Poharak felett megcsillanó üvegcsék, összerogyott holttestek és rémült sikolyok – bizony, Agatha Christie regényeiről van szó. A mérgekről való minden tudásom az ő történeteiből származik, ami egyáltalán nem meglepő annak tudatában, hogy az irodalom annak idején sokkal jobban lekötött, mint a kémia, a mérgek pedig a krimi királynője negyvenegy könyvében feltűnnek. Christie írói karrierjét nem csak határtalan képzelőereje, a mérgek iránti őszinte érdeklődése is segítette. A JSTOR Daily arra keresett választ, hogy minek köszönhető a már-már gyógyszerészi hozzáértése a gyilkos szerekhez.
Agatha Christie a gyógyszerek világába az első világháború alatt csöppent, amikor önkéntes nővérként működött. A Torquay Vöröskereszt Kórházban való szolgálata alatt részt vett egy olyan képzésben, amivel a gyógyszerész asszisztensekéhez hasonló végzettséget szerzett. A gyógyszertári feladatait a második világháborúban is folytatta.
A fiatal Agatha Christie-nek ekkor pattant ki az ötlet a fejéből, hogy ír egy detektívtörténetet. Kétségkívül inspirálták az őt körülvevő olyan szerek, mint például a sztrichnin, amit akkoriban a szívbetegeknek írtak föl. A sztrichnin ételbe vagy italba szórva azonban légzési elégtelenséget, izomgörcsöket és halált is okozhat.
„Agatha Christie minden bizonnyal ihletet merített a gyógyszertárban található orvosi és gyógyszerészeti szakkönyvekből” – írja Eunice Bonow Bardell Dame Agatha’s Dispensary című esszéjében. A mérgek számos könyvében a történet fordulópontjánál lépnek működésbe, mint például első könyvében, A titokzatos stylesi esetben, amiben az áldozat sztrichninmérgezésben hal meg. A regénnyel még a The Pharmaceutical Journal tudományos lap is foglalkozott.
Kathryn Harkup A Is for Arsenic: The Poisons of Agatha Christie című könyvében arról ír, hogy Christie a való életben is több mérgezéses esetnek volt szemtanúja. Egy alkalommal pedig egy betege életét is megmentette, amikor idejében rájött, hogy a neki szánt gyógyszer összetétele a halálát okozhatta volna. Ezek a tapasztalatok kétségtelenül ihletői voltak a könyveiben leírt haláleseteknek.
Ahogyan könyvei egyre népszerűbbé váltak, maga mögött hagyta a gyógyszertárat, idejét immár a fikciós mérgezéseknek szentelte. „A gyógyszertári munka érdekes volt, de egy kicsit monoton” – árulta el egyszer. Az írásról szerencsére sosem vélekedett így.
