A presszóban sűrű füst gomolygott, a főúr unottan löttyintette a kesernyés feketekávét a csorba szélű csészébe. A sarokban ülő nő a táskájából előhúzott egy kopott Fa szappant, óvatosan végigsimított rajta, majd visszacsúsztatta, mintha egy drága ékszert rejtene el. Aztán belekortyolt a feketéjébe, de rögtön elhúzta a száját. Felsóhajtott, és a pincérhez fordult: „Olyan keserű ez a kávé, mintha narancshéjat főztek volna bele.” A férfi vállat vont: „Narancs? Azt se tudja maga, milyen íze van” – morogta a bajusza alatt.
Hozzáedződtünk az áruhiányhoz
A szocializmus évtizedei alatt a mindennapok része volt a hiány. Voltak áruk, amikről csak álmodozni lehetett, vagy ha valaki szerencsés volt, nyugatról kapott egy-egy kincset – egy doboz Nivea krémet, egy üveg Taft hajlakkot vagy egy susogós Adidas melegítőt, ami karácsonykor a legütősebb ajándéknak számított. Ezek a cikkek nem egyszerű hétköznapi termékek voltak, hanem státuszszimbólumok is, amelyek birtoklása különleges kiváltságot jelentett.
Így ünnepeltük a karácsonyt a Kádár-korszakbanIlyen volt a karácsonyunk, amikor még a Télapó lehetett csak az ünnep hivatalos alakja.
Tovább olvasom
A boltok polcai még a nyolcvanas években is sokszor kongtak az ürességtől. A menőbb hajlakkokat, tusfürdőket, szappanokat az emberek vagy a KGST-piacokon árusító lengyelektől – akik a keleti blokkon belül a legjobb maszek külkereskedőknek számítottak –, vagy ismerősökön keresztül próbálták beszerezni. Aki elég talpraesett volt, az némi csúszópénzzel elérhette, hogy a bolti eladó félretegyen számára egy-egy áhított terméket, de a legtöbben csak reménykedtek, hogy egyszer majdcsak megérkezik a beígért szállítmány, és nekik is jut belőle.
Ezek voltak a hiánycikkek
A narancs és a banán külön kategória volt: a tél legnagyobb csodái. Aki decemberben hozzájutott egy-egy kilóhoz, az már a Jézuska kegyeltjének érezhette magát. Az utcai árusoktól gyorsan elkapkodták azokat: volt, hogy a sorok még háztömbnyire kígyóztak, miközben már kiürültek a ládák. A legtöbb gyerek nem is az ízéért rajongott, hanem az élményért, hogy egyáltalán volt belőle otthon. Az önfeláldozó szülők pedig megelégedtek azzal, hogy a héját szagolgatták, mint valami egzotikus csodát.
A hiány azonban nemcsak a luxuscikkeket érintette. Mindennapi termékek is eltűntek a boltok polcairól: hús, disznómáj, pamut, zsilettpenge vagy éppen hűtőláda – ezekért vagy külföldre kellett zarándokolni, vagy ott járt ismerősöktől, kamionosoktól és más „kivételezettektől” beszerezni marha drágán – ez a kifejezés sem véletlen ugyebár. Egy Levi’s farmer akár egy havi fizetésbe is kerülhetett a feketepiacon.
Örökre eltűnhet a hely, ahol először lehetett kólát kapniNem volt pénze a tulajdonos Danubius Hotelsnek a felújításra.
Tovább olvasom
Az emberek megszokták a nélkülözést, de a vágyakozás soha nem múlt el. Egy-egy Nyugatról hozott Matchbox vagy Kinder csoki jelentette a különbséget az átlagos és a kiváltságos között. Aki ilyet birtokolt, az már valamit elért – vagy legalábbis volt egy jó kapcsolata. A szocializmusban az árucikkek nemcsak fogyasztási javak voltak, hanem egyfajta társadalmi tükörképek is: megmutatták, ki milyen ügyes, milyen összeköttetésekkel rendelkezik, és mennyire képes boldogulni a hiánygazdaság világában.
Így működött a hiánygazdaság
Hogy mi okozta ezt a folyamatos áruhiányt a Kádár-korszakban? A szocialista tömbre jellemző központilag tervezett gazdaság merevsége, a Kelet technológiai elmaradottsága, a nyugati kereskedelmi kapcsolatok hiánya, pontosabban az, hogy a devizaüzletek nem lehettek deficitesek: több kemény márkának vagy dollárnak kellett az eladott hazai árukért befolynia, mint amennyit importra költött az ország. Ráadásul az állam az igencsak szűkös erőforrásait inkább ipari fejlesztésekre és katonai célú beszerzésekre fordította, így az alapvető szükségletek kielégítése háttérbe szorult. Emiatt aztán a pult alatti kereskedelem és a korrupció virágzásnak indult, az emberek pedig kénytelenek voltak leleményességből és protekcióból élni.
Ma már nehéz elképzelni, milyen érzés volt hónapokat várni egy egyszerű tisztálkodási szerre vagy egy gyümölcsre, ami mostanság bármelyik boltban hegyekben áll. De aki átélte, az soha nem felejti el azt az érzést, amikor végre sikerült beszerezni azt az egyetlen üveg hajlakkot, azt a szappant vagy azt a narancsot, ami akkoriban az elérhetetlen luxus megtestesítője volt.
Ha behatóbban szeretnél foglalkozni a Kádár-korszakkal, ide kattintva elmerülhetsz benne.
