön fel a színen öncélúan, mindennek legyen jelentése és jelentősége. Például ha egy a színpadi díszletben vagy valamelyik szereplő kezében feltűnik egy fegyver, az nem maradhat használatlanul, előbb vagy utóbb valakinek el kell sütnie, különben nincs helye a drámában. 

Csehovtól nem szokatlan a fegyverdurrogtatás. Gondoljunk csak a Három nővér Tuzenbach bárójára, aki egy párbaj áldozatává válik; a Sirály Trepljovjára, aki főbe lövi magát; vagy a Ványa bácsi Vojnyickijére, aki felindultságában sógora ellen fordítja pisztolyát. Ugyan Csehov lélektanilag megalapozta ezeket a pillanatokat, de korábban nem jeleníti meg az eldördült fegyvert egy íróasztal fiókjában vagy egy szereplő dudorodó mellényzsebében. Mi több, a Cseresznyéskertben Sarlottának, a nevelőnőnek van vadászpuskája, de nem sül el. 

Csehov figurái anélkül sodródnak az eseményekkel, hogy céljaik megvalósítására törekednének. Párbeszédekben ritkán reagálnak egymásra, sokkal inkább a saját gondolataikat ismételgetik, a dialógusok egymásba folyó monológokból állnak. Csehov „drámaiatlan drámáiban” nincs konfliktus, nincsenek egymással ütköző érdekellentétek, így megoldás sincs. Ezért, ahogyan a szereplőkkel, a színen feltűnő puskával sem kell feltétlenül semminek sem történnie. Akkor mégis mit akart mondani Csehov? 

„Rendező úr, a revolverrel mi legyen?”

A csehovi puska elve és a csehovi dráma között feszülő ellentmondás a filmesztéta Alekszandr Macseretnek is szemet szúrt. Kutatómunkába kezdett, amelynek eredményeként rátalált a Csehov-drámákat színpara állító Nyemirovics-Dancsenko 1938-ban írt visszaemlékezéseire. 

„Jómagam színházi szakértőnek számítottam, és természetesen őszintén megosztottam vele színpadi ismereteimet. Egy részletre azonban igen jól emlékszem – idézte vissza a Moszkvai Művész Színház egykori igazgató-rendezője egy Csehovval folytatott beszélgetését a Sirály című dráma első változatáról. – Abban a változatban az első felvonás igen váratlan dologgal fejeződött be: kiderült, hogy Mása doktor Dron lánya. Később a színdarabban erről a körülményről szó sem esett.”

Nyemirovics-Dancsenko meg akarta győzni Csehovot, hogy bölcsebb lenne, ha a Sirály adott részét átdolgozná vagy teljesen kihúzná, hiszen az első felvonás eseményeinek a végkifejlet irányába kell tartaniuk, nem pedig lényegtelen információval zárulniuk. „A közönség azt szereti tehát, hogyha a jelenet végén töltött fegyvert mutatnak neki?” – kérdezte gúnyosan Csehov. Mire a rendező azt válaszolta: „Tökéletesen igaz, de aztán el is kell sülnie, nem szabad a szünetben csak úgy kivinni.” Az a bizonyos puska tehát valójában nem is Csehové, hanem Nyemirovics-Dancsenkóé.