A jégeső kissé hivatalosabb definíciója szerint a csapadéknak egy olyan formája, ami akkor alakul ki, amikor a zivatarban jelen lévő feláramlások a légkör extrém hideg rétegeibe esőcseppeket szállítanak magukkal. A cseppek odafenn szilárd halmazállapotúvá fagynak, majd a zivatarral a felszínre hullanak.
Na jó, de azt mondd, hogy miért csak nyáron kap el minket!
A legrövidebb válasz az, hogy ekkor adottak a feltételek hozzá, de persze nem csak nyáron jellemző, inkább csak esélyesebb ebben az időszakban.
A részletes válaszhoz a kialakulását kell ismerni pontosan.
A jégesőt okozó zivatarok létrejöttéhez ugyanis erős feláramlások, egészen hideg légrétegek, megfelelő jégcsírák és túlhűlt vízcseppek szükségesek.
A tavaszi és nyári időszakban a napsugárzás képes nagyon felmelegíteni a talajt, miközben a felsőbb légrétegek hűvösek maradnak. A meleg levegő hatalmas erővel áramlik felfelé, közben nagy mennyiségű vízgőzt (jövőbeli jégkockákat) szállít magával. A vízgőz egyre feljebb és feljebb jutva megfagy, de ha a feláramlás épp nem engedi lehullni, egyre nagyobbra nő. Ahogy nő a magasság, úgy csökken a meleg levegő felhajtóereje, úgyhogy egyszer csak megindulnak lefelé a kis jégkockák az autó- és palatető-tulajdonosok nagy örömére.
Nyáron a hideg-meleg légáramlatok keveredése és a hirtelen feláramló meleg levegő által szállított nedvesség segíti a jégszemek képződését.
És csak hogy ne jégesőzzünk felelőtlenül ezek után családi és baráti körben: jégesőről csakis akkor beszélhetünk, ha a jégdarabok átmérője eléri vagy meghaladja az 5 millimétert. Azt, hogy egyáltalán kialakul-e, az a körülmény dönti el, hogy a felhőben a jégszemek mennyire tudnak megnőni.
És még egy extra érdekesség társaságban okoskodáshoz: a jégszemek nemritkán idegen anyagot, például kavicsot, levelet, gallydarabot vagy rovarokat is tartalmaznak, amik szintén az erős feláramló szelek segítségével keverednek a zivatarfelhőbe.
