Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy költőink legszebb verseit egy-egy idilli szerelem ihlette, pedig ezeknek a kapcsolatoknak a többsége egyáltalán nem működött zökkenőmentesen. Néha a vers nem is az aktuális kedvesnek szólt, néha pedig hibák sorát követve vetették papírra.
Radnóti Miklós szeretőjének írta a Két karodban című verset
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolata közel sem volt idilli. Akkoriban egy költő feleségének lenni csupa lemondással és áldozattal járt. A pár 1935 nyarán házasodott össze, és bár Fanni azt remélte, hogy ez a fordulat majd megnyugvást hoz az életükbe, a gondok nem szűntek meg. Igaz, végre összeköltözhettek egy Pozsonyi úti lakásban, a szegénység és a háború árnyéka rányomta a bélyegét kapcsolatukra. Míg Fanni abból a pénzből próbálta fenntartani magukat, amit a tanítással keresett, férje költőbarátaival a kávéházakat járta, időnként papírra vetett egy-egy verset vagy megírt egy kritikát. Napról napra éltek, anyagi helyzetük azt sem tette lehetővé, hogy babát tervezzenek, vagy megtartsák, amikor érkezett. Házasságuk első hat évében mindennaposak voltak a veszekedések, Fanni szerette volna férjét munkára ösztönözni, Radnóti pedig meg akarta tartani szabadságát, amire az ihlet alapfeltételeként tekintett.
Aztán a művészekből álló baráti körükben feltűnt Gombosi György művészettörténész és felesége Beck Judit festőnő. Mindketten csatlakoztak az esti összejövetelekhez és kirándulásokhoz. Miután Fanni házassága idején kétszer is szerelemre gyúlt egy másik férfi iránt, de férjét sem akarta akadályozni függetlenségében, nem tette szóvá Radnóti és Judit egyre intimebbé váló barátságát.
„Judit nagyon szereti Miklóst, minden apró jelből észreveszem. Mikor a villamosnál elbúcsúztunk, különösen szomorúan vált el”
– írta naplójában 1941. április 7-én.
Néhány héttel később, április 20-án Radnóti megírja a Juditnak szóló Két karodban című verset, amit másnap Fanninak is megmutat. Májusra a festőnővel való viszonya leplezhetetlenné és leplezetlenné válik, feleségének is beszél érzéseiről. „Mik a maga nevében is kijelenti, hogy neki ez több, mint egy múló flört, és nemcsak mirólunk van szó, hanem a Gombosi-kettősről is, és a Juditnak is sokkal több ez. Azonban, ha nekem bármilyen csekély ellenvetésem van, vagy kifejezem azt, hogy ez nekem fájdalmas és rosszulesik, akkor ő kész azonnal abbahagyni, mert tud magán annyira uralkodni, és tud szublimálódni, ha akar, úgy hiszi” – írta Fanni, aki sokáig próbált szemet hunyni férje kilengése felett. A kapcsolat mindössze egy évig tartott, és Radnóti 1942-ben, munkaszolgálata idején már múlt időben ír Fanninak Juditról.
József Attila Ódája nem élettársának, Szántó Juditnak szólt
József Attila Ódájára sokan a legszebb magyar szerelmes versként gondolnak. Megírásakor Szántó Judittal élt együtt, a sorokat mégsem ő ihlette. A nő 1928-ban ismerkedett meg a költővel egy előadáson, amit egy illegális kommunista mozgalom tagjaként tartott József Attila. A találkozás szerelemmel, majd hat évig tartó kapcsolattal folytatódott. A pár élete nélkülözéssel telt, Judit egy esernyőgyárban dolgozott, Attila pedig verseket írt.
1933 nyarán a költő részt vett az Írók Gazdasági Egyesülete által szervezett íróhéten, ahol találkozott a válófélben levő Marton Márta művészettörténésszel, és néhány beszélgetés után szerelemre gyúlt a nő iránt. Hozzá írta az Ódát. Miután hazatért a rendezvényről, Judit azonnal észrevette a változást. A Napló és visszaemlékezés című kötetben így írt arról a napról: „Szombaton hazajött Attila. Lillafüredről kaptam ugyan egy lapot, de mikor beállított, nyugtalanul, futtában megölelt, majd öltözködni kezdett. A levett kabátja zsebéből egy kéziratpapiros fehérlett. Kiemeltem és olvasni kezdtem. Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.« Ez volt a Szerelmi Óda. »Gyönyörű – mondtam megsemmisülve. – Értelek, Attila. Ez azt jelenti, hogy nem engem szeretsz. Nem baj, elmész, látod, milyen jó, hogy nem köt össze bennünket semmi más.« »Tévedsz – szólt Attila –, nem megyek el. Itt maradok, és végig kell szenvedned azt, amit én szenvedek.« »Gondolod, Attila?« »Így lesz« – szólt, vette a kabátját és elindult.”
Juditot olyannyira megviselték a történtek és életkörülményeik, hogy nem sokkal később öngyilkosságot kísérelt meg. „Magamra maradva nem most először gondoltam arra, hogy nem vagyok elég erős, se Attilához, se ahhoz, hogy így folytatni tudjam az életet. Negyven gramm kinint készítettem, már kicsomagoltam, pohárba öntöttem és nyugodtan, csak lányomat sajnáltam, az anyám már meghalt, megittam. Visszajött, mert érezte, hogy itt valami történt. Utána az ajtó ablakán egy kétségbeesett arcot láttam, Attiláét. Az ajtó zárva, a kulcs belül, én már rosszul lettem. Beverte az ablakot, benyúlt, kinyitotta az ajtót, én már csak arra emlékszem, amikor a mentőorvos a gyomromon térdelt. A mentőkocsiba Attila is beszállt, fogta a kezem. »Hozzád írtam, már csak a végén, emlékszel a dalocskára?« Nem válaszoltam, nem is hittem, nem is hihettem.” Nem sokkal később Szántó Judit és József Attila kapcsolata véget ért.
„1000-szer – Júlia” – érkezett a válasz Petőfi Reszket a bokor, mert... kezdetű versére
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kapcsolata nem indult zökkenőmentesen. A költő 1846 szeptemberében ismerte meg Szendrey Ignác erdődi tiszttartó tizennyolc éves lányát a megyebálon. Később többször is meglátogatta, végül pedig szerelmet vallott, Júlia azonban még várt saját érzéseinek felfedésével. Petőfi ekkoriban járt a debreceni színház egy előadásán, amiben Prielle Kornélia – a kor ünnepelt színésznője – az ő egyik versét idézte meg a színpadon. A költő a hírre, miszerint Júlia egy másik férfinak ígérte a kezét, úgy döntött, hogy ő sem vár tovább a házassággal, és
megkérte Prielle Kornélia kezét, a színésznő pedig igent mondott.
Terve szerint azonnal összeházasodtak volna, de bizonyos papírok nélkül a környék egyik papja sem akarta összeadni őket. Mindeközben Kornélia értesült Júlia létéről és kapcsolatáról a költővel, ezért visszalépett az ígéretétől.
Májusban Júlia levelet írt Petőfinek, amiben arra kérte, hogy látogassa meg, tisztázzák egymás iránti érzelmeiket. A válaszlevélben a költő azonnal megkérte a lány kezét, majd Erdődre utazott, hogy a lánykérést személyesen is megejthesse. Azonban szerelmük még minidig nem teljesedhetett be, Szendrey Ignác csapodárnak bélyegezte a költőt, akinél jobb partit képzelt el a lányának. A párnak végül egy év próbaidőt adott, amit kiálltak, így szeptemberben össze is házasodtak.
Petőfi még kezdődő kapcsolatuk érzelmi viharában írta Reszket a bokor, mert... című versét, amelynek utolsó soraival Júliát szólította meg:
„Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!”
A válasz egy rövid levélben érkezett, amiben csak annyi szerepelt, „1000-szer – Júlia”. A költő tehát tudta, hogy nem hiába ostromolja szerelmével a lányt.
