Agnès Sorel 1422 és 1450 között élt viszonylag rövid életet, ám abból aztán tényleg kihozta a maximumot. A francia kisnemesi családba születő lány nem nyugodott bele sorsába, miszerint kitaníttatják, majd kamaszkorában férjhez adják a szülei, aztán gyerekeket nevel és háztartást vezet, amíg meg nem hal. A jó eszű és nem mellesleg meseszép kisasszony olyan ügyesen haladt előre tanulmányaiban, családja olyan előkelőnek számított, hogy jogosan reménykedhetett az udvarhölgy szerepében. Nem is kellett csalódnia, hamar beköltözhetett a palotába, ő lett Lotaringiai Izabella, Nápoly és Szicília királynéjának társalkodónője.
Maga a király szemelte ki
VII. Károly francia király – aki arról lett híres, hogy Jeanne d’Arc segítségével visszafoglalta az angoloktól Orléans-t és Reimst – sem jóvágású, sem igazán vagyonos nem volt, ráadásul mindenki tudta, hogy apja, VI. Károly király teljesen őrült volt, és ki tudja, milyen genetikai készletet hagyott maga után. Felesége sem volt éppen egy szépség, Anjou Máriáról, II. Lajos címzetes nápolyi király lányáról olyan pletykák terjedtek el, miszerint arca még az angolokat is halálra rémítette volna (azt azért tegyük hozzá, hogy ennek ellenére jó felesége volt férjének, és 10 gyermekkel ajándékozta meg). A királynak joga volt szeretőket, ágyasokat tartani, így Károly azonnal szemet vetett a frissen az udvarba érkező, gyönyörű Agnèsre. Innentől kezdve a lány, aki nemet akkor sem mondhatott volna, ha akar, egyre befolyásosabb nővé vált az udvarban, sőt az egész országban.
Elképzelhetetlen magasságokba emelkedett
Miközben társalkodónőként maximum az udvari pletykákhoz szólhatott volna hozzá, a király szeretőjeként egyre több információt szerezhetett a komoly ügyekről, így befolyása is egyre nőtt. Ez még a franciáknak is szokatlan volt, hiszen akkoriban a szeretők diszkréten meghúzódtak a háttérben, tudva, „hol a helyük”. Agnès viszont szemérmetlenül fogadta el először a királyság első szolgálattevő hölgyének (az udvartartás nőknek adható legmagasabb) rangját 1444-ben, majd Mária királyné első szolgálattevő főudvarhölgyének szerepét, később pedig a hivatalos kegyencnő címmel emelték királyi szeretői rangra (persze előtte is annak számított, de nem volt róla hivatalos megnevezése).
Ezzel majdhogynem a királyné mellé helyezkedhetett, ám Máriát botrányaival és extravagáns viselkedésével szinte mindig elhomályosította. Az ő nevéhez fűződik a dekoltált, vállakat és melleket megmutató ruha – és egyáltalán a decolleté, azaz dekoltázs – divatba hozatala, amivel persze gyorsan kivívta maga ellen kortársnői megvetését. Nemcsak ők utálták, de Károly felesége és gyermekei is – egy alkalommal Lajos herceg karddal akarta átszúrni, de a király megmentette. Botrányok, féltékenység, rajongás, rosszallás, pletykák és irigység kísérték, amerre csak járt.
Birtokok, ékszerek és palást
A sok mindent sejtető, még több mindent megmutató ruhákban, uszályos prémpalástban közlekedő, feltornyozott hajú hivatásos szerető majdhogynem azt tehetett, amit akart. A király elhalmozta drágakövekkel és ékszerekkel, finom ruhákhoz való anyagokkal, birtokokkal, kastélyokkal, és Agnès ügyesen kihasználta, hogy szerelmese bármire hajlandó a kedvéért. Közeli barátainak jövedelmező állásokat szerzett, vagyonát pedig tovább növelte Beauté-sur-Marne, az Eure-menti Vernon, Issoudun, Roquesérière és a Loches kastélyhoz tartozó birtokok jövedelmével. Volt rá ideje és pénze, hogy utazgasson, világot lásson, végigjárja és berendeztesse kastélyait. Még azt is megtehette, hogy adományokkal segítse a katolikus egyházat. Érdekes, hogy az egyház tagjai nem utasítottak vissza egyetlen aranypénzt sem, ami a „tisztességtelen” szeretőtől származott. Agnès három törvénytelenül született lánya sem bujdokolt szégyenében, sőt: a király törvényesítette és gondosan kiházasította őket.
Terhesen halt meg, máig tisztázatlan körülmények között
Agnès épp a negyedik gyermekével volt várandós 1450 telén, amikor szokása szerint elindult, hogy kövesse a királyt annak hadjárata során, és Jumièges-ben randevúzzon vele. Hirtelen betegség vett erőt rajta, ami pár óra alatt végzett vele. Gyermekét még világra tudta hozni, de a baba néhány héttel élte csak túl anyját. Megmérgezték (a király is erre gyanakodott) vagy természetes okból halt meg? Ha megölték, vajon ki volt a tettes, csak nem a gyűlöletét őrizgető Lajos herceg, akit apja eltávolíttatott az udvarból, miután rátámadt Agnèsre? Máig vita tárgya. Holttestének 2005-ös vizsgálatakor annyi derült ki, hogy az asszonyt orsóférgek fertőzték meg, illetve nagy mennyiségű higanysó jutott a szervezetébe.
Ezt a szert annak idején a férgek elűzésére és a szülés megkönnyítésére használták, ám túladagolva hamar halálhoz vezetett. Agnès és segítői ismerték a pontos adagolást – akkor hogy sikerült mégis túl sokat adni belőle? Nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Agnèstől feleséghez illő módon búcsúztak: a loches-i plébániatemplomban miséket mondtak lelki üdvéért, szíve a jumièges-i apátságban nyugszik, és két márvány síremléket is építettek tiszteletére. Arca és alakja Jean Fouquet festőnek köszönhetően maradt az utókorra, a művész még a Szűz Máriáról készült alkotásához is őt használta modellként, amivel persze hatalmas botrányt kavart.
