Pénznyelő az állami divatmárka

Olvasási idő kb. 3 perc

Izgatottan vártuk, hogy mi lesz a sorsa a Zoób Kati vezetése alá tartozó első magyar állami divatmárkának, melytől nagy reményeket vártak a "befektetők". Emlékeznek, ez volt az a projekt, amiről egy darabig azt rebesgették, hogy óriási sikereket fog majd elérni a nemzetközi divatiparban. Nem sokkal később azonban az Attitude márka létezéséről is inkább kínosan hallgattak.

Az Átlátszó.hu információi szerint elég nagy bukta a négy évvel ezelőtt beindított cég, ami a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató állami cég, a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. és Zoób Kati közösen jegyzett vállalkozása. A dizájner cége a bemutatott szerződés alapján jelenleg mintegy havi 4,5 millió forinthoz jut a projektben. Eddig összesen közel 300 millió forintot költöttek, ebből körülbelül 255 millió forintot Zoób Kati cége söpört be, de mindössze 129 millió forint árbevételt értek el az Attitude néven futó márkával. 

Bár eleinte itt-ott még lehetett hallani az állami divatmárkáról, de az Allée-ban nyitott, sikeres üzletasszonyokat megcélzó butik mára befuccsolt, a másik üzlethelyiségnek szánt KÉZMŰ-bérlemény pedig még meg sem nyitott. De az sem utal semmi jóra, hogy az Attitude honlapján semmilyen tartalom vagy webshop nem található, csupán az elérhetőségi adatokat osztják meg a gyanútlan érdeklődőkkel. Az oldal továbbá felhívja a figyelmünket arra, hogy hamarosan új üzlet nyílik majd a belváros szívében található ötödik kerületi Haris közben.

Zoób Kati és az Attitude
Zoób Kati és az Attitudefacebook.com/Katti.Zoob.ATTITUDE

„A KÉZMŰ Kft-t ismertem, hiszen régi szereplő a piacon. Amikor felvetődött, hogy közösen kialakíthatnánk egy saját márkát, amit nemcsak itthon, hanem külföldön is árusíthatnánk, annyira megtetszett a gondolat, hogy fogyatékos embereknek adhatok munkát, hogy még az akkor érkezett kínai felkérést is lemondtam”– nyilatkozta az Átlátszónak Zoób Kati, akinek cége, a Kattiz Kft. mindezért az indulástól évente átlagosan bruttó 230 ezer eurót kapott.

„Évi 120 modellre szerződtünk és az első hónapok azt mutatták, hogy nem olyan rossz az elgondolásunk, mert az Attitude augusztusi indulása után már decemberben mintegy tízmillió forintos forgalmat ért el. Az első két félévben hatezer terméket adtak el, ami szintén jelezte, hogy jó úton járunk. Kipróbáltuk magunkat Bécsben is és eszméletlen nagy volt az érdeklődés a kollekció darabjaiért” – magyarázza Zoób, aki bőrdíszmű, sport és játék termékekkel kívánja bővíteni a márka repertoárját a jövőben. Ha érdeklik a részletek a magyar állami divatcéggel kapcsolatban, olvasson a témáról többet az Átlátszón!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • életem
Most már tényleg itt a tavasz, ez a biztos jele
Most már tényleg itt a tavasz, ez a biztos jele

Ezek a madarak jelzik nekünk.

19 perce

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

Érdekességek