Ki gondolta volna, hogy az 1842-ben majdhogynem vakon világra jött kisfiúból egyszer minden idők legtöbb könyvet eladó német írója lesz, akinek műveit több mint harminc nyelvre lefordítják? Az alultáplált gyermek négyéves korában, egy operációt követően kapta csak vissza igazán a látását.
„A mély belső kalandokkal teli, romantikus világot csak az tudja megérteni, aki egyszer látott, megvakult, majd visszanyerte szeme világát. Ez a forrása mindennek, ami dicséretes, és mindennek, ami elítélendő bennem” – írta Ich című önéletrajzi regényében.
Az első történetek a rácsok mögött születtek
Hamar megszerette az olvasást, és tanárnak készült. Írói próbálkozásai eleinte nem jártak sikerrel, ehelyett a fiatal May inkább lopásokban és csalásokban vett részt, többször is megjárva a börtönt. Összesen nyolc évet töltött rácsok mögött, ez idő alatt pedig rabtársait szórakoztatta kitalált történeteivel, amelynek mindig ő maga volt a főszereplője.
„Az első hosszabb büntetését a zwickaui dologházban töltötte lopás és csalás miatt. Itt a könyvtárba osztották be, ahol négyéves büntetése alatt rengeteget olvasott. Szabadulása után egy évvel újra elítélték, ezúttal négy év börtönbüntetést kapott csavargásért. Szerencséjére találkozott a börtön lelkipásztorával, Johannes Kochtával, aki hallva, hogy milyen sztorikkal szórakoztatja rabtársait, tollat és papírt szerzett neki, javasolva, hogy írja le őket. Írásai Kochta ajánlásával eljutottak Heinrich Gotthold Münchmeyer drezdai kiadóhoz, aki alkalmazta May-t szabadulása után, ezzel stabil megélhetést biztosítva neki” – tudtuk meg Szőts Zoltán Oszkártól.
A Deutscher Hausschatz hetilap ezután nyolc éven át közölte le sorozatként May legújabb kalandos műveit, amelyeket az élelmes író kisebb változtatásokkal más lapoknak is eladott. Első könyve 1892-ben jelent meg, ez már elhozta a vágyott anyagi biztonságot.
Fűtött szobából megálmodott vadnyugat
Könyvei elképesztően sikeresek, írásmódja közvetlensége és a kalandok színes leírása miatt. Igen, a kalandok, amelyeket részletes tájleírásokkal látott el, olyan ügyesen, hogy minden May-olvasó meg volt győződve arról, az író járt is a vadnyugaton. Itt ütközünk bele az első valótlanságba. May 1908-ban elutazott ugyan Észak-Amerikába, de a New York állambeli Buffalónál messzebb nem merészkedett. Soha nem látta azokat a magas hegyeket, tágas prériket, amikről oly színesen, gazdag képzelőerővel ír minden művében. Soha nem ült a tűz mellett kopott öltözékében sült medvetalpat falatozva, nem kellett a vadnyugat kellős közepén álló házát fegyverrel védenie a támadó indiánok elől, nem lovagolt hónapokon át, saját magának ejtve el a zsákmányát, nem élte át a sivatagban a gyötrő szomjúságot, vagy az indiánok kínzócölöpének kegyetlenségét.
Több könyve játszódik Arábiában, a Közel-Keleten, ahová legalább tényleg eljutott, s ahol megrendülve tapasztalta a könyveiben leírtak és a valóság között tátongó széles szakadékot. A tájleírásokat néhány személyes tapasztalat mellett főleg korabeli térképek és útleírások alapján alkotta meg, és – főleg a vadnyugati történeteknél – cseppet sem félt használni a fantáziáját.
Hol a határ képzelet és valóság között?
Ahogy a tájleírások hamisak voltak, sajnos a May által elképzelt karakterek sem álltak közel a valósághoz. Bár nem vonjuk kétségbe, hogy élhettek a vadnyugaton érző szívű, talpig becsületes, békés szándékú Old Shatterhandek, azért ennek kicsi a valószínűsége. Kevés keresztény lelkületű, tökéletességig romlatlan német hős és indián vágtázott arrafelé, eltekintve persze az élénk fantáziájú May-tól, aki annyira beleélte magát Kara Ben Nemsi és Old Shatterhand bőrébe, hogy gyakran tartott előadást korhű ruhába öltözve valamelyik könyvbéli alteregója nevében. Még az otthonát is Villa Shatterhandnek nevezte – a ház ma már múzeum, ahol a látogatók elmerülhetnek May tárgyakkal gazdagon illusztrált képzeletbeli indián világában.
Minden főhős egy becsületes német
Műveit olvasva sokan vádolták az írót azzal, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdeti. A történész szakértő szerint ennél jóval árnyaltabb a kép:
„May abban a korszakban élt és alkotott, amikor az európai nagyhatalmak szinte az egész világot gyarmatosították. A nyilvánvaló gazdasági haszonszerzést civilizációs küldetéstudattal ideologizálták meg, azaz úgy gondolták, hogy a nyugati civilizáció vívmányait elviszik az elmaradottabb népekhez. Ettől a szemlélettől viszonylag kevesen tudtak elszakadni. May nem tartozott ezek közé. Ő tehát nem a német felsőbbrendűségben hitt, hanem a nyugati keresztény civilizáció fölényében. A regényeiben megjelenő bennszülöttek (például Winnetou) közül a jó oldalon állók mind ezzel próbáltak azonosulni. Mai szemmel ez persze visszásnak hathat, azonban az adott korban értelmezve ez számított elfogadottnak.”
A magyar fordítások igencsak átszabták az eredeti német szöveget is, kihagyva belőle részeket.
„Vegyük legismertebb művének, a Winnetounak a példáját. Első magyar nyelvű, teljesnek számító kiadása 1904-ben jelent meg Szekrényi Lajos gondozásában, majd ezt követte a több kiadást megérő Kosáryné Réz Lola-féle 1927-es fordítás. Egyik sem tekinthető minden szempontból egyezőnek az eredeti művel, azonban mégis közelebb állnak hozzá, mint az az 1966-os fordítás, amelyiket a legtöbben olvashattunk. Az ezt készítő Szinnai Tivadar ugyanis nemcsak lefordította, hanem át is dolgozta a művet. Kihagyta belőle azokat a részeket, amelyben May keresztény szemléletűként kísérelte meg bemutatni a préri világát, sőt azt is „kifelejtette”, hogy az eredeti történet szerint Winnetou megkeresztelkedett a halála előtt. Nyilván ez nem fért bele egy olyan műbe a szocializmus idején, amelyet az ifjúság nevelésére szántak, ötször is kiadva, ma már elképesztőnek számító példányszámokban. Az 1974-es kiadásból például 119 800 példány került piacra” – mondta Szőts Zoltán Oszkár.
Ma már könnyedén összehasonlíthatjuk a gyermekkori olvasmányélményeinket az eredeti szöveggel, mert abból is adtak ki teljes mértékben átírás nélküli példányokat.
Einstein és Hitler kedvenc írója
May könyvei elképesztő sikert értek el Európában, egyik kedvenc írója volt Albert Einsteinnek, Hermann Hessének, a fehér ember felsőbbrendűségében lubickoló Adolf Hitlernek – noha May pacifista volt – vagy Carl Zuckmayernek is. Néhány könyvét az 1900-as évek derekán meg is filmesítették, kibogozhatatlanul elszakadva a valóságtól: a soha nem is létezett könyvbéli helyszíneket a jugoszláviai hegyekkel illusztrálták. Persze May-nak kritikusai is akadtak bőven, akik a túlmisztifikált, tökéletes, szinte egysíkú főszereplők, az író rovott múltja, vagy a valótlan földrajzi adatok miatt támadták. Ennek ellenére az 1912 márciusában nehézfémmérgezésben elhunyt May olvasottsága töretlen, könyvei izgalmasak, hibái megbocsáthatók, talán épp azért, mert néha mi is szeretünk egy kicsit a makulátlan jellemű Old Shatterhand bőrébe bújni.
