Így lehet rengeteget keresni a semmittevéssel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mármint valakinek – neked valószínűleg marad a heti 40 óra. Újabb mémtöri: a műfaj alfája az internet őskorából, a gonoszul csintalan mosoly, amit az emberiség örökre megjegyzett.

A trollfész nemcsak hogy a leghíresebb, de a legnagyobb bizniszt hozó mémfajta, amely 2008-ban indult útjára, amikor egy oaklandi illusztrátor, Carlos Ramirez rövid képregényt rajzolt, hogy ábrázolja „a trollkodás céltalan természetét”. A képet ez év szeptemberében feltöltötték a deviantART nevezetű művészeti közösségi oldalra. A művész hozzátette, képregényhőst próbált alkotni Rape Rodent, azaz Erőszakoló Rágcsáló néven, ebből született ez a korcs arc.

Galéria ikon

7

Galéria: Trollfész, az internet arca
Fotó: Dívány

A következő hónapokban Ramirez rajza rendkívül gyorsan vált ismertté és az internet trolljának univerzális emoticonjává, hamarosan pedig a cool face nevet aggatták rá. Nem sokkal később az Urban Dictionary szócikkében már trollface-ként hivatkoztak rá, és ezzel a névvel lett széles körben ismertté: számtalan közösségi oldal népsége készítette el a saját, a trollkodás mesterségét csúcsra járató képeit.

Galéria ikon

7

Galéria: Trollfész, az internet arca
Fotó: Memecenter

A mém, ami tejel

2011 júliusában egy e-mail képernyőképe járta körbe a Redditet, amelyben Carlos Ramirez a trollfész jogtalan felhasználását említi egy bizonyos fórumon, majd követeli a törlését. A művész ugyanis levédette alkotását, a hivatalos dokumentumokat még csatolta is leveléhez.

Persze a Reddit online társadalma nem futamodott meg, de a Whynne álnéven fórumozgató Ramirez is válaszolt a posztolt e-mailre: „Tudjátok, mi tesz boldoggá még? Széttrollkodni a Redditet, és látni ezt a szarkavarást, ami kialakult belőle.”

Galéria ikon

7

Galéria: Trollfész, az internet arca
Fotó: Memedroid

Ugyanakkor Ramirez teljesen komolyan gondolta, hogy az ő tulajdonát képezi a kép, az internet nem tudta teljesen „államosítani”. Pár évvel később egy online videójátékot töröltek azért, mert felhasználta a híres trollfész rajzát.

2015-ben interjút is készített vele egy online magazin, amelyben Ramirez elmondta, hogy összesen eddig körülbelül 100 ezer dollárt keresett a mémmel különféle felhasználások miatt. A fent említett játékkal kapcsolatban is megszólalt:

Galéria ikon

7

Galéria: Trollfész, az internet arca
Fotó: Know Your Meme

„Az emberek szólnak, ha a trollfészemet valahol felhasználják. Ránézek, de ha kis dolog, akkor nem zavar. Túl sok lenne nekem is, és amúgy is, az emberek szórakozzanak. Ha nem lesz belőle pénzük, akkor nem nagy dolog.

Idézőjel ikon

De ha egy játékot tesznek közzé egy közkedvelt platformon úgy, hogy az én képemet használják hozzá, akkor azt kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni.

Egyet lehet vele érteni, ugyanakkor támadni is lehet. Kié egy mém? Az alapvető jogok szerint természetesen van egy alkotó, főleg, ha filmből vett jelenetről van szó. De azt saját tulajdonba helyezni, ami az internet népe által állandóan mutálódik és szinte lekövethetetlen?!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?