Omlett tojás nélkül, ezt meg hogy?

Olvasási idő kb. 4 perc

Hogyan lehet omlettet készíteni tojás nélkül? Steiner Kristóf villásreggelizik, és megmutatja, hogyan sütik az egészséges rántottát a vegánok.

Meséltem már róla, hogy Tel Aviv afféle vegán-főváros lett az utóbbi pár évben: nemrég még a leghíresebb steak house is kibiggyesztette az ablakára a "vegan friendly" matricát, amely mára afféle presztízskérdéssé vált. A rohanó és állandóan pörgő tel aviviak számára a dél körül elfogyasztott reggeli gyakran a nap egyetlen főétkezése - ez általában egy hatalmas adag omlett, ropogós házikenyér, mindenféle szendvicskrémek tahinivel, céklával, olívabogyóval, egy friss zöldségsaláta, és persze kávé, meg frissen facsart gyümölcslé.

Fotó: Steiner Kristóf

A vegán-bumm után tehát a kávézóknak nem is volt más választásuk, mint a növekvő igénynek megfelelően vegán reggelivel előrukkolni. Mára ez a tojásmentes omlett az összes magát komolyan vevő kávézó étlapján ott díszeleg. A "miért nem esznek tojást a vegánok" kérdésbe most nem mennék bele, mert már sokszor megírtam, de aki meri, nézze meg Alec Baldwin "Meet your Meat", azaz "Találkozz a húsoddal" című kisfilmjét, ott kiderül, honnan jönnek a tojások a szupermarketek polcaira.

De az állatjogi szempontnál sokkal szimplább érv is szól a vegán omlett mellett: szendvicsbe pakolva még a leghosszabb kiránduláson sem büdösödik meg. És hogy azokat is megörvendeztessem, akik az erőnlét miatt tömik magukba a tojást: egy vegán omlet dupla annyi fehérjét és kálciumot, és majdnem tízszer annyi vasat tartalmaz, mint a tojásos változat.

Sokféle recept van, akad, aki jódolgában még avokádót is kever az omlett-masszába, a krémesre darált tofu is nagyon jól áll neki, és bármilyen olajos mag - mandula, vagy kesudió - finom porrá őrölve méginkább feldobja. Ám mivel beismerem, hogy a tofulelőhely nem olyan gyakori az utcákon, mint a Nemzeti Dohánybolt, ezúttal a legszimplább recepttel dolgozunk. Aztán mindenki azzal dobja fel, amivel csak kedve szottyan. Én például hagyma és magyar pirospaprika nélkül neki se állok. A legfontosabb azonban a csicseriborsó liszt. Enélkül csak az boldogul, akinek van egy kíméletlenül kaszaboló kávédarálója.

Hozzávalók (egy nagy, vagy két kisebb serpenyőhöz, 2 főre)

2 evőkanál zabpehely, vagy bármilyen olajos mag - például kesudió - porrá őrölve (de porrá őrölt száraz kenyérrel is megy ám)
30 dkg csicseriborsó liszt, vagy kávéőrlőben liszttel őrölt vöröslencse (bármilyen száraz hüvelyessel működik, zöldborsóból simám lehet zöld omlettet gyártani Halloweenre)
víz, vagy alternativaként cukrozatlan szójatej
só, bors
csipet sütőpor, vagy szódabikarbóna (kicsit megemeli az omlettet, de igazából ki lehet hagyni)
olívaolaj
pirospaprika por
...és bármi, amivel általában a hagyományos omlettet gazdagítjuk - hagyma, gomba, paprika, bazsalikom, tofu, petrezselyem, miegymás

1. Első körben kapj elő egy keverőtálat, szórd bele a zabpehely és csicseriborsó lisztet, majd a sütőport. Sózd, borsozd, ha szárított zöldfűszereket használsz, beleszórhatod azt is, végül keverd meg alaposan. Ha mandula vagy kesudió lisztet is használsz, az is ezen a ponton ugrik az omlett mixbe.

2. Egy nagyjából két decis bögrében keverj össze olívaolajat és édesítetlen szójatejet (vagy simán csak vizet) 1-3 arányban, majd öntsd a mágikus omlett-porra, pont olyan állagra kell hígítanod, mint amilyen a felvert tojás. Akinél van Nemzeti Tofubolt, az a víz/szójatej felét kiválthatja a krémesre darált tofuval. Kóstold meg, hogy elég sós -e, én ilyenkor még mindig jól megsózom, és ha nem megyek sehová, belenyomok egy gerezd fokhagymát is. Na jó, bevallom, akkor is, ha megyek valahová.

Fotó: Steiner Kristóf

3. Egy teflonserpenyőbe löttyints olívaolajat, majd dobáld bele, amit találsz a hűtődben: karikára vágott hagyma és paprika, gombafalatkák, friss bazsalikomlevél - bármi belefér. Mikor már sisteregnek, és lecsóra emlékeztető illattal kecsegtetnek, ellenőrizd, hogy az omlettnek nincs -e szüksége még egy kis folyadékra, hajlamos ugyanis besűrűsödni.

4. Ha minden oké, mehet a serpenyőbe - csurgasd körbe a serpenyőn, ahogy a palacsintával szokás, majd mérsékeld a lángot, és fedővel letakarva süsd át négy perc alatt. Ha nem bízol a tűzhelyedben, három pec után kukkants be a fedő alá. Ha minden jól megy, nem szükséges megfordítanod az omlettet, mert a gőznek köszönhetően tökéletesen megfő felülről, és ropogósra sül alulról. Ha vastagabb az omletted, adj neki még pár percet. Nem nehéz rájönni, mikor van készen - pont úgy néz ki, mint a hagyományos omlett.

5. Valami e célra alkalmas eszközzel lazítsd fel az omlettedet peremén, egy lapos kiszedőkanállal ellenőrizd, nem tapadt -e a serpenyőre. Ha igen, finoman válassz le, és csúsztasd a tányérodra. Megpakolhatod apróra vágott zöldségekkel, és félbehajthatod, szendvicsbe is pakolhatod, vagy simán csak pirospaprikával megszórva is csodálatos reggeli - a nap bármely szakaszában.

Fotó: Steiner Kristóf
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.