A két világháború közötti időszak sajátos politikai kor volt Magyarországon. Az első világháború utáni területvesztés sokkja, majd a Tanácsköztársaság korszaka után az első stabil kormányt Bethlen István vezette. Az élet szinte minden területén felhalmozódtak a sürgősen megoldandó gazdasági és társadalmi problémák – ez alól a főváros sem jelentett kivételt, amely az ország kétharmadának elvesztése után szörnyű vízfejként terpeszkedett. Ilyen körülmények között választották meg Budapest főpolgármesterének Sipőcz Jenőt, aki ezekkel a szavakkal kezdte meg tevékenységét:
„jöttem a romokat eltakarítani és építeni.”
A nemzeti oldalnak köszönhette polgármesterségét
Édesapjához, Sipőcz Lászlóhoz hasonlóan jogászként végzett, és rövidesen sikeres saját irodát működtetett – ügyfelei között Horthy Miklós is megfordult –, nem kis részben apja kapcsolatainak köszönhetően. Politikai ambícióiban is követte apja példáját: az idősebb Sipőcz is pályázott a polgármesteri székre, ám alulmaradt Bárczy Istvánnal szemben. Fia azonban diadalmaskodott: miután a Tanácsköztársaság bukása után ideiglenes kormánybiztosként irányította a várost, 1920-ban a Keresztény Községi Párt színeiben polgármesternek és főpolgármesternek is megválasztották (Budapestnek 1950-ig külön polgármestere is volt). Első beszédében – ahogy arról a Nemzeti Újság is beszámolt – Sipőcz ki is emelte, milyen fontos számára a Wolff-párt által képviselt eszmeiség:
„Működésemben a keresztény nemzeti szellem fog irányítani. Ez az eszme kapcsolja össze a múltat a jelennel és a jövővel…más szellemben működni sem nem tudnék, sem nem akarnék.”
A Keresztény Községi Párt
Az erősen antiszemita, radikális jobboldali szervezetet Wolff-pártnak is hívták vezetője, Wolff Károly után. Kizárólag a fővárosban működött, fennállása alatt máshol nem is állított jelölteket. Támogatói főként a keresztény nemesi középosztályból és a kispolgárságból kerültek ki. A Keresztény Községi Párt és a konszolidációt hirdető Bethlen-kormány hamar szembefordult egymással, ennek is volt köszönhető, hogy Sipőczöt a főpolgármesteri székben 1923-ban előbb egy kormánybiztos, majd Ripka Ferenc, a Bethlen-féle Egységes Párt budapesti szervezetének jelöltje váltotta. A Wolff-párt az 1932-ben hivatalba lépő Gömbös-kormánnyal már sokkal jobban kijött, így lett újra főpolgármester Sipőcz a hivatalba lépése után pár hónappal elhunyt Borvendég Ferenc utódaként.
Reformok és panamák Budapesten
A főváros élére meglehetősen nehéz időszakban került, mind gazdasági, mind társadalmi szempontból. Sipőcz keresztény-konzervatív támogatottsága ellenére sok szempontból reformszellemben igazgatta a fővárost. Az ő regnálása idején szűnt meg a virilizmus (a legtöbb adót fizetőket kitüntetett jogokkal, elsősorban aránytalan választójoggal jutalmazták), kaptak választójogot a nők, és létrehozta az egységes városi közlekedési vállalatot, a BSZKRT-t. Szociális lakásépítési programot indított, fejlesztette az iskolai és egészségügyi hálózatot, támogatta a turizmust – nem véletlenül ebből az időből származik a „Budapest a gyógyfürdők városa” szlogen.
Noha egyik fontos célkitűzése a főváros pénzügyeinek rendbe tétele volt, a korabeli sajtó sokszor különféle botrányoktól, panamáktól volt hangos. Ahogy azt Tarjányi Sándor írja Budapest története című könyvében: „Sipőcz polgármester ellenőrizte mint a fővárosi igazgatás legfőbb vezetője Sipőcz BSZKRT igazgatósági elnököt; Folkusházy mint alpolgármester megbízta Folkusházy BSZKRT helyettes vezérigazgatót vagy Folkusházy vásárpénztári igazgatót bizonyos munka elvégzésével, majd hivatalból mint igazgatási főtisztviselő saját maga ellenőrizve saját magát, anyagi ellenértéket utalt ki saját magának, mint közüzemi funkcionáriusnak.”
Botrány a város élén
Egész polgármesteri, főpolgármesteri karrierje szorosan összefonódik a Keresztény Községi Párttal, Wolff Károllyal személyes jóbarátok is voltak. Sipőcz hivatali időszakának utolsó éveiben azonban komoly nézeteltérés támadt közöttük. A polgármester ugyanis beleszeretett Szántó Ilonába, Karsay Sándor minisztériumi tisztviselő özvegyébe. A gyönyörű nő azonban zsidó származású volt (a család 1892-ben változtatta meg a nevét Schmulovitzról), amit a Keresztény Községi Pártban nem néztek jó szemmel. A polgármester ugyan megpróbálta eltitkolni a házasságot, ám ez annak ellenére sem sikerült, hogy a legnagyobb titokban, Szentendrén mondták ki a boldogító igent.
Olyannyira igyekezték elkerülni a nyilvánosságot, hogy a polgári szertartást nem az anyakönyvi hivatalban, hanem Starzsinszky László szentendrei polgármester villájában tartották meg 1931. július 20-án.
Az Esti Kurir szeptemberi 1-i beszámolója szerint Sipőcz tudta, hogy a frigy problémákat okozhat a Wolff-párttal. A tudósítás szerint a házasságkötés után szűk körben arról beszélt, hogy „minden valószínűség szerint akadnak majd elvbarátai között olyanok is, akik nem fogják jó szemmel nézni az ő házasságkötését, és ez volt egyik oka annak, hogy minden nyilvánosság elkerülésével Szentendrére ment ki házasságát megkötni.”
Válás és végrendelet
A polgármesternek igaza lett: az antiszemita Keresztény Községi Párt berkeiben annyira felháborodtak a házasságon, hogy a „botrány” majdnem Sipőcz állásába került. A polgármester egy időre még Grazba is „menekült” pártja elől, ahova azonban utána utazott Bednárz Róbert apátplébános, a Keresztény Községi Párt egyik vezetője. Az Esti Kurir beszámolója szerint az utazás célja az volt, hogy „meggyőzze a polgármestert, hogy a legjobb megoldás a szakítás volna”. Ez látszólag sikerült is, hiszen amikor Sipőcz végül visszatért Budapestre, az újságok tényként írtak a készülő válóperről. A hírek szerint „a polgármester a bíróságnál a házasság megsemmisítését kéri az error in personal – (tévedés a személyben) szakasz alapján”. Szándékát alátámasztandó Sipőcz még új végrendeletet is írt, amelyben kizárta feleségét minden vagyonából.
„Feleségemet, akitől különválva élek és akitől elválni elhatározott szándékom, úgy az örökségből, mint az özvegyi jog tekintetében hagyatékomból teljesen kizárom”
– szerepel a dokumentumban, amely 1931. október 9-én készült. A válóperre azonban végül nem került sor, sőt – miután Ilona áttért katolikus hitre –, 1933. december 19-én templomban is összeházasodtak. A polgármester azonban az 1931-es végrendeletét nem semmisítette meg, és újat sem írt. Így amikor 1937. január 1-én szívbénulás következtében elhunyt, a feleségét mindenből kizáró végrendelet lépett életbe.
A történetnek azonban ezzel még nincs vége. Gyáni Gábor történésznek Az urbanizáció társadalomtörténete című könyvéből kiderül: az özvegy nem hagyta annyiban a dolgot, és megtámadta a végrendeletet. Végül hosszas pereskedés után, 1943-ban a Magyar Királyi Kúria harmadfokon megsemmisítette a végrendeletet, és így az egyébként nem különösebben nagy vagyont Sipőczné kapta meg. A döntés érdekessége, hogy ekkor már érvényben volt az 1941-es harmadik zsidótörvény, amely megtiltotta a vegyes házasságokat, illetve a zsidók és nem zsidók közötti nemi kapcsolatot. Az özvegy további életéről nem sokat tudni, csak annyit, hogy túlélte a holokausztot, és 1956-ban hunyt el.
(Nyitókép: Fortepan / TEHTUBE)
Olvass arról is, hogyan szórakoztak a budapestiek 100 évvel ezelőtt.
