Szakmai konferenciákat is tartottak a Gombold újra! keretében, amiken a régió divattervezőinek üzleti lehetőségeit vitatták meg. Több előadást is szerveztek, amiknek a végére az lett a benyomásunk, hogy erre a divattervezős vonatra képtelenség felugrani, és hogy Budapest az életben nem lesz a régió Párizsa. És hogy miért nem? Mert olyan apróságok hiányoznak hozzá, mint a pénz, a rendes textilipar, ennek megfelelően a rendes alapanyagok. És hogy ennek ellenére miért pályáznánk erre a pozícióra? Mert őrülten tehetséges emberből viszont annál több van, nemcsak az országban, hanem az egész régióban. Az egyik legszomorúbb konferencia volt, amin valaha részt vettünk, pedig érezhetően nem annak szánták.
Tehetség az van
"A szakmát lazán adjuk, a bulit keményen" - ez volt olvasható az egyik hirdetésszerűségen, amit a színpad mellett állítottak fel. És ez volt egyébként a legreménykeltőbb dolog, amivel itt lehetett találkozni. Több érdekes kérdés is elhangzott ugyanis az első konferencián, például, hogy melyik város lehet a régió divatfővárosa, de elég finnyásan kerülgették ezeket a dolgokat. Erre a meglehetősen konkrét kérdésre olyan diplomatikus válaszokat adtak, minthogy egyik környező város sem versenyezhet mondjuk Párizzsal vagy Milánóval, mert mindenhonnan hiányzik a tisztességes ipar, ezért aztán természetesen regionális összefogást sürgetnek, hogy valahogy felkerülhessünk a nemzetközi divattérképre.
"Büszkék vagyunk arra, hogy kreatívok vagyunk" - mondta az egyik résztvevő, erre persze megállapodtak, hogy szerencsére mindnyájan elég kreatívak. Egy - úgynevezett - közép-kelet európai divattervező ennél többel nem is tudja vigasztalni magát, ugyanis elmondták, hogy nem elég, hogy a teljes ipar hiányzik a környező országok divatvilága mögül, még válság is van, vásárlók sincsenek, és - az ipar hiányából következően - az alapanyagokért is egy csomót kell rohangálni. A gasztovilág helyzetéhez hasonlított az itt felvázolt kép is. Rendszeresen lehet ugyanis olvasni például arról, hogy hazánkban nem olyan könnyű ám tisztességes éttermet fenntartani, mert ingadozik a nyersanyagok minősége.
Aztán a konferencia egyik legfontosabb kérdése mellett úgy mentek el a résztvevők, mintha meg se hallották volna. A moderátorként dolgozó Szűcs Péter ugyanis rákérdezett, hogy mégis mivel lehetne kitűnni, mivel lehetne felkerülni a divattérképre. Itt következett a legfárasztóbb maszatolás, úgyhogy nem kaptunk választ arra régóta fennálló kérdésre, hogy mégis mi lehet mondjuk kelet-európai. Abban sikerült mindössze megállapodni, hogy a régió divattermékeit valahogy érdekessé kell tenni, viszont rémisztő volt a tanácstalanság, hogy ezt mégis hogyan lehetne megtenni. Szóval lehet, hogy őrülten kreatívok vagyunk, de azt nem sikerült megfejteni, hogy mégis miért kéne, hogy érdekeljen bárkit is, amit csinálunk.
Adjatok inkább pénzt
A második beszélgetés se volt sokkal felvillanyozóbb. Rögtön az elején elhangzott, hogy a tehetség a siker egyik fele csak, mellette ugyanis rengeteg pénzt kell pumpálni ebbe a dologba. Nahát. Eleinte csak annyit említettek a résztvevők, hogy az államnak közvetítő szerepet kell játszania, fel kell hívnia a figyelmet a TEHETSÉGEKre. Aztán apránként sasszézva eljutottak oda, hogy az államnak azért szükséges egyfajta segítséget is nyújtania a TEHETSÉGEKnek. Azt már nem mondták ki nyíltan, de jól érezhető volt, hogy itt tényleg mindenki azt várja, hogy az állam nyomja a pénzt abba a hazai divatvilágba, amiről az imént derült ki, hogy arról sincs fogalma, hogy éppen miért lenne érdekes bárki számára.
