A briteknél bírság járna a cégeknek a szexista dresszkódért

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha elfogadják a javaslatot, akkor nem lehet majd előírni a magas sarkút, a rövid szoknyát vagy az erős sminket.

Amikor Nicola Thorpot 2015-ben hazaküldték a munkahelyéről arra hivatkozva, hogy nem teljesíti a céges dresszkód azon passzusát, hogy minimum 5-10 centi magas sarkú cipő van rajta, akkor nem elégedett meg egy kis dühöngéssel, hanem elindított egy petíciót, ami hónapokon belül elérheti a célját - írja a 444 a BBC nyomán.

Thorp petícióját több mint 150 ezren aláírták, amiben azt követelték az aláírók, hogy a cégek ne alkalmazhassanak ehhez hasonló szexista dresszkódot. Az ügy szép lassan eljutott a parlamentig, ahol arra jutottak, hogy a kérdést lefedi a 2010-es Equality Act (Egyenjogúsági törvény), viszont nincsenek meg a kellő eszközök a törvény betartatására. Ezért a parlament két, a nők egyenjogúságáért felelős bizottsága azt javasolta nemrég, hogy a parlament szigorítsa a meglévő törvényt, hogy az ilyen gyakorlatot alkalmazó cégeket a jövőben meg lehessen büntetni.

A parlament márciusban tárgyalja majd a kérdést, de az eddig hírek alapján elég nagy az egyetértés, valószínűleg elfogadják a szigorítást.

A BBC cikkéből kiderül, hogy a brit gazdaság néhány szektorában egyáltalán nem szokatlan, hogy még a magas sarkú kötelező viselésénél is súlyosabb dresszkódokat írnak elő cégek. Előfordult már, hogy bolti eladókat arra köteleztek, hogy gombolják ki az ingjüket a nagyobb dekoltázs érdekében, esetleg viseljenek erős sminket az alkalmazottak.

Hasonló vonalon mozogva volt, ahol az előírásban a rövid szoknya szerepelt, vagy az, hogy a női alkalmazottak által viselt harisnya nem lehet egy bizonyos értéknél vastagabb.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.