Mitől lesz tényleg jóízű egy pálinka?

Olvasási idő kb. 5 perc

Vajon milyen összefüggésben van a pálinka – érzékszervi úton megállapítható – minősége azokkal a követelményekkel, amelyeket a hatályos jogszabályok előírnak? Nagygyörgy László, a többek között pálinkavizsgálatokkal is foglalkozó laboratórium munkatársa segít megválaszolni a kérdést.

Milyen hatással vannak a pálinka ízére és élvezeti értékére a jogszabályi előírások? Másképp fogalmazva: előfordulhat-e, hogy ugyan egy párlat mindenben megfelel a törvényi előírásoknak, az ital mégis nagyon rossz. Hogyan segíthetnek ebben a vizsgálatok? A Laboratorium.hu legfrissebb összeállításából kiderül.

Mit ír elő a törvény?

A pálinka minőségéről elsősorban két fontos jogszabály rendelkezik. Az egyik az Európai Parlament és a Tanács 110/2008-as, szeszes italokról szóló EK-rendelete, a másik a Pálinkatörvénynek is nevezett 2008. évi LXXIII. törvény. A 110/2008-as EK-rendeletben a szeszes italok között a gyümölcspárlatokra előírt vonatkozó feltételek a következők:

  • az alkoholtartalom legyen 37,5 százalék és 86 százalék (V/V) között
  • az illóanyag-tartalom legalább 200 g/hl abszolút alkoholra vonatkoztatott értéket érjen el
  • a metanoltartalom 1000 g/hl, amely egyes magasabb pektintartalmú gyümölcsök esetében 1200, illetve 1350 g/hl abszolút alkoholra vonatkoztatott értéknél ne legyen magasabb
  • a csonthéjas gyümölcsből készült párlat esetén a hidrogén-cianid-tartalom 7 g/hl abszolút alkoholra vonatkoztatott értéket ne haladja meg. 

„A hazai szabályozás, azaz a fent már említett Pálinkatörvény többek között meghatározza, hogy mennyi ideig kell hordóban vagy a gyümölcságyon tartani a pálinkát ahhoz, hogy azt érlelt vagy ágyas pálinkának tekinthessük, ám ezekhez a követelményekhez nem lehet laboratóriumi méréseket kapcsolni” – mondja Nagygyörgy László. Egyedül az érlelt pálinkákra vonatkozóan található olyan előírás, amelyet konkrétan mérni is lehet, ez a maximális szárazanyag-tartalomra vonatkozik, és a jogszabály 4 g/l értékben határozza meg.

A helyzet az, hogy még a fent felsorolt mérhető paraméterek teljesülése esetén is lehet egy pálinka nagyon rossz ízű.

Szilva? Körte? Cseresznye?
Szilva? Körte? Cseresznye?Shutterstock

De mi lehet ennek az oka?

Előfordulhat, hogy az előírt alkoholtartalom betartása nincs összefüggésben a minőséggel, mert éppen azok a további komponensek határozhatják meg a pálinka érzékszervi tulajdonságait, amelyek az alkohol mellett a párlatba kerülnek. Az illóanyag-tartalomra vonatkozó követelmény a hamisítások kiszűrésére szolgál, mivel a gyümölcsből, erjedéssel készült italokban, az erjedési alkoholok (pl. 1-propanol, amil-alkohol, izo-amil-alkohol) koncentrációja miatt, minden esetben magasabb az illóanyag-tartalom, mint a mezőgazdasági eredetű alkoholok felhasználásával „pancsolt” termékekben, amelyekben jellemzően alacsonyabb az illóanyag-tartalom 200 g/hl abszolút alkoholra vonatkoztatott értéknél. Ennek a követelménynek a betartására minden gyümölcspárlat alkalmas, azonban előfordul, hogy a hibás, pl. erősen előpárlatos pálinkákban olyan magas az illó komponensek közé tartozó etil-acetát koncentrációja, hogy a pálinka ettől teljesen élvezhetetlen lesz, annak ellenére, hogy a jogszabályi követelményeknek megfelel, hiszen a jogszabály felső korlátot nem ír elő az illó-komponensek koncentrációjára. Emellett, a metanoltartalom változása érzékszervileg nem ismerhető fel, ezért a pálinka minőségére nincs hatással. 

A pálinka magas hidrogéncianid-tartalma a csonthéjas gyümölcsből készült párlatok esetében okozhat érzékszervi problémát, de az ilyenkor érezhető, keserű mandulára emlékeztető illathoz és ízhez, nagyon szubjektív viszonya van a fogyasztóknak. Egyesek kedvelik, sőt elvárják, mások pedig hibásnak tekintik az ilyen pálinkát. A magkarakternek is nevezett speciális jegyek nem csak a hidrogén-cianid jelenlétére utalhatnak, mivel teljesen hasonló karakterű lesz a pálinka a benzaldehidtől is, amely származhat egy tökéletesen magozott gyümölcs húsából is, és nem csak a magbélből származó amigdalin átalakulásával függ össze a jelenléte, mint ahogy ez a hidrogén-cianid esetében is fennáll. Ebből következik, hogy a maximálisan megengedett 7 g/hl abszolút alkoholra vonatkoztatott hidrogén-cianid-tartalom – amely valójában egy egészségügyi határérték – alatt és felett is lehet, a fogyasztó számára túl intenzív, vagy akár az elvárttól elmaradó a magkarakter, vagyis nincs egyértelmű összefüggés a jogszabályban előírt határérték és a pálinka érzékszervi minősítési eredménye között. A Pálinkatörvényben szereplő, érlelt pálinkáknál előírt szárazanyag-tartalomra vonatkozó maximum 4 g/l határérték alatt és felett is lehet egy érlelt pálinka a fogyasztó megítélése alapján élvezhető vagy túlzottan érlelt is.

Összefoglalva tehát megállapítható, hogy a durván előpárlatos, utópárlatos, hibásan erjesztett cefréből származó pálinka szinte biztosan megfelel a jogszabályi követelményeknek, mert ezek a követelmények jellemzően a hamisítás felismeréséhez vagy egyéb egészségügyi határértékekhez kapcsolódnak.

A hazai pálinkakultúra az elmúlt években rengeteget fejlődött

– vélekedik a szakértő, majd hozzáteszi, hogy a fent említett hibák manapság már ritkán fordulnak elő az olyan gyártók és forgalmazók termékeinél, akik évek óta kitűnő minőségű és remek érzékszervi hatással bíró pálinkákat bocsátanak a piacra.

És hogy egyáltalán lehet-e jogszabályokkal szabályozni a pálinka jó ízét? A szakember szerint talán igen: elő lehetne írni az elválasztási hibákkal összefüggő etil-acetát-koncentráció maximális értékét, például az országos pálinkaversenyeken az érzékszervi bírálók által előpárlatosnak minősített pálinkák ismert etil-acetát-koncentrációja alapján, ez nagyjából 900-1000 mg/l környékén várható.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Ezt olvastad már?
Érdekességek