Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Feleslegesnek ítélik az egyetemek a nagyméretű ruhakészítés tanítást, szerintük nincs rá szükség. Az érvek: nagy az anyagigénye, drága, ráadásul a kövérek nem vásárolnak. Rosszul hangzik, igaz?
Folyamatos a vita a plus size körül: egyre több tervező dolgozik molett nőkkel – például Gaultier Beth Ditto-val –, de van, aki egyszerűen kijelenti: a kövér nőknek nincs keresnivalója a divatszakmában. Hiába készít egyre több neves magazin olyan divatanyagot, amelynek modelljei nagyméretűek, a plus size-os nők méretében még most is szinte lehetetlen designer ruhákat találni. (A plus size kifejezés arra vonatkozik, amikor nem a divatvilágban szokásos 32-es, 34-es, esetleg még 36-os, 38-as konfekciómérettel rendelkező nőkről, hanem annál nagyobbakról van szó.)
A tervezők egyrészt azért nem készítenek nagyméretű ruhákat a kifutós kollekció mellé, mert nagy az anyagigénye és drága lenne, másrészt például az amerikai divattervező-tanoncok nem is tanulnak meg plus size ruhákat varrni. „A divattervező diákoknak nem érdeke a nagyméretű ruhák szabását kitanulni, ezért aztán kevés iskola ad erre specializálódott órákat” – mondta Rosemary Brantley, a Los Angeles-i Otis Művészeti- és Design Egyetem divattervező szakának docense az L.A. Times-nak.
Kevés tervező tud a valamivel nagyobb test arányainak, különleges adottságainak megfelelő szabásmintát rajzolni, így jellemző, hogy a nagyméretű nőkre specializálódott üzletláncok kevéssé kidolgozott zsákruhákat árulnak, melyek többé-kevésbé minden alkatra passzolnak. Egyelőre feleslegesnek ítélik az egyetemek a nagyméretű ruhakészítés tanítást, mondván, a kövér nők úgyis keveset vásárolnak: persze lehet, hogy ha nekik is készülnének divatos ruhák, többet vásárolnának, de az iskolák egyelőre nem fordítanak pénzt a plus size-ra.
