3+1 növény, ami egyetlen ünnepi otthonból sem hiányozhat

Az év utolsó hónapja, azt hinnéd, nem kényeztet el dekorációs növényekkel, pedig de. Ez az 3+1 növény semmiképp sem hiányozhat az adventi otthonból. Hangulatfokozó jellegük olyan erős, hogy nemcsak a filmekben, de a virágboltokból is kacsingatnak felénk, hogy vigyük már őket haza. És miért is ne?

1. Mikulásvirág: Csoda szép piros felleveleivel színt csempész az elszíntelenedő télbe, ezért is slágernövény az év vége felé. Ha hosszan szépnek szeretnéd látni, tudd, hogy a növény nem szereti a túlfűtött szobát, a nagy melegben ugyanis idő előtt elhullajtja a leveleit. A 10–15 °C az ideális számára, az viszont nekünk nem az. Tegyük ezért az ablakpárkányba, ahol behúzhat a hideg, illetve ahol kaphat napot is, amit nagyon szeret. Szereti továbbá a sok vizet, de ha viszonylag hideg a lakás, ritkulhat az öntözés mennyisége és gyakorisága is. A gyerekeket tartsuk távol a növénytől, ők inkább csak távolról csodálják, hiszen ez télen közkedvelt évelő mérgező.

Mikulásvirág, az abszolút decemberi közönségkedvenc
Mikulásvirág, az abszolút decemberi közönségkedvencMissing35mm / Getty Images Hungary

2. Fagyöngy: Imádni való növény, ami az angolszász ünnepi kultúrából került hozzánk. Ott nagyobb kultusza van, mint nálunk, de a filmekkel együtt ez is beszivárgott hozzánk. A fehér fagyöngy tulajdonképpen parazita növény, közel 500 fafajon figyelték már meg, a gazdanövénytől vizet és ásványi anyagot szív le. Gyönyörű növény gömb formájában fent a fán vagy apró csokrokba rendezve. Borsos árát indokolja, hogy begyűjtése kihívásokkal teli feladat, hiszen a fák nehezen elérhető ágain tanyázik. A növénynek a szerelmesek is nagy jelentőséget tulajdonítanak, a fellógatott fagyöngy alatt elcsattant csók az örök szerelem egyik letéteményese. 

Fagyöngy, a karácsony egyik közkedvelt növénye
Fagyöngy, a karácsony egyik közkedvelt növényeperets / Getty Images Hungary

3. Magyal: Ugye te is emlékszel, hogy az Igazából szerelemben Mr. Bean a luxusáruház ékszerosztályán az ünnepi díszcsomagolás részévé tette a magyalágacskát. Nem csak a karácsonyi dekor részeként népszerű. A téli kertet a szúrós levelű növény piros bogyói nagyon szépen feldobják, és madarak eleségéül is szolgálnak (vigyázat, a bogyó emberre mérgező!) A növény az angolszász országokban Krisztus töviskoszorújának jelképe, miután a szúrós levelei a töviseket, mérgező piros bogyói pedig Krisztus lehulló vércseppjeit jelképezik.

Magyalbokor, a tél egyik népszerű díszítőnövénye
Magyalbokor, a tél egyik népszerű díszítőnövényemiddelveld / Getty Images Hungary

+1. Borostyán: A kertek dísze tökéletes dekoráció. Zöld levelei előtt bármilyen piros bogyó jól mutat. A kereszténységben a növény az örök életet szimbolizálja, ezért is aktuális a akkor, amikor Jézus születésének megünneplésére készülődünk. Használjátok bátran, beltéren is!

Dekormix a tél közkedvelt díszítőnövényeiből
Dekormix a tél közkedvelt díszítőnövényeibőlmarilyna / Getty Images Hungary
Oszd meg másokkal is!
Mustra