balett táncos szerelem

„Negyven éven felüli, kissé elhízott férfi éldegél egy svájci elmegyógyintézetben. Nem tartozik a visszataszító betegek közé. Rendesen, tisztán öltözködik – különösen a szép nyakkendőket szereti –, rendkívül barátságos, jóindulatú. Orvosai, ápolói, az egész személyzet imádják. Sokat sétál – néha sakkozik. De szó nem hagyja el az ajkait. Időnkint meglátogatja a felesége, aki hosszú évek óta tartja ebben a kitűnő intézetben, ilyenkor mosoly vonul át az arcán, de aztán megint másfelé néz – az ő belső világába” – írta Lengyel Menyhért 1935-ben Vaszlav Nyizsinszkijről. A feleség, aki a táncművész zsenit romjaiban is látogatta, magyar volt: Márkus Emília színésznő és a tragikus sorsú Pulszky Károly művészettörténész lánya, Pulszky Romola.

Egy világhírű táncos Budapesten

A 21 éves Romola budapestiek százaival együtt izgatottan várta a világhírű Cári Orosz Balett fellépését, amelyre 1912 márciusában a Népoperában (ma: Erkel Színház) került sor. A Ballets Russes újításairól és botrányos, a korszakban szokatlanul merésznek számító előadásairól ismert társulat vezetője Szergej Gyagilev volt, legismertebb táncosa pedig Vaszlav Nyizsinszkij. Romola édesanyja, a színésznő Márkus Emília páholyából nézte végig a fellépést, és „mámorosan, megbűvölten, lélegzet után kapkodva”, a férfi „teste kifejezésteljességétől és szépségétől” elalélva követte az előadást. Valószínűleg abban a pillanatban elhatározta: ha törik, ha szakad, Nyizsinszkij felesége lesz. Felrúgta eljegyzését, és kapcsolatait latba vetve elérte, hogy a társulathoz csatlakozhasson, és végigutazhassa velük Európát.

Féltékeny balettigazgató

Romola azonban nem tudta – vagy nem akarta tudni –, hogy a táncos és a társulat igazgatója, Szergej Gyagilev között több is van, mint kollegiális-baráti viszony. A fiatal nő táncórákat vett a társulat balettmesterétől, és igyekezett imádottja közelébe férkőzni, ez azonban nem volt könnyű, mivel Gyagilev féltékenyen őrizte kedvenc táncosát. Nyizsinszkij valóságos börtönben érezhette magát: a társulat vezetője elüldözte az iránta érdeklődő nőket, féltékenységi jeleneteket rendezett, és folyamatosan éreztette vele, hogy mindent neki köszönhet, de leginkább azt, hogy ismert és népszerű táncos lett belőle.

Pulszky Romola elhitette Gyagilevvel, hogy veszélytelen kedvencére nézve, és egy másik koreográfusba szerelmes. Így a direktor gyanútlanul belegyezett, hogy a társulat első Európán kívüli turnéján Romola is részt vegyen, ő maga viszont nem vállalta a 21 napos hajóutat, mert tengeribetegségtől szenvedett. Romola és bálványa végre kettesben maradhattak, tolmács segítségével beszélgettek, de valami mégiscsak történt: mire Argentínába értek, Romola már táviratban kérte édesanyja, Márkus Emília beleegyezését a házassághoz.

Házasság Buenos Airesben

A kiszámíthatatlan, időnként durva, mások érzelmeit semmibe vevő Nyizsinszkij és az érte rajongó Pulszky Romola házasságára tehát Buenos Airesben került sor. „Egy köpcös spanyol bácsi jelent meg, mellén átvetett hatalmas argentin nemzetiszínű szalaggal. Iszonyúan szertartásos jelenség volt, amint ott állt előttünk. (…) Ezután Vaszlavhoz fordultak néhány kérdéssel, aki oroszul válaszolt. Én magyarul és franciául beszéltem. Végre az elöljáró spanyol beszédet vágott ki, amit nagy figyelemmel hallgattunk végig. És aláíratták velünk azt az okmányt, mely férjjé és feleséggé tett” – emlékezett vissza Pulszky Romola házasságkötésükre.

Nehéz szerelem

A gondok rögtön az esküvő után elkezdődtek. Romola édesanyja rosszat sejtve adta beleegyezését a házassághoz, és a fiatal nőt többen is figyelmeztették, hogy Nyizsinszkij nehéz természetű művész. Ő azonban állítólag azt válaszolta, hogy szívesebben szolgálja boldogtalanul a zseni Nyizsinszkijt, mintsemhogy boldogan éljen nélküle. Gyagilev tajtékzott a dühtől, amikor értesült kedvenc táncosa házasságáról, és azonnali hatállyal elbocsátotta. Pulszky Romola várandós lett, a munka nélkül maradt balett-táncos pedig hozzá nem méltó munkákat vállalt el, hogy legyen némi bevételük. Bécsben megszületett kislányuk, Kyra, majd az ifjú pár Budapestre utazott, hogy tiszteletüket tegyék az anyósnál.

Nyizsinszkij Budapesten

Budapesti tartózkodásuk alatt érte őket a hír: kitört a háború. Nyizsinszkij orosz állampolgárként ellenséges elemnek minősült, házi őrizetben tartották Márkus Emília lakásán. A színésznő egyébként sem volt elragadtatva lánya választásától: javasolta, váljanak el, így magyar állampolgárként legalább Romola biztonságban lesz. (Állítólag jelentett is róluk; Romola nővére, Tessza pedig megpróbálta elcsábítani sógorát.) Nyizsinszkij ezt írta anyósáról a naplójában: „Úgy csókol meg, hogy azt higgyem, szeret. Tudom, hogy nincs lelke.” Végül nagy nehezen eljutottak Bécsbe, ahol a táncos ismét próbálhatott, és az Orosz Balett is visszafogadta, bár már semmi nem volt a régi: sem a társulat, sem a közönség, sem a világpolitikai helyzet. Sem Nyizsinszkij, aki egyre inkább eljátszott a gondolattal, hogy visszavonul.

A diagnózis

1917-ben a biztonságosnak ítélt Svájcban telepedtek le. Nyizsinszkijen ekkor kezdenek mutatkozni az őrület jelei: vérnyomokat lát, fojtogatja a nevelőnőt, furcsa, emberarcú bogarakat kezd rajzolni, Istennek képzeli magát. Mindezt még próbálja titkolni, bár utolsó nyilvános fellépésén tisztelői és barátai számára egyre nyilvánvalóbb, hogy zavart. St. Moritzba költöznek, hogy a táncos kipihenje a turné okozta stresszt, de hiába, a tünetek súlyosbodnak. Romola orvoshoz viszi férjét, aki 1919-ben kimondja az ítéletet: skizofrénia, gyógyíthatatlan elmebetegség. (Mai tudásunk szerint hibás volt ez a diagnózis, a táncos valószínűleg bipoláris depresszióban szenvedett.)

„A lelkemben van a betegség”

„A testem nem beteg – a lelkemben van a betegség. Szenvedek, szenvedek. Mindenki megérez és megért. Ember vagyok, és nem állat. Mindenkit szeretek, bűneim vannak, ember vagyok – nem Isten. Isten akarok lenni, és ezért igyekszem megjavulni. Szeretnék táncolni, rajzolni, zongorázni, verseket írni, szeretnék mindenkit szeretni. Szeretni akarok. Szeretet vagyok – és nem kegyetlenség. Nem vagyok vérszomjas állat. Férfi vagyok. Ember vagyok. Isten bennem él” – jegyezte fel naplójában a kétségbeesett sorokat. Felesége több pszichiáterrel – köztük például Carl Gustav Junggal – próbálta kezeltetni, eredménytelenül. 1920-ban megszületett második lányuk, Tamara, de az ő életében Nizsinszkij már egyáltalán nem vett tevőlegesen részt, különböző elmegyógyintézetek – például a Zürichhez közeli Burghölzli vagy a Bellevue szanatórium – lakója.

Az utolsó évek

Romola ápolta a férjét és annak kultuszát, miközben – állítólag – nőkkel, köztük a magyar némafilmsztár Putty Liával keveredett szerelmi viszonyba. 1934-ben megjelentette első Nyizsinszkij-életrajzát, amelynek alapjául férje 1919-ben írott naplói szolgáltak. (Pulszky Romola a szövegeket megcsonkította, átrendezte, a valódi változat csak 1995-ben került az olvasók elé.) 1938-ban inzulinsokk-terápiával próbálkoztak, csekély eredménnyel. A második világháborút ismét Magyarországon vészelték át, Márkus Emília hűvösvölgyi villájában. A német megszállás idején Sopronban tartózkodtak, majd Bécsbe, Svájcba, végül pedig Angliába költöztek. A balettművész egy kis faluban, Virginia Watersben tartózkodott 1950-ben bekövetkezett haláláig. Szinte egyáltalán nem beszélt már senkihez.

Kyra szintén balett-táncos lett, egy ukrán karmesterhez ment feleségül. Tamara évekig Budapesten nevelkedett színésznő nagymamájánál, majd Kyrához hasonlóan kivándorolt az Egyesült Államokba. Pulszky Romola egész életében úton volt, hotelszobákban lakott. Párizsban szeretett volna letelepedni, de nem került rá sor: 1978-ban, 87 éves korában elhunyt. Tamara lánya, Kinga Szakáts Gaspers többször ellátogatott már Magyarországra. 2000-ben Terry Earp Madame Nijinsky – A férjem egy isten című monodrámáját adta elő Budapesten, amely Pulszky Romola életét vitte színpadra.