Túró rudi-teszt: olcsón is van jó, drágán is van rémes

Olvasási idő kb. 13 perc

Azt gondoltuk, hogy sokan neveznek majd a túrórudi-kóstolóra a szerkesztőségből, viszont, hogy harc lesz a helyekért, na, arra már nem számítottunk. Nem véletlenül volt a konyhában Túró Rudi automata, nyilván a ropi mellett ez a másik olyan nass, amit bárki bármikor szívesen magába töm. Az ingyenrudi meg, ugye, még jobban esik, szóval özönlöttek a tesztre a kollégák.

MG 9524

Tizenháromféle túrórudi került az asztalra, na meg egy kakukktojás. Kíváncsian vártuk, hogy a Pöttyös és a Cserpes hol fog végezni, ahogyan azt is, hogy a saját márkás rudik helyt tudnak-e állni egy ilyen erős mezőnyben. A válasz minket is meglepett, de komolyan. Tippek jöttek megint, hogy kik lesznek dobogósok, de senki nem gondolta, hogy az auchanos söpri be az abszolút első helyet. Ön is csodálkozik?

És persze egy kakukktojás is került a desszertek közé – a Mizo top kakaós nevű rúdja – ez is csak azért, mert a bevásárlás alkalmával nem tűnt fel, hogy ez kakaós. Ja, persze, rá van írva, tudjuk.

A rudikat semmilyen tudományos szempont alapján nem vizsgáltuk, így most az összetevőktől is eltekintettünk. Szerencsére. Egyszer már megnéztem, hogy mi van a túró rudikban, akkor megfogadtam, hogy ha lesz gyerekem, tuti, hogy még csak megkóstolni sem fogja ezt az édességet. De most jöjjenek a rudik!

Az elérhető maximum 40 pont volt, a mezőnyt nagyjából 3 részre tudnánk osztani. A két utolsó még a 10 pontot sem érte el. A középmezőny 15,5 és 19,5 pont közt elég sűrű, aztán jönnek a 20 pont fölöttiek, itt is kicsik a különbségek, kivéve a nyertest, amelyik elég magabiztosan teljesített, és hajszál híja, hogy a 30 ponttól elmaradt.

13. helyezett: Tesco túródesszert 

Tényleg borzasztóan sajnáljuk, hogy a tescós édesség utolsó lett, viszont az olcsóbb testvére feljutott a jobbak közé. Inkább örüljünk ennek.

„Detto 8-as (nyolcadikként a Pöttyöst kóstoltuk. a szerk.), plusz édes mint az állat.” „Értelmezhetetlen valami, de, hogy nem túró rudi, az is biztos.” „Aztakurva, ez mi? Csokival bevont citromos WC frissítő rúd? Na jó, visszamegyek, és az eddigi nullákat átírom 1-re, mert ennél rosszabb nincs.” „Jééé, licsis túró rudi!!! Annyi szintetikus aroma a földön nincs, mint amit ebbe belenyomtak.” „Túl citromos - oké, hogy a túró citrommal az igazi, de ez már túlzás. Mintha autóillatosítót ennék. Többet nem akarok ezzel sem összetalálkozni.”

MG 9484

12. helyezett: Update1 

Miután a velvetes kollégák megkóstolták az Update kajákat, mi sem hagyhattuk ki az ápdét rudit a tesztből. Ismételten sikerült bizonyítania a vállalkozásnak, a rudijuk is ehetetlen, csakúgy, mint a pizzájuk vagy éppen a hamburgerük. A teszt legdrágább versenyzője, ami végül is, nem lett utolsó, fél pontot rávert az előzőre, bár a tíz pontot (a negyvenből) így sem érte el. A desszertet egyébként a Sole-Mizo Zrt. követte el.

MG 9486

„A csoki olyan, mintha lisztet kevertek volna bele, és iszonyú fura mellékíze van a túrónak.” „Részeire esett a számban, nekem túl citromos, és érezni, hogy silány bevonót használtak hozzá, mint karácsonykor a gagyi szaloncukrokhoz. never again.” „Egyenletes bevonat, olcsó tejbevonó, zsíros utóízzel, valami nem kóser a túróval.” „Ez is nagyon rossz. Zselés szaloncukor utóíze van – gondolom citromsav.” „Hú, ez is újítás. 2 in 1, akár citromos légfrissítő is lehet. Hatalmas ötlet! Olyan undorítóan folyik szét a számban, hogy a végén tisztán érzem a 20 forintos citromos italport. Ebben megkockáztatom, hogy mindent a vegyészek állítottak elő, szigorúan védőruhában. Borzasztó.”

11. helyezett: Oké rudi 

Érdekes módon ez a termék is a FrieslandCampina Hungária Zrt. terméke, ahogyan a Pöttyös, az S-Budget (Spar), a Sissy (Penny Market) és a Milfina (Aldi) rudik is. Mégis helyezés szempontjából ez nem ennyire evidens. Persze, az is számít, hogy van amelyikben van túró, van amelyikben meg csak tej-alvadék. Nyilván az Okéban, csak az utóbbi.

MG 9479

„Ez nem is büntet annyira, viszont nagyon édes. Most érzem először, hogy tudnék hányni minden gond nélkül, de ez az előző miatt van még.” „Bevonómassza ízetlen túróval. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ilyenben vigyek be kalóriát.” „Túl édes, nem emlékeztet a túró rudira. Az állaga jó, de az íze túl édes.” „Törik, vanillincukor íz, de legalább nem édes.” „Olcsó szaloncukorra hajazó bevonó, a túró helyett valami trutyi.”

10. helyezett: Sissy Rudi 

Ebben is csak alvadék van, viszont kb. fele annyiba kerül, mint az Oké. Akkor már inkább ezt, hiszen nagy valószínűség szerint ugyanaz van a két csomagolásban. De ha ránk hallgat, egyiket sem...

MG 9480

„Semmi íze, csak a bevonót érzem, annak is valami műmogyorós mellékíze van.” „Nagyon friss a túró, a csokija viszont büntet. Ez olyasmi lehetett, hogy beleborult a muskátliföld a csokiba, de úgy voltak vele, hogy mindegy, az is barna, csak nem jön rá senki. De én rájöttem!” „Vaníliás túrókrém tejbevonóval, annak nem rossz, ezért kap pontot.” „Tuti valami ezeréves mikuláscsokit használtak bevonónak hozzá. bláááá. túl édes.” „Vakok között félszemű a király. Ez is pálmazsírízű.”

8. helyezett: Kockás 

Nos, erre nem számítottunk, hogy a vicceskedő Kockás csak a középmezőnyben végez. De ha már így van, legalább tudjuk, miért nem kell megvenni a jövőben. 

MG 9471

„Minősíthetetlen.” „Jujj, de örülök, hogy valami különlegesség is bekerült a tesztbe! Sampon vagy tusfürdő ízesítésű túró rudit piacra dobni nagy újítás! Sajnos nekem most nem jött be, talán túl konzervatív vagyok ehhez, de 1 ponttal értékelem a vakmerőséget.” „A túró itt kicsit darabosabb, de ehetetlenül édes.” „Tök lapos az egész, ízetlen belső, felejthető külső. Ha még soha életemben nem ettem volna mást, nem utálnám, de így elég szar.” „Egész jó - krémes, pont jó arányban édes és külsőre is egész biztató.”

8. helyezett: Milfina rudi

Erről már ugye tettünk említést, szintén tej-alvadékos, pontban is alig tér el a többitől. Úgy érezzük, jól teljesítünk ezeken a vakteszteken!

MG 9489

„Nem rossz, de mindjárt elhányom magam. Azért kap 3 pontot, mert örülök, hogy vége.” „Bevonómassza, margarinos töltelék, sok-sok cukor.” „Borzalom. A mélypont sajna a végére maradt.” „Vastag túró, sok csoki, elvileg minden passzol, de valahogy nem áll össze teljesen, ezért nem sok pontot kap.” „Szar csoki, nulla túró.”

7. helyezett: Tesco value

Na kérem szépen, ebben a rudiban van igazi túró, örüljünk! Ízre sem rossz, de legalábbis jobb, mint a mezőnyben eddig szereplő túró desszertek. A második legolcsóbb a teszten. És érdekes, hogy mennyivel jobban teljesített, mint a nem gazdaságos változat.

MG 9503
Dívány

„Szörnyű! Aromahalmaz, ipari sütőmargarin, undorító.” „Szétesős és nagyon édes, de ebben a mezőnyben egész jó.” „Ropog a csoki, a túró lágy és nem citromos - nekem ízlik! Kétlem, h ez lenne a hagyományos, de tényleg jó.” „Száraz a túró, hiányzik belőle a krémesség. Olyan lélektelen.” 

6. helyezett: Spar rudi 

Ezt már a Sole-Mizo Zrt. gyártja, nem úgy mint a „büdzsét”, és ebben is tej-alvadék van. Talán ezért maradt le az olcsóbb tesójától? Ön mit gondol?

MG 9506

„Finom, jó a csoki borítása és a túrót is rendesen érezni. nem keserű, pont jó az íze, ebből az egészet meg tudnám enni.” „Na, pontosan ez az oka annak, hogy egész gyerekkoromban gyűlöltem a túró rudit. Szemcsés-homokos, margarinos.” „Vastag bevonat, túl sok cukor, hiányzik a citromos íz, amit megszoktam.” „Nem olyan rossz, enyhén citromos, semmi extra.” „Szobahőmérsékleten minimálisan olvadó tejcsoki, és még a túró is elég jó.”

5. helyezett: S-budget

Talán a csokibevonó jobb ezen, mert ebbe is tej-alvadékot tömtek rendes túró helyett, tehát nem emiatt ízlett jobban a kóstolóknak. Ami még jó hír, ez az egyik legolcsóbb édesség amit kóstoltunk, 39 forintba kerül egy darab belőle. És már a 20 pontos álomhatárt is túllépte, ami után már csaknem ajánlani is merjük a termékeket.

MG 9482

„Nem rossz, de túl édes.” „Nem is rossz - ízlik, hogy kicsit másmilyen ez a túró - lágy, krémes, épp annyira édes, mint amennyire szeretem. Nem olyan mint a klasszik túró rudi, de ízlik.” „Ropogós a külseje, savanyú a belseje, de legalább nem aktívan rossz.” „Lágy trutyi túró helyett, semmi túró íz, és a csoki is nagyipari tejbevonó.” „Enyhén savanykás, szétesős, furcsa mellékízű verzió, rossz csokival. Nagyon rossz csokival. Jó, ez nem is csoki.”

4. helyezett: Pöttyös 

Egyik nagy kedvencünk sajnos nem került fel a dobogóra, bár csak fél ponttal csúszott le a bronzéremről. Mindenesetre mindenki nyugodjon le, van benne túró, ráadásul 40%-ban. Pontosan három kóstolónak tűnt csak fel, hogy ez a Pöttyös, pedig elég sokan voltunk.

MG 9493

„Keserű, picit száraz, nem rossz, de nem is a legjobb. Remélem nem ez a pöttyös.” „Nagyon kicsi, ennek is fura íze van. Az lehet, hogy fűszeres? Ez is újdonság, currys túró rudi?” „Citromsavas ez is, bár kevésbé. A csoki viszont nem vállalhatatlan.” „Zsíros, édes, de ennek ellenére nem rossz, viszont tuti 2 hét alatt lennék bálna, ha ezt enném.” „Jó, ez a Pöttyös és most rohadt büszke vagyok magamra, ha felismertem a kedvencemet, mert eddig a vakteszteken csúnyán elbuktam. Most ugye nem??” (Nem! - a szerk.) „Légfrissítős citromíz, mi ez??????”

3. helyezett: Cserpes 

Ezúttal a Cserpes bronzérmes lett, fél ponttal lemaradva az ezüstről. Nem úgy, mint a tejfölteszten. És nem, nem szépíteni próbálunk, sem benyalni nekik, és még csak nem is fizettek ezért nekünk. Jó a rudijuk, ennyi. 

MG 9496

„Ez Cserpes, felismertem. erősen citromos, ez a legjobb, bár ez sem max pont, mert valahogy nem hozza a 20 évvel ezelőtti rudik hangulatát, (bár lehet, hogy azt is csak az idő szépítette meg, és gyakorlatilag lehetetlen lenne nálam elérni az 5 pontot...” „Azt hiszem ezt soha többé nem tudom kimosni a számból annyira tömény, hogy belefulladok.” „Erősen citromos, egészen más, fura,a tejbevonó csapnivaló.” „Száraz, rajta maradt a szájpadlásomon, miután lenyeltem. Nem rossz, de nem is a legjobb.” „Úristen, ez zseniális!!! Finom étcsokis bevonat, citromos töltelék, egyszerűen tökéletes.”

2. helyezett: First Nice túródesszert 

És akkor következzen a teszt egyik óriási meglepetése, a Lidl-ös First Nice, ami a Solénál készül és 46%-ban van benne tehéntúró, ráadásul az egyik legolcsóbb rudi! Nincs mit hozzáfűznünk ehhez, nagyon szép teljesítmény, ha már rudi, köszönjük, ezt kérjük!

MG 9491

„Egész ehető, a túró finom citromos, az állag még épp rendben van, a csoki viszont gagyi.” „Ez nem jó, de nem annyira borzasztó.” „Nagyon darabos, de nekem felüdülés volt.” „Nem rossz, de a csoki része nekem ennél is túl édes.” „Nem rossz csoki, benne savanyú, folyós, kicsit kókuszos jellegű töltelék.”

Az a bizonyos első helyezett: Auchan, Mega Rudi XXL

És íme a másik desszert, amiről sose gondoltuk volna, hogy bekerül az első három helyre, nemhogy megnyeri! Szinte csak jó értékelést kapott, egy rossz hírünk van csak: ez is csak egy savanyított készítmény növényi zsír felhasználásával, de legalább finom. Ja, igen, és ez egy giga méretű rudi, amiből nem is találtunk kisebbet!

MG 9483

„Ez baromi nagy, de finom. Túróssüti-ízű. Jó.” „Nagyon finom! Jó a túró, ropogós a csoki, ebből egy valaggal meg tudnék enni. Ráadásul jó nagy a kiszerelése, és nem is csak a fél fogamra lenne elég, mint a hagyományos túró rudi.” „Brutál méret, a túró finom, krémes, nem túl édes, viszont egyszerűen túl nagy.” „Marcipános érzés, nagyon homokos állag.”

Kakukktojás

Mizo, top kakaós  

Több rosszat kapott, mint jót, mi inkább maradnánk a jól bevált régi íznél ha lehet.
 
MG 9481
 
„Nagyon rossz ez az ízesített micsoda, inkább maradok a hagyományosnál, ezzel a legrosszabb rémálmomban sem szeretnék újra összefutni.” „Rudinak rudi, túrónak nem túró. Rumos, sportszelet benyomását kelti. Tök fincsi, ha értékelhető lenne ebben a mezőnyben, csomó pontot adnék rá.” „Kakukktojás, én nem szerettem.” „Valami barna, rumos, gejl izé, rohadt édes, ez nem túró rudi.”
 
 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/kg) Kiszerelés/gramm Pontszám (max. 40) Itt vettük
Auchan, Mega Rudi XXL  449 (Ez az ár 5 rudira vonatkozik, ennyi van egy csomagban.) 1760 5x51 29,5 Auchan
First Nice túródesszert  199 (Ez az ár 5 rudira vonatkozik, ennyi van egy csomagban.) 1326 5x30 25 Lidl
Cserpes  110 3666 30 24,5 Kis közért
Pöttyös  95 3166 30 24 Interspar
S-budget  39 1300 30 22,5 Interspar
Spar rudi  49 1633 30 19,5 Interspar
Tesco value túródesszert  35 1521 23 18,5 Tesco
milfina rudi  39 1300 30 17,5 Aldi
Kockás  79 2633 30 17,5 Interspar
Sissy Rudi  199 (Ez az ár 5 rudira vonatkozik, ennyi van egy csomagban.) 1326 5x30 17 Penny Market
Oké rudi  55 2391 23 15,5 Tesco
update1  119 3966 30 8,5 Interspar
Tesco túródesszert  59 1966 30 8 Tesco
Nem kapott helyezést és pontot sem, de valahol eléggé az alján végzett volna a táblázatban, az tuti            
Mizo, top kakaós               
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek