1924 januárjában járunk. Móricz Zsigmond ekkor húsz éve él együtt feleségével, Holics Jankával, aki mindenben támogatja férjét. Szerkesztője, kritikusa, múzsája és gyermekei anyja egy személyben, csak egyetlen dolgot nem tud megadni férjének: a szenvedélyes szerelmi életet. Kapcsolatuk megromlik, és Móricz biztos benne, hogy soha többé nem talál rá a boldogság egy nő oldalán. Ekkor jelenik meg a színen Simonyi Mária.
„Beütött a tűzvész”
„Mikor éppen torkig voltunk egymással, jött neki valaki. Egy férfi, aki pont megfelelt az ízlésének. És benne fölfakadt egy kis szerelem” – írta Móricz, aki válságba került házasságukért feleségét okolta. „Egyszer azt mondta nekem: »Ej, más is elvenne engem.« Kiábrándultam.” Ebből a hangulatból Búzakalász című darabja próbái zökkentették ki. A Belvárosi Színházban látta meg a színdarabban szerepet kapott Simonyi Máriát, akibe azonnal beleszeretett.
Érzéseit rosszul leplezte, a Búzakalász főpróbáján csak Mária játékáról beszélt, és csak neki adott instrukciókat. Rajongása feleségének, Jankának is feltűnt. „Látja? Hogy nézi, hogy falja, hogy csügg rajta? Hogy nem tudja titkolni, hogy elárulja magát a viselkedésével, minden porcikájával? ... És hogy azt a szajhát, azt a senki rongyot” – mondta Janka Kodolányi Jánosnak.
Móricz január 31-én írta meg első szerelmeslevelét Máriához, amit később még kétszáz követett. „Kedves Mária, Ma először írom le nevét. Ma először írok le egy új női nevet 21 év óta. (...) Megvallom, szégyellem magam. De mit csináljak, ez úgy látszik, természeti törvény. (...) Mit gondol, jogos az én tiltakozásom maga ellen, hogy én magába vagyok szerelmes?” De nem ez volt az első alkalom, hogy érzelmeiről vallott Máriának. A nőnek ajándékozott Búzakalász kiadásba ezt az ajánlást írta: „Simonyi Máriának / a nem titkolható érzések / a ki nem fejezhető szívdobbanások / csodálatos művésze: a Szép, a Jó, a Gonosz / vegye szeretettel / a szeretet adta szerepet. Móricz Zs.”
A második kiábrándulás
A Színházi Élet február 1-jei száma azonban egy pillanat alatt kiábrándította. Az újságban saját, Máriához szóló szavait látta viszont. Azonnal visszakérte addig írt leveleit, és közölte: „ilyen illúziórombolás még nem történt” rajta. Ennek ellenére arra kérte a színésznőt, hogy írjon neki.
Mária eleget tett a kérésének, de csak ritkán és röviden írt, ellentétben Móriczcal, aki mindennap levélben vallott érzelmeiről: „Most megint sírok, zokogok, nyavalygok. Meg vagyok mérgezve, az egész testem ég, és veszett farkas, aki magát rágja. Azt hiszem, maga félhet most tőlem: de én beleőrülök, ha egyszer a maga karja közt nem sírhatom ki magam. Én egy rabszolga vagyok, aki mindig asszonyoktól függ. 21 évig egy nő abszolút rabságában. Hogy történt, hogy én onnan most kirohantam? (...) képes volnék most magáért lerombolni mindent, írói nevemet, családot, becsületet. És ráadásul maga ebben teljesen ártatlan. Mért írok? Ez valami vad és durva dolog.”
Kezdetben Mária is hasonlóképpen érzett. „Maga édes legutolsó buja – fogcsikorgató reszketéssel olvastam levelét – magáé voltam, mire a végére értem. Jöjjön, jöjjön, a magáé vagyok régen, minden porcikámmal. Szemérmetlen vagyok, nem szégyellem. Maga tett azzá...” – írta. De később megijedt, nem akart részt venni Móricz családi drámájában, és félt a botránytól.
A két kedves
A megcsalt Janka öngyilkossággal fenyegetőzött, néha meg is kísérelte, ilyenkor pedig mindig búcsúlevelet hagyott férjének: „Kedvesem, halálos szerelemmel szeretett Zsigám. ... Attól a nőtől, aki magát és engem ide juttatott, iszonyodom, ha maga is eljut idáig, nem haltam meg hiába.” Móricz az öngyilkossági kísérletek után mindig megpróbálta helyrehozni házasságukat, de amint Janka jobban lett, kávéházakba és hotelszobákba menekült, és papírra vetette gondolatait:
„Az igazi szerelmes nő erősebb minden férfinál: mert meghal. Éspedig ízenként hal meg: Elveszti lányságát, szüzességét és ezzel járó misztikus nimbuszát. (...) Elveszti szépségét, testi üdeségét, gyereket szül, igen gyakran nemi betegséget kap a férjétől, a fülledt és férjéhez képest szűkös életkörben elzüllik, idegbajos, hisztériás, testi beteg, lelki nyomorék lesz: ezt a férj csak abszolút önmegalázással teheti jóvá. Mivel azonban ez a felajánlás egy egészséges szabad és gazdag embertől jő: csak hazug lehet. És hazug is. Ilyenformán magában hordja a hazugság minden veszedelmét: a kielégítetlenséget mindkét részről.”
Lezárások
A szerelmi háromszögben résztvevők szenvedésének aztán Janka vetett véget: 1925. március 30-án veronállal megmérgezte magát. Három nappal később meghalt. Móricz továbbra is írt Máriának, de legközelebb csak egy évvel később találkoztak – és három hónappal később összeházasodtak.
A házasság azonban nem hozta meg azt a boldogságot, amire Móricz vágyott. Eleinte Máriával együtt dolgozott színdarabjain, amikben a nő szerepet is kapott, de felesége hamar ráunt a múzsa-létre. „Irtózom attól, hogy »Téma« legyek – írta. – Örömöm és bánatom, könnyeim és nevetésem feldolgozva, pénzért árulják. Rettenetes. Hogy még a testvéreimről sem beszélek! Nem! Mert ugyanolyan szentnek tartom azt, mint a magamét. Minek legyenek nekünk ilyen harcaink, édes. Én nem vagyok harcos természetű. Én melegséget és szépséget akarok.”
Mária mégsem kerülhette el az írófeleségek sorsát. Közel tíz év múlva, amikor felmerült a válás gondolata, Móricz Míg új a szerelem című művében osztotta meg a nyilvánossággal kapcsolatuk részleteit.
