Szeretem a munkámat, és amikor sikerül háttérbe szorítanom a letargikus természetemet és a maximalista elvárásaimat, jól érzem magam az életemben. Mégis eljött az a nap, amikor úgy éreztem, hogy képtelen vagyok reggel felkelni, leülni a számítógépem elé és valami értékeset alkotni. Ezért feltettem magamnak a kérdést, hogy mi az, ami boldoggá tenne, ami ki tudna billenteni ebből az állapotból. Az utazás iránti vágyamból, az északi tájak képéből és egy lakássá alakított furgonról szóló videóból – némi finomítás után – lassan összeállt a fejemben: szeretném bejárni Izlandot egy furgonnal.
Felkészülnek: a kalandvágyók
Hozzáláttunk Csabival, a barátommal, hogy kidolgozzuk a tervet. Őt sem kellett sokáig győzködnöm, hogy jó ötlet lenne bebarangolni Izlandot, mivel nagy túrázó és az a fajta férfi, aki egy teáskanállal képes lenne túlélni a sivatagban is. Arra jutottunk, hogy tavasszal kéne menni, de bennem már erősebb volt a mehetnék annál, hogy hónapokat várjak. Miután pedig rájöttünk, hogy október elején 50 ezer forintból megfordul mindkettőnkkel a repülő, eldöntöttünk, hogy nem halogatjuk az utazást, és bebizonyítjuk magunknak, hogy bármire képesek vagyunk, ha nagyon akarjuk. Néhány napon belül lefoglaltuk a repjegyeket, nehogy végül mégiscsak a halogatás bűnébe essünk.
A galéria megnyitásához kattints a képre!
Az első fellángolás hevében nem számoltam azzal, hogy még csak ezután jön a neheze. Szállást kellett találnunk, emellett be kellett szereznünk az izlandi ősszel kompatibilis felszerelésünket is. Először az airbnb-s szállásokat böngésztük végig, de hamar beláttuk, hogy ha nem szeretnénk az egész hetet Reykjavíkban tölteni, egy drága szoba vagy egy valamivel olcsóbb ágy egy hostelben nem megoldás. Így jutottunk arra, hogy bérelünk egy campervant, vagyis egy olyan furgont, amiben aludni is lehet.
Az izlandi hideg hírhedten zord, ezért nem vághattunk neki az útnak tornacipőben, farmernadrágban és ballonkabátban. Szerencsére a hazai túrákhoz már volt alapfelszerelésünk, de így be kellett szereznünk vízálló bakancsot, vízálló túranadrágot, meleg dzsekit és szél- és vízálló héjkabátot. Ezután már csak a két kézipoggyászunkba és az egy feladott túrahátizsákba kellett belepasszíroznunk a meleg ruhákat, az instant leveseket és tésztákat.
Izland ősszel
A Wizz Air néhány éve kezdett közvetlen járatokat indítani Izlandra, ezért még csábítóbb célpont. A mitikus lények és skandináv istenek lakta tájért mindössze 4-5 órát kell utazni. A mi gépünk – a kedvezőtlen időjárási viszonyokra hivatkozva – leszállt Norvégiában tankolni. Nagyjából másfél óra múlva értünk Izland fölé. Legnagyobb megdöbbenésemre a zöld norvég táj után kietlen és barna vidék fölött repültünk el. Úgy éreztem magam, mint amikor Csabival elmentünk a Macskák című musicalre, amikor egyikünk sem mert a másikra nézni, csak tippelhettünk, hogy melyikünk érzi magát kínosabban a macskajelmezbe öltözött, tapinacis táncosok láttán. Egy pillanatra komolyan megrettentem, hogy szörnyű ötlet volt ősszel Izlandra jönni. Csak akkor nyugodtam meg egy kicsit, amikor leszálltunk a repülőről, és eső, szélvihar meg mínusz fokok helyett kellemesen hűs, napos idő fogadott bennünket.
A filmekből ismert, nagybetűs Izlanddal viszont egy darabig még nem találkoztunk. Reykjavík környékén az utakat kiszáradt, sárga fű szegélyezte. A bérfurgonunkkal körülbelül egy órát utaztunk, amikor megjelentek a westernfilmekbe illő, csupasz hegyek és a köztük felbukkanó királykék folyók és tavak.
A lehető legtöbbet szerettünk volna látni a szigetből az ott töltött öt nap alatt, ezért eldöntöttük, hogy miután bejártuk a népszerű Golden Circle nevű körutat, végigautózunk az Izlandot körülölelő, part menti Ring Roadon. A Golden Circle-től sokat vártam, nincs olyan, az országról szóló cikk vagy videó, amiben ne szerepelne. Itt található például a Þingvellir Nemzeti Park, a Geysir nevű gejzír, a Secret Lagoon, számtalan vízesés vagy a Kerið kráter. Valamilyen romantikus elképzelés miatt azt hittük, hogy ősszel nem lesznek turisták, ennek ellenére még a nyári csúcsidőszak után is rengetegen voltak, ami egy kicsit megnehezítette, hogy zavartalanul élvezzük az érintetlen természet csodáit, de látni, ahogyan kitör egy gejzír, vagy napfelkelte után felmászni egy kráter peremére így is életre szóló élmény.
Miután a második napon magunk mögött hagytuk a Golden Circle-t, majd a déli part felé vettük az irányt, megérkeztünk arra az Izlandra, amire vágytunk. Valószínűleg ehhez az is hozzájárult, hogy a szigetről alkotott előzetes képünket a Walter Mitty titkos élete című film nagyban meghatározta, mi pedig éppen azon az úton jártunk, ahol a híres, gördeszkás jelenet játszódik. Tőlünk jobbra a semmilyen más víz színéhez nem hasonlító, szürkéskék tenger hullámzott, balra zöld mohával borított hegyek sorakoztak, amikről pár száz méterenként hatalmas víztömegek zúdultak alá, előttünk birkanyájak legelésztek. Izlandon rengeteg a vízesés, délen a Seljalandsfoss és a Skógafoss a leglátogatottabbak (utóbbinál fogatták a Vikingek című sorozatnak azt a jelenetét, amelyben Floki előtt felfedik magukat az istenek), valószínűleg azért, mert a többi főként a helyiek elkerített földjeire érkezik.
Az időjárás éppen olyan változékony volt, mint ahogyan olvastuk. Volt, hogy délelőtt még szikrázó napsütésben fürödtünk a Reykjadalur-völgy meleg vízű folyójában, délután pedig az összes rétegünket magunkra öltve próbáltunk ellenállni esőnek és szélnek. Összességében szerencsénk volt, minden napra jutottak verőfényes órák, és a kérlelhetetlen őszi időjárás is csak az utolsó éjszaka érkezett meg. Óriási szél támadt, a furgonunkat egész éjjel rázta, másnap reggel pedig a gépünk két óra késéssel szállt fel, mert ha megkísérelték volna kinyitni az ajtajait, valószínűleg letépte volna őket a szél. Miközben a váróban az odakint elszabadult, repkedő bőröndöket és a billegő repülőket néztünk, hálát adtunk, hogy nem mi vagyunk azok, akik a gépben rekedtek.
Mivel Izland nagy részét gleccserek, lávamezők és sivatag (bizony, sivatag) borítja, állatvilága nem éppen sokszínűségéről híres. Arra a néhány fajra viszont, ami képes ellenállni hónak és fagynak, nagyon büszkék a helyiek. Több városból indítanak például méregdrága bálnalest, és a világ legnagyobb itt élő populációja miatt a lunda lett a sziget jelképe. Mi egészen az ország északkeleti csücskéig, Borgarfjörður Eystribe utaztunk azért, hogy láthassuk őket, de sajnos néhány héttel a délre költözésük után érkeztünk. Fókákkal viszont találkoztunk. A harmadik napon a keleti fjordok felé tartottunk, amikor Csabi megállt egy út menti parkolóban. A Ring Roadon ezek egészen sűrűn előfordulnak, van, amelyik egyszerű pihenő, más fotópont, és van olyan is, amitől ösvény vezet egy újabb látnivalóhoz.
Gyanútlanul indultam a többi turista után a mohás buckák irányába, amik mögül a Fjallsárlón gleccserlagúna tűnt fel. A vízben kisebb-nagyobb fehér és türkizkék jéghegyek lebegtek, körülöttünk mindenki néma csendben, mozdulatlanul tartotta a szeme elé a fényképezőgépét. Hamarosan rájöttünk feszült figyelmük okára. A távolban egy apró, szürke fej bukkant fel. Annyira szerettem volna valamilyen vadon élő állatot látni, hogy egy pillanatra azt hittem, csak képzelem a fókát, de néhány perc múlva egy másik is a felszínre jött, jóval közelebb a parthoz. Egymás után dugták ki a fejüket a vízből a lagúna különböző pontjain.
A guruló szállás szabadsága
– Ott a sarki fény! – kiáltott fel Csabi, és az égen derengő fehér foltra mutatott, ami lényegében bármi lehetett egy felhőtől kezdve egy repülő csészealj fényéig, bármi, de sarki fény biztosan nem. Az első éjszakánkat egy kisváros melletti, utcalámpákkal szegélyezett parkolóban töltöttük nem messze a forgalmas Golden Circle-től, és mindennél jobban szerettük volna látni az északi fényt. Csabi lelkes volt, hogy végre eljutottunk Izlandra, én még izgultam, hogy milyen lesz a furgonban aludni. Mindketten ezeknek az érzéseknek a tükrében értelmeztük a tüneményt az égen. Ráadásul nem akartam elhinni, hogy a híres-nevezetes aurora borealis nem más, mint egy nagy, fehér paca. Pedig az volt. Az éjszaka folyamán különböző formákban és színekben jelent meg. Ekkor szembesültem a furgonos országjárás első előnyével. Ki sem kellett szállnom az ágyamból ahhoz, hogy lássam, hogy lesz egyre erősebb az északi fény, cikázik végig az égen, izzik fel, majd tűnik el.
Két kikötésünk volt, amikor itthon lefoglaltuk a furgont: legyen minél olcsóbb és tudjunk benne fűteni. Gyorsan kellett választanunk, mert a guruló szállások ilyenkor, ősszel is nagyon népszerűek. Izlandnak rengeteg arca van, és mi mindet látni akartuk, ehhez pedig ilyen rövid időre a kempingfurgon tűnt a legjobb megoldásnak, ráadásul sokkal olcsóbban jöttünk ki, mintha megszálltunk volna valahol. A reptérről a kölcsönző munkatársa vitt ki minket a telephelyre, ahol miután aláírtunk néhány papírt, megkaptuk a furgont fűtéssel, hűtővel, hálózsákokkal, edényekkel, kempingasztallal és -székekkel felszerelve.
Az első éjszaka után célunkká vált, hogy minél különlegesebb helyeken aludjunk. Így éjszakáztunk vízesés mellett, gleccser tövében, havas hegyek alatt és egy fjord szomszédságában. Hála a furgon adta nagy szabadságnak, elég volt mindig aznap eldöntenünk, hogy hol parkoljunk le reggelig. A dolog pikantériáját az adta, hogy Izlandon nem szabad csak úgy lehúzódni az út szélére. Vannak kempingek (amiknek a többsége ősszel már nem működik) és kempingezésre kijelölt helyek. Ezeket a Park4night nevű alkalmazással fedeztük fel. Az öt éjszakából egyet töltöttünk kempingben, a többit pedig a vadonban. A nap végén aztán előkerült az asztalkánk, a gázfőző és az instant tésztaleves, amit hol sötétben, hol szemerkélő esőben készítettünk el, de lássuk be, a kempingezésnek ez a romantikája.
A furgon másik nagy előnye az volt, hogy amíg egy szállodában vagy egy kényelmes és meleg kölcsönlakásban az embert könnyen visszahúzza reggel az ágy, minket ez a veszély nem fenyegetett. Reggel hatkor keltünk, hogy minél többet láthassunk aznap Izlandból. Persze a kétórás időeltolódás is nekünk dolgozott.
Viszontagságok?
Nekem van a világon a legszűkebb komfortzónám. Nem szeretek fázni, és utálom, ha melegem van, ha kizökkenek a hétköznapokból, pontosan tudnom kell, hogy mi fog történni velem (hány kilométert túrázunk, hol fogunk megszállni, milyen messze ülök a repülőn a legközelebbi vészkijárattól), és valamilyen evolúciós ösztön hatására olyan éberen és mindenre felkészülten várom az új és idegen ingerek érkezését, mintha az életem múlna rajta. Ennek ellenére, abszolút ambivalens módon, imádok utazni és minél többet felfedezni a világból. Az tehát egyértelmű volt, hogy ha egy furgonnal szeretném bejárni Izlandot, kikerülhetetlenül azt jelenti, hogy át kell lépnem a komfortzónám határait.
Ha Izlandról van szó, képes lennék egy szál hálózsákban is aludni – mondtam a családtagjaimnak, akik ismerték a kényelemhez és biztonsághoz való viszonyom. Mire megérkeztünk, átadtam magam ennek a filozófiának, és meglepően könnyen vettem az akadályokat. Mit nekem a természetben pisilni, egy bokorban fogat mosni, esőben főzni vagy folyóban fürdeni!
Küldetésünk sikere – hogy a lehető legtöbbet lássunk Izlandból – leginkább az időjárástól függött, de szerencsére hatalmas szerencsénk volt vele, és az utolsó, viharos éjszakát is átvészeltük valahogy. A legnagyobb ellenségünk a szűkre szabott idő volt. Izland minden apró szeglete olyan csodálatos és különleges, hogy akár mindegyik vízesés és környéke többórányi kirándulást érne meg. Az első három napunkat mi is elapróztuk, ezért a végén már nem állhattunk meg minden hegy lábánál fotózni és gyönyörködni. Öt nap alatt 1800 kilométer tettünk meg, de még akkor is élveztük minden pillanatát, ha sokszor az óriási hegyeket és a lélegzetelállító partokat csak az autó ablakain keresztül tudtuk megcsodálni.
