Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Íme a magyar dizájner páros, akik formaruhára szakosodtak. Küldjük őket a csapat után Szocsiba?
Abban egyetérthetünk, hogy divattervezőből lassan annyi van, mint csillag az égen. Sokan közülük fénylenek, míg mások csak pislákolnak, megint mások pedig lehullanak, az pedig csak keveseknek jön össze, hogy találjanak egy piaci rést. Van itt azonban két lány, akik ahelyett, hogy görcsösen próbáltak volna betörni a magyar divatvilágba, létrehoztak egy brandet Desis - Designs Sisters néven, amely formaruhákra, fellépőruhákra, promóciós és munkaruhákra szakosodott. Mert az, hogy valaki pincér, hosztesz vagy történetesen koszorúslány, még nem jelenti azt, hogy úgy kell kinéznie, mint a ciki havernak az amerikai filmekből. Nagy Zsófi és Nagy Barbara szerint a formaruha is lehet menő.
Elnézegetve a ruháitokat, azt kell mondjam, megállnátok a helyeteket “igazi” divattervezőként is, ennek ellenére a formaruhára szakosodtatok. Most, hogy annyi magyar tervezőnek – Use, Je Suis Belle, Szegedi Kata, és a többiek – fut a szekere, nem éreztek késztetést arra, hogy betörjetek a high fashion szakmába?
Szerintünk mindenki, aki ruhakészítéssel foglalkozik, eljátszott már a gondolattal, hogy ő lesz a következő „sikersztori". Ugyanakkor a high fashion teljesen más irány, mint amit mi képviselünk. Irdatlan tempót diktál, ha up-to-date szeretne maradni egy cég, erős tőke és nagyon profi csapat kell hozzá. A mi esetünkben a márkanév inkább a megrendelő cégek felé jelöl minket, mire a hosztesz kiáll a ruhánkban, nem vagyunk benne biztosak, hogy benne marad a nyakában a Desis címke. Ennek ellenére persze időről időre eljátszunk a gondolattal, hogy milyen is lenne egy teljes, saját kollekció.
Nemrégiben komoly botrány robbant ki a Sugarbird háza táján a ruháik eredetét illetően. Ti a Facebook oldalatokon rendszeresen megosztotok fotókat arról, hogy miből indul ki egy-egy ruha. Mi választja el az inspirálódást a másolástól?
Leginkább az, hogy valami ugyanolyan-e, vagy csak érzed a hatást rajta. Hozzánk sokszor jönnek menyasszonyok Google-ről vadászott fotókkal. Mi a megrendelőnk adottságaira alakítjuk az „álomfazont”, és a végeredmény minden esetben tükrözi az eredeti elképzelést is, de mégis egy teljesen egyedi darab születik. Teljesen lemásolni egy ruhadarabot nem szoktunk, mert abban az esetben tulajdonképpen egy szellemi terméket lopnánk el. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a Zara, Mango, H&M tervezői ott ülnek a legnagyobb divatheteken világszerte, és nem titkolt feladatuk, hogy egyszerűbb anyagból végül tömegterméket varázsoljanak akár a Chanel, a YSL vagy bármelyik másik nagy divatház kreációiból.
Hogy kell elképzelni a munkafolyamatot? Afféle Victoria Beckhamként „csak” megtervezitek a ruhákat, vagy a kivitelezésben is részt vesztek, mint a régivágású divattervezők?
Az ügynökségi hosztesz- és promóciós ruháknál sokszor csak egy briefet kapunk, amiben az adott termék leírása van: színek, hangulatok, szlogenek, irányelvek. Ezeket kell valahogy megragadni és a ruhákban megtestesíteni. Hogy mondjunk egy példát: idén télen csináltuk egy kávémárkának a ruháit, amelyekben a hipermarketekben kóstoltatták a forró italt a vásárló néppel. A feladat az volt, hogy álmodjuk bele egy ruhába, hogyan tudja tüzesen, de nem kihívóan a bársonyos ízt és a modern világ fiataljainak életérzését közvetíteni. Alkalmi ruhák esetében pedig szeretjük jobban megismerni azt, akinek tervezünk, hiszen mindenkinek van egy saját világa, és a ruhájának is ezt kell tükröznie, főleg az esküvőjén.
Honnan indult a divat iránti rajongás, és mikor vált munkává számotokra?
Édesanyánk sikeres manöken volt, édesapánk pedig az első divatnagykereskedők között volt Magyarországon, még a 80-as években. A családunk több mint 25 éve foglalkozik ruhák tervezésével, kivitelezésével és forgalmazásával, így anyagvégek között, varrógépek zakatolása közepette nőttünk fel.
Okos lépés volt munkaruhára, formaruhára specializálódni. Hogy jött az ötlet?
Az egyetem alatt mindketten dolgoztunk hoszteszként, később pedig rendezvényszervezőként helyezkedtünk el az ügynökségi világban – így tulajdonképpen az érme mindkét oldalát ismertük, csak össze kellett illesztenünk a kettőt. 2010 tavaszán felhívott minket egy barátnőnk, aki az egyik dohányárut forgalmazó cégnél dolgozott marketinggyakornokként, és azt mondta, lenne negyven lány, akiket fel kéne öltöztetni egyenruhába egy promócióhoz. Hirtelen megvilágosodtunk: ez a feladat magában foglal mindent, amihez értünk, ez köti össze a családi múltunkat a szakmai tapasztalatunkkal! Három évig csináltuk a meglévő munkánk mellett, mire eljött a nap, amikor ki lehetett mondani, most már csak ezt és semmi mást.
Megrendeléstől kivitelezésig hányszor konzultáltok a megrendelővel, hogy valóban azt kapja, amit megálmodott?
Ha egyedi, méretes ruháról van szó, minimum három alkalom, és mindezt megelőzi egy találkozás, amikor kötetlenül beszélgetünk az elképzelésekről. A lányok szeretnek a nagy napjukról mesélni és bevonni minket a szervezésbe. Őszintén elmondhatjuk, hogy ezt az irányt leginkább szerelemből csináljuk. Nagyon jó érzés együtt dolgozni a menyasszonyokkal, örömanyákkal együtt tervezni és izgulni a végső percig. Mondhatnánk, baráti viszonyok alakulnak ki.
Mi a helyzet a vőlegényekkel, örömapákkal, és úgy általában a fiúkkal? Vagy tartja magát a sztereotípia, hogy a pasiknak kevésbé fontos, hogy mit viselnek? Esetleg biztonságosabb választásnak érzik bemenni a Zarába és leakasztani egy kész szettet?
Mi lennénk a legboldogabbak, ha a fiúk is jönnének, és a vőlegénynek több vőfélye lenne, akiket felöltöztethetnénk az esküvő stílusában. Az utcai viseletben végre bátrabbak a férfiak, majd eljön a mi időnk is. Tavaly nyáron volt szerencsénk egy fiúcsapatot „felruházni” a legénybúcsúra. Meg volt a szöveg, amit a pólóra szerettek volna, minden mást ránk bíztak.
Ezt biztosan milliószor kérdezték már tőletek, de kihagyhatatlan – nem mentek egymás idegeire? Az ember egy kollégával szemben is sokszor nehezen türtőzteti magát, rokonnal együtt dolgozni pedig óhatatlanul annyit jelent, hogy nem ciki egymás torkának esni konfliktushelyzetben.
Mindketten ismerjük és elismerjük a másik előnyét, és elfogadjuk a rossz tulajdonságait. Senki sem ismer engem úgy, mint Barbi, és ez fordítva is így van. A világon az egyik legnagyobb ajándék, hogy ketten vagyunk. De persze vita kell időnként, mert egészséges, és néha észnél tart.
Melyik az a kreáció vagy kollaboráció, amire eddig a legbüszkébbek vagytok?
Most jöhetne a közhely, hogy mindre, de mindenkinek van kedvence. A menyecskeruhák közül tavaly nyáron terveztünk egy lazacszínű, selyemsantung ruhát, amely különösen tetszett, hiszen akár magunknak is elkészítettük volna. A promócióknál karácsonyi ajándéknak több száz egyedi mintával festett sállal készültünk egy nagy múltú szervezetnek. Az egyedi minta az épület Róth Miksa által készített ablaküvegek mintázata volt.
