A legtöbb kutyatulajdonos bezárja a lakásba vagy egyedül hagyja a kertben kedvencét, amikor reggel munkába megy. A kutyák azonban nagyon nehezen viselik a magányt, a gyakori egyedüllét jócskán leronthatja a kedélyállapotukat. Kutatók most azt vizsgálták, vajon miért hiányzik a kutyáknak az emberi társaság.
Dr. Gregory S. Berns, az atlantai székhelyű Emory University idegtudomány-professzora kollégáival arra próbált rájönni, vajon a kutyák miként alakítanak ki kötődést a környezetükben élő emberekkel, és vajon tényleg hiányoznak-e nekik a gazdáik, ha nincsenek otthon. A kutatást a Psychology Today vesézte ki.
A kutyák elmeműködését vizsgálják
Berns és munkatársai először saját kutyáikat, majd tizenöt környékbeli ebet vizsgáltak meg MRI-berendezés segítségével. Első körben a kutyáknak két kézjelet kellett egymástól megkülönböztetniük, melyek közül az egyik azt jelezte számukra, hogy ételt kapnak. Ezután – a kísérlet érdemi részében – a kutatók azt vizsgálták, hogyan reagál az állatok agya a különböző emberektől – velük egy fedél alatt élőktől, illetve idegenektől – származó szagmintákra. Az MRI-vizsgálat bebizonyította, hogy a kutyák egyértelműen felismerik a gazdáikat, és képesek őket megkülönböztetni másoktól.
A dolog másik kulcsa Berns szerint a kutyák időérzékelése. Vajon képesek-e felfogni kedvenceink, hogy mennyi ideje hagytuk őket magukra? Egy 2011-es kísérlet úgy találta, hogy a kutyák kétórás egyedüllétet követően jóval nagyobb örömmel üdvözölték gazdájukat, mint fél óra után. Két- és négyórás magány között azonban nem mutatkozott érdemi különbség.
Akárcsak az emberek, az állatok is rendelkeznek cirkadián ritmussal, vagyis belső biológiai órával, amely ösztönösen megmondja nekik az eltelt időt, és érezteti velük az éjszaka-nappal változásait. A hormonok – például a melatonin és a kortizol – állandó ritmus szerinti szintnövekedése-csökkenése és az éhségérzet is árulkodnak az idő pontos múlásáról.
Pozitív ingereket társítanak a gazdájukhoz
De mi a helyzet a hosszabb időtartamokkal? Hogyan képesek a kutyák megállapítani, hogy egy nap vagy egy egész hét telt el, mióta nem látták a gazdájukat? Berns szerint kétféle mechanizmus gondoskodik erről. Az első viszonylag egyszerű és az asszociatív memóriára épül. A kutyák egy idő után bizonyos (általában pozitív) dolgokat társítanak gazdájukhoz, mint az étel, a játék, a társas együttlét. Ha ezek huzamosabb ideig hiányoznak, a társítás gyengülni kezd. Teljesen azonban sohasem szűnik meg – ezt bizonyítja, hogy újbóli egymásra találást követően könnyen és gyorsan visszatérnek a gazdihoz kötött pozitív asszociációk.
A másik mechanizmus bonyolultabb, és az epizodikus memóriához van köze. Az állatok megjegyzik azokat a helyeket, ahol jó minőségű táplálékra vagy ideális prédára leltek, és később visszatérnek oda ételre vadászni. Kutatások többek között madarak és patkányok esetében is feltárták az efféle emlékezetmechanizmusok működését. Berns azt reméli, hogy kutatásuk folytatásában az MRI segítségével kutyáknál is megvizsgálhatják az epizodikus memória működését, és feltárhatják, hogyan működnek náluk az otthonukat és gazdájukat beazonosító agyi folyamatok.
