Margaret Cavendish, Newcastle upon Tyne hercegnője a 17. századi Angliában különös jelenségnek számított. Egyszerre volt hercegnő, író és filozófus. Virginia Woolf úgy jellemezte, mint nemes lelkű és nagy célokért küzdő, mégis hóbortos és szórakozott nőt, az ellenségei viszont csak Őrült Megként emlegették. Samuel Pepys, a kor neves politikusa pedig kijelentette, hogy egyáltalán nem kedveli Cavendisht. Mégis, ki volt ez a hercegnő, aki ilyen heves reakciókat váltott ki kortársaiból, sőt még az utókorból is?
Őrült Meg
Cavendish költő, esszéista, utópista és a tudományos fantasztikum úttörője volt, ami pedig még jelentősebb, hogy kora szokásainak ellenére saját neve alatt publikált. Versei – A World Made by Atoms (Az atomokból épült világ), The Motion of Blood (A vér mozgása), Of Stars (Csillagokról) – tanúskodnak arról, hogy rajongott a tudományokért. Kétségtelen, hogy felvette a versenyt a férfiakkal. Állítólag ő volt az első nő, aki 1667-ben részt vett a Royal Society, vagyis a Királyi Természettudományos Társaság egyik ülésén.
A hercegnő írásai hosszadalmas vitát indítottak el a nők – és persze a férfiak – természetéről az 1650-es években. Deborah Boyle Margaret Cavendish on Gender, Nature and Freedom (Margaret Cavendish genderről, természetről és szabadságról) című tanulmányában számol be Cavendish nézeteiről, aki amellett érvelt, hogy a nemi szerepek nem állandók és megváltoztathatatlanok, mint ahogy az akkoriban alapvetés volt. Határozottan állította, hogy a nőknek minőségibb oktatásra van szükségük, igaz, ezt a kérdést klasszikus szemlélet szerint közelítette meg. Úgy gondolta, az oktatásnak a női erényeket kell erősítenie.
Korlátozott szabadság
„Cavendish biztos benne, hogy a nők természetesen alacsonyabb rendűek, mint a férfiak, hogy akár bármely élőlény a természetben, szabadok, ez pedig nem teszi szükségessé, hogy hagyományosan nőiesen viselkedjenek, de a szabadság ellenére ha egy nő nőietlenül viselkedik, az bizonyos módon természetellenes.”
Ebből is látszik, hogy Cavendish valójában igen konzervatív volt, ami persze nem olyan meglepő, ha tudjuk, hogy egy olyan arisztokratáról beszélünk, aki száműzetésbe volnult a Nemzetközösség megalakulásával, és akinek a férje a Stuart-restauráció alatt visszakapta a birtokát.
Házasság? Jaj, neee...
Minden konzervativizmusa ellenére a hercegnő kritikus volt azokkal a módszerekkel szemben, amelyeknek a segítségével a férfiak visszaéltek a hatalmukkal egy házasságban, de ezzel együtt arra a következtetésre jutott, hogy a nők hiába tesznek bármit, a patriarchális házasság elkerülhetetlen. Színdarabjaiban végül minden nőből feleség válik, annak ellenére, hogy a végkimenetelt megelőzően megpróbálják ezt elkerülni.
Boyle megjegyzi, hogy az utóbbi időben Cavendisht feministaként állítják be, de szerinte ha valaki azt gondolja, hogy a nők alsóbbrendűek a férfiaknál, akkor ez a kategorizálás nem lehet helytálló. Cavendish ugyanakkor nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy a férfiak nők felett gyakorolt hatalma korlátozza a nők lehetőségeit – ezért inkább protofeministának nevezhetjük, aki megelőzte a korát. A 17. században már ez is sokat jelentett.
