27 év. Ennyi idő adatott neki ezen a bolygón. A legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük soknak, Morrisonnak mégis elég volt ahhoz, hogy a Doors frontembereként rocksztárként, költőként, ikonként imádják életében, és bőven a halála után is. Cseppet sem volt kedves, különösebben erkölcsös vagy józan sem, halála pedig a drognak köszönhetően olyan rejtélyes, hogy máig sem tudták megfejteni. Mégis imádják. „Addig, amíg lesznek emberek, emlékeznek szavakra és szavak kombinációira. Semmi sem él túl egy pusztulást, csak a költészet és a dalok.” Lehet, hogy Morrisonnak igaza volt?
Önpusztítás és irodalom
1943. december 8-án, megkésett Mikulás-ajándékként jött világra James Douglas Morrison Amerikában. A családi élete nem volt kifejezetten békés, sőt: apja haditengerészeti karrierje miatt állandóan költözködniük kellett. Egyik ilyen utazásuk egy életre meghatározta az akkor még csak ötéves Jim életét: szemtanúja volt, ahogy egy új-mexikói úton szerencsétlenség történt. Egy indiánokkal telezsúfolt teherautó szenvedett balesetet, nagyon sokan meghaltak, még többen megsebesültek. Az arra autózó Morrison család tagjai premier plánban szembesültek a holttestekkel, a szenvedéssel. Jim később a Peace Frog című számában állított emléket az elhunytaknak és saját megrendülésének.
Egyetlen jó dolgot azonban az apjának köszönhetett: a zene szeretetét és ismeretét. Ez és az irodalom volt a kapaszkodó, ami kirángatta Morrisont a kamaszkori lázadásból és szerhasználatból. Nietzsche, Baudelaire, Blake, Allen Ginsberg, Rimbaud, Kerouac: falta a műveiket. Ennek következtében az LSD-ző, iszogató és a vietnámi háború elől menekülő ifjú egyetemet végzett, és alaposan kiművelte magát művészetekből. Ezt az egyedi látásmódot és költészetet gyúrta össze a zenével a Doors frontembereként.
Mindent a maguk szája íze szerint
1965-ben Los Angelesben Jim Morrison énekes, Ray Manzarek billentyűs, Robbie Krieger gitáros és John Densmore dobos megalapították a szokatlan nevű Doors zenekart. (A név Aldous Huxley The Doors of Perception című könyve alapján született.) Morrison annak ellenére lett frontember és a nők bálványa, hogy utált társaságba járni, nem igazán jött ki senkivel, furcsa gondolatai, fékezhetetlen késztetései voltak, és azok voltak a ritka pillanatok, amikor épp semmi sem módosította a tudatát. Az ösztönei azonban kiválóan működtek, így annak ellenére is sikeres lett, hogy nem igazán vágyott rá. Nem volt stratégia, nem építettek karriert, ők csak zenéltek, a világ pedig imádta őket. 1967-es albumuk hatalmas siker lett, nem kevésbé az azon szereplő Light my Fire című dal. A lemezek mellett legalább olyan izgalmasak voltak a koncertek, amelyeket Morrison egyfajta drogos kábulatban eltöltött irodalmi körhöz, sőt zenés színházhoz tett hasonlatossá.
A siker titka: előadást csinálni minden koncertből, költészetet a zenéből
Öt év alatt nyolc albumuk jelent meg úgy, hogy az idő nagy részében Morrison magánál sem volt, és magasról tett a karrierre meg a számokra. Kialakult körülötte egyfajta sámánkultusz, mintha a dalok valódi átjárót jelentettek volna egy pszichedelikus világhoz, ami mindig szebb volt, mint a rideg valóság. Az a valóság, ami a zenekar többi tagjának állandó vitákat, a menedzsernek pedig idült gyomorideget jelentett. Hogy Morrison épelméjű volt-e, aki szerekkel mérgezte magát, vagy sem, nem tisztünk eldönteni. Egyesek szerint élete egyfajta lassú, passzív öngyilkosság volt, menekülés az egzisztenciális félelem elől. Barátai szerint az énekes eleve megszállottja volt a halál témakörének, depresszióval, klinikai szintű kétségbeeséssel, nihilizmussal vagy tudat alatti halálvággyal küzdött. Mentális instabilitása egyértelmű volt azok számára, akik közel voltak hozzá – de a zsenialitása is.
Az egy igaz szerelem
Morrison pontosan úgy kezelte a nőket, ahogy a többi rocksztár: egyiket cserélte a másikra hosszú éveken keresztül. Egy lány azonban szinte végig mellette maradt: Pamela Courson. Ismeretségük még abból az időből eredt, amikor Morrison nem volt híres, de nemcsak ez kötötte össze őket, hanem a drogfüggőség és a másik nem iránti állandósult rajongás is. Szinte természetes, hogy hol imádták, hol gyűlölték egymást. Pamela ráadásul hozzáfért az énekes bankszámláihoz is, el is költött egy kisebb vagyont. Párja pedig csak kullogott utána lakásokba, albérletekbe nagyjából minden mindegy alapon. Morrison 25 évesen írt végrendeletében minden vagyonát a lányra hagyta, mintha házasok lettek volna, és a hivatalos papír érvényes is volt a művész halála idején. Zenei karrierjét ellenző szüleivel eddigre majdhogynem minden kapcsolatot megszakított.
Már vége volt, mielőtt igazán vége lett volna
1969-ben a zenekar már túl volt az első igazán nagy balhéján. Floridai koncertjükön Morrison olyan botrányosan viselkedett a színpadon, hogy előadás után a rendőrök vitték el. Óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett, de elítélték. A bíróság, a rendszeres veszekedések a zenekarral, Pamelával, az állandó italozás és drogozás, az asztma, a gyomorfekély, a vérköhögés végül felemésztették Morrisont. Egy ideig úgy tűnt, ő győz a káosz felett, amit teremtett: hiába száguldozott félig önkívületben az autójával, vagy mászott meg betépve minden magaslatot, amit csak talált, a szerencse egészen 1971-ig elkísérte. Eljött azonban a pont, amikor be kellett volna vonulnia fél évre a börtönbe. Az elkeseredett sztár úgy döntött, feléget maga mögött minden hidat, abbahagyja a zenélést, Pamelával az oldalán Párizsba költözik, és onnan tesz magasról a világra. Már nem érhette meg, hogy ez az álma valóra váljon.
Az igazság soha nem derül ki?
Hogy pontosan miért és hogyan vesztette életét Jim Morrison, máig lezáratlan ügy. Az énekes egyik szerelme, sőt egy borgőzös kelta szertartás után kvázi felesége, Marianne Faithfull mesélt az ügyről részletesen A Life on Record című önéletrajzi könyvében. Marianne állítja, hogy ez az igazság: az énekes véletlenül halt meg herointúladagolásban, miután olyan dílertől – Jean de Breteuil-től, Faithfull akkori szeretőjétől – kapott drogot, akitől nem szokott. A por vagy túl szennyezett, vagy épp túl tiszta volt, nem tudni, de Morrison életének végét jelentette.
A fürdőkádjában találták meg, de a hírt napokig eltitkolták. Hivatalos okként szívrohamot jelöltek meg, de ezt sokan nem hitték el, már csak azért sem, mert boncolást nem végeztek, az énekest pedig felöltözve találták meg a kádban, ami még tőle is szokatlan viselkedés volt. Máig tartják magukat a legendák, hogy Morrison csak megjátszotta a halálát, vagy épp hogy megölték, de hitelt érdemlően semmit sem lehet bizonyítani. A testét a párizsi Père Lachaise temetőben helyezték el, de az énekesnek ott sem lehet igazán nyugta: a rajongók szinte állandó jelleggel zarándokolnak a sírjához.
Egy film, egy zenekar és egy gyík
A Doors két évig bírta Morrison halála után, aztán feloszlott. 2002-ben Manzarek és Krieger ugyan újraalakította a zenekart The Doors 21st Century néven, de az elnevezés miatt többen beperelték őket. A két zenész a Riders on the Storm, a Ray Manzarek and Robby Krieger of The Doors nevek rövid használata után a Manzarek–Krieger mellett döntött, és Manzarek 2013-as haláláig többször léptek fel.
Húsz évvel Morrison halála után Oliver Stone The Doors címmel készített filmet az énekes és a banda életéről. Val Kilmer meglepően jól formálta meg Morrisont, de a rendezőt az együttes tagjai azzal vádolták, hogy sokkal őrültebbnek ábrázolta az énekest, mint az valójában volt. A film mellett könyvek, koncertfelvételek, kiadott versek őrzik Morrison emlékét, illetve egy gyíkfaj. A magát nagyon gyakran gyíkembernek vagy gyíkkirálynak aposztrofáló Morrisonról neveztek el egy 40 millió éve élt óriásgyíkot, a Barbaturex morrisonit. A szakállra emlékeztető tarajjal rendelkező, több mint másfél méter hosszú őshüllőt Jason Head, a kutatás Doors-rajongó vezetője nevezte el így. Morrison egy hazánkban jóval ismertebb embert is megihletett: Földes László, azaz Hobo rendszeresen járja az országot Jim Morrison verseivel és dalaival, amiket ő fordított le magyarra.
