A Karib-tengeren úgy tartották, asszony soha nem hoz szerencsét a hajó fedélzetén. Épp ezért nem voltak jó véleménnyel a női kalózokról sem, akiket ez az előítélet nem akadályozott meg abban, hogy férfitársaikat megszégyenítő módon raboljanak, fosztogassanak, kalandozzanak. A legismertebbek közülük nem féltek sem az álruhától, sem a kémkedéstől, hol férfinak álcázták magukat, hol gyenge nőként úszták meg a büntetést, azaz minden képességüket kihasználták a nagyobb zsákmány vagy hatalom megszerzése érdekében.
Minden idők legnagyobb kalózkapitánya: Ching Shih
A Csendes-óceán kalózkirálynőjének tartották, nem véletlenül. Bár lánykori neve nem maradt fenn, és tulajdonképpen „Cheng özvegyé”-nek hívták, az 1800-as évek elején ő felügyelte – és fosztogatta – az egész Dél-kínai-tengert, de megküzdött az angolokkal, a portugálokkal is – és mindig nyert. Férje eleve kalózkodással kereste a család kenyerét, a Vörös Zászlós Flottát vezette, miközben Ching Shih prostituáltként dolgozott. 1801-ben kötöttek házasságot, összeadva a kalózflotta hatalmát az asszony ravaszságával, korábban magas rangú kínai urakkal kialakított jó kapcsolataival és nagyravágyásával. Az asszony hamar alvezérré vált, így amikor Cheng 1807-ben meghalt, egy másik alvezérrel – nem mellesleg a szeretőjével – karöltve átvette a hatalmat.
Továbbfejlesztette a „családi vállalkozást”, tekintélyes flottát alakított ki: ezernyolcszáz hajó, tizenötezer férfi kalóz tartozott közvetlenül a parancsnoksága alá, emellett 70-80 ezer kalóz dolgozott neki a vizeken. Ezzel együtt kincsből és pénzből sem volt hiány, védelmi pénzeket, vámokat szedett, a az elrabolt zsákmány egy részét pedig mindenkivel beadatta a közösbe. Akinek nem tetszett ez az előírás, azt mindenféle tárgyalás nélkül azonnal lefejezték, ahogy azt is, aki engedély nélkül hagyta el a hajót, megerőszakolt egy nőt, vagy olyan falut támadt meg, amely a flotta védelmét megfizette.
Aki ki szeretett volna lépni a hatalmasra duzzadt kalózbandából, az csak fülei árán távozhatott. A kínai császár flottája természetesen mindent megtett azért, hogy kézre kerítse a tengeri boszorkányt, de soha nem sikerült: Ching Shih kémei segítségével mindenről időben értesült, és kiváló katonai stratégának bizonyult. Amikor 35 évesen megelégelte a flotta vezetését, nyugdíjba vonult, de csak miután minden kalózának sikerült amnesztiát kiharcolnia a kantoni kormányzótól. Nemesi címmel és kis magánflottával a zsebében dőlt hátra, majd bordélyházat vezetve éldegélt békésen 69 éves koráig, még gyermeke is született.
Két vérszomjas asszony férfiruhában
1700 és 1725 között a tengeri haramiák aranykorszaka köszöntött be, olyan legendás kalózok uralták a vizeket, mint Feketeszakáll vagy Fekete Bart. A civilizáció nyűgeit maguk mögött hagyó, elhanyagolt öltözetű csirkefogók közül kettő igazából nő volt álruhában: Anne Bonny és Mary Read. Anne ír származású, vörös hajú, törvénytelen lányként kezdte életét, és már kiskamasz korában késsel támadt azokra, akik keresztbe tettek neki. Férje révén került a kalózok paradicsomába, a kegyelmet nyújtó New Providence-be, ahol annyira megtetszett neki az egyik kapitány, hogy megszökött, és a tenger lett az új hazája.
Hasonló életutat járt be a törvénytelenül született, gyerekkorától fiúruhákba öltöztetett Mary Read is – apja azért álcázta fiúnak, mert a nagymama kikötötte, hogy csakis fiúunokát támogat anyagilag. Mary hamar megszokta a férfilétet, álruhában még a flandriai lovasezredben is szolgált, egészen addig, míg egyik katonatársához hozzá nem ment. Hamar megözvegyült, majd ő is New Providence-ben kötött ki, így csatlakozott Maryhez és szerelméhez, Jack Rackham, alias Calico Jack kapitányhoz.
A két lányt nem véletlenül nevezték el hamar a pokol vadmacskáinak, kegyetlenségben, ivásban, káromkodásban és harciasságban felülmúlták a legmegátalkodottabb kalózokat is. Leghíresebb akciójukat 1720-ban hajtották végre, amikor Calico Jacket Jamaicában leleplezték, és a katonák rájuk támadtak. A két lány az életéért harcolt a fedélzeten, míg a dicső kapitány elbújt a hajó takarásában. Végül legyűrték és kivégezték mindannyiukat, ám a kalóznők életét megkímélték, miután mindketten terhesnek bizonyultak. Még meglátogatták a börtönben az akasztására váró Calico Jacket, majd Anne a kalózvilág egyik leghíresebbé váló mondatával búcsúztatta: „Sajnálom, hogy így kell lássalak, Jack, de ha férfiként harcoltál volna a hajón, most nem akasztanának fel, mint egy kutyát.”
Talán mondanunk sem kell, hogy Anne élete kalandosan folytatódott tovább, ha hinni lehet a legendáknak, egy szigetre költözött, férjhez ment, további kilenc gyermeket szült, majd szép öregkort követően hunyt el, Mary viszont még a börtönben olyan erős lázat kapott, hogy belehalt.
Az első amerikai kalóznő: A szirénhangú Rachel
Az első amerikai születésű kalóznő élete is bővelkedett kalandokban. Fiatalkorában a családja kitagadta, mert férjhez ment George Wall halászhoz. Eleinte tisztességes életet éltek Bostonban, a férj halászként, asszonya szolgálóként keresett pénzt. Ez azonban csak arra volt elég, hogy éhezzenek és fázzanak, úgyhogy elkezdték törvénytelen eszközökkel kiegészíteni jövedelmüket. Néhány barátjukkal bandába verődve egy csónakkal járták a partok közelében hajózó kereskedőket, és fosztogattak, ahol csak tudtak.
Stratégiájuk zseniális és kegyetlen volt: hajótörötteknek álcázták magukat, a szirénhangú, fiatal Rachelt küldve előre az életéért könyörögve, csak hogy feljussanak a hajókra, és szépen kardélre hányják azokat, akik segíteni akartak nekik. Két év után egy erős vihar vetett véget a „vállalkozásnak”, amit szinte csak Rachel élt túl. A kalózkodást azért nem hagyta abba, nem riadt vissza semmitől, a legenda szerint egy asszonyt a nyílt utcán támadt meg, hogy ellopja a főkötőjét, és miután az nem engedelmeskedett, Rachel kivágta a nyelvét. A sorozatos bűntettek következményeként 1789-ben fosztogatás vádjával rendőrkézre került, ahol hiába írt szívhez szóló beismerő vallomást, még abban az évben, 29 éves korában felakasztották. Még halálával is híressé vált: ő volt az utolsó nő, akit Massachusettsben kivégeztek.
Gyermekágyból a küzdőtérre
Írországnak is van saját kalózhőse, mégpedig Grace O’Malley személyében. Olyan híressé vált, hogy részben ő inspirálta Anne Bonnyt abban, hogy maga is kalózkodásra adja a fejét. Grace apja is kalóz volt, úgyhogy a kislány tulajdonképpen beleszületett ebbe az életmódba. Amikor azonban arra kérte apját, hogy ő is vele mehessen a harcokba, az a hajára hivatkozva mondott nemet, mondván a hosszú tincsek beleakadnának a hajókötélbe. Több sem kellett Grace-nek, egészen rövidre nyírta a haját, és úgy is tartotta, olyannyira, hogy ráragadt a Granuaile (kopasz) becenév.
Állhatatos és kemény kalóz vált belőle, így a flottát apja halála után ő kezdte vezetni annak ellenére, hogy volt egy fiútestvére is. Húsz hajójával a területüket érintő angol és spanyol hajókat fosztogatta, de nem kímélte a rivális klánokat sem. Közben férjhez ment – hatalmát és vagyonát még nagyobbra növelve – és három gyermeket szült, a legenda szerint pedig olyan erős volt, hogy egyik nap világra hozta gyermekét, a másik nap pedig már ugyanúgy harcolt, ahogy a többiek. Miután férjét megölték a szárazföldön, Grace megbosszulta: megtámadta a felelősök kezében lévő Doona kastélyát, ahol olyan kegyetlen megtorlásba kezdett, hogy megszerezte második becenevét is: ő lett Dark Lady of Doona.
Az angolokkal sem félt szembeszállni, amikor a Tudorok az írek szabadságát veszélyeztették, ráadásul a harcokban egyik fiát is foglyul ejtették, Grace ismét otthagyta a flottáját, és egyenesen a királynőtől kért audienciát. I. Erzsébet királynő előtt nem hajolt meg, ezzel megmutatva, hogy nem ismeri őt el Írország uralkodójának, sőt még orrot is fújt jelenlétében, teljesen kiborítva az udvart. Grace fia mégis visszakapta szabadságát, az asszony pedig visszatérhetett kedvenc elfoglaltságához: 1603-ban bekövetkezett haláláig rabolt, fosztogatott, és aktívan harcolt Írország függetlenségéért.
A francia nemesasszony, aki ördögi bosszút állt férjéért
Az 1300-as években nem más tartotta rettegésben a francia hajókat, mint a férjét gyászoló Jeanne de Clisson. Boldog házasságban élt első férjével is, akitől – bár csupán 12 éves volt, amikor egybekeltek – két gyermeke született, ám a férfi hamar elhunyt. Az özvegy kétszer újraházasodott, harmadik férje, Oliver de Clisson oldalán pedig megtalálta az igazi boldogságot: öt gyermekük született.
Amikor a férfit az angol-francia földháborúk ideje alatt árulásért VI. Fülöp kivégeztette, Jeanne – becenevén Bretagne oroszlánja – bosszút esküdött, nem is akármilyet. Megszerezve az angolok támogatását három hadihajót szerelt fel legénységgel, fegyverekkel, vörös vitorlákkal, és 13 hosszú éven át vadászta le a francia hajókat, fosztogatta a tengerparti városokat, és vagdosta le fejszével a francia nemesek fejét. Flottáját nemes egyszerűséggel így hívták: „A bosszúm”. Az asszony egy idő után megelégelte a harcokat, és békésen nyugdíjba vonult Sir Walter Bentley hadnagy oldalán.
