Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Gyakran felvetődik ez a kérdés a Tejben-vajban hozzászólásai között, ezért talán hasznos lesz a témának végre külön posztot szentelni.
Gyakran felvetődik ez a kérdés a Tejben-vajban hozzászólásai között, ezért talán hasznos lesz a témának végre külön posztot szentelni. Ön kit szokott megkérdezni, mielőtt shoppingolni indul vagy kinyitja reggel a ruhásszekrény ajtaját? Kinek a véleményére ad öltözködés-témában? Ki számít a divatban szaktekintélynek és miért? Ön szerint ki "ért" a divathoz? Másképp fogalmazva: az-e a divat, amihez "érteni" kell? Őszinteségi rohamaimmal általában csak bajt szoktam magamra hozni (rövid távon legalábbis), és semmi kétség afelől, hogy ez ezúttal is így lesz, de sebaj, azért most is elmondom a véleményemet. Persze csak azért, hogy utána önök is odatehessék a sajátjukat.
Az egész téma azon fordul meg, hogy mit tekintünk divatnak. Ha a divatot szabályrendszerek tekintjük, mint pl. az ÁFA-visszaigénylés rendjét, akkor mi sem egyszerűbb annál, mint meghatározni, hogy ki ért hozzá. Aki tudja, hogyan kell visszaigényelni az ÁFÁ-t az ért hozzá, aki nem, az meg nem. Ha az a divat, hogy pl. "idén nyáron a masni meg a csillag a trend" vagy "ha egy férfi fehér farmert vesz fel, akkor meleg", akkor az ért a divathoz, aki ezeket tudni szokta. Vagy sokan inkább olyasféle szabályokat (fogásokat, trükköket) tekintenek "divat"-nak, hogy "a fekete szín karcsúsít", "a magas homlokúak frufruval jobban néznek ki". Nyilván az ilyen szabályokhoz is lehet érteni.
Sokan a divatot a "bevett" tervezők munkásságával azonosítják, szembeállítva azt a sok triviális és unalmas gönccel, amit nap mint nap hordani vagyunk kénytelenek. Ilyen megközelítésben az ért a divathoz, aki bármikor maga elé tudja képzelni pl. Galliano 1995-96-os ősz-téli kollekciójának egyes darabjait, vagy összehasonlító elemzést tud adni arról, milyen anyagokat használnak a következő szezonhoz a milánói, és milyeneket a párizsi tervezők. Hasonló az az álláspont is, ami szerint a divat a ruhakészítés szakmáját jelenti, azaz az ért hozzá, aki eligazodik a szabásminták, szitázási technikák, kötési-horgolási technikák stb. sűrűjében. Nyilván ezek a témák is tudnak érdekesek lenni, de én "a divat" meghatározását teljesen másban látom.
Szerintem a divat egy nyelv. Kommunikáció. Számomra divat az, hogy megjelenésünkkel hogyan és mit fejezünk ki magunkról.
A beszélő itt egyetlen személy, a befogadó pedig mindenki, aki látja az illetőt. Kommunikáció ugyebár csak akkor jön létre, ha az üzenet címzettje megérti, amit az illető mondani akart. Az öltözködés nem magánügy, hanem mindenkinek muszáj csinálnia, muszáj öltözködnie valamiképpen, a felvett ruhának pedig a társadalomban, ha tetszik, ha nem, jelentése van (gyakran még a fel nem vettnek is). Így aztán ráadásul folyamatosan befogadó alanyaivá is válunk öltözködő embertársaink üzeneteinek nap mint nap, csak a remeték lehetnek kivételek.
Márpedig ha ez a divat, akkor ahhoz mindenki "ért", hiszen mindenki folyamatosan részese mindkét oldalról, azaz egyrész öltözködik valahogy, másrészt látja, következésképp értelmezi is a többiek ruházatát. Így aztán arról, hogy egy adott öltözék szép-e vagy éppen parasztos, mindenkinek a véleménye egyenrangú. Hiszen az a bizonyos üzenet ugyanannyira szól valamennyi szemlélőnek, tehát mindenki véleménye ugyanannyit nyom a latban - éppen emiatt szeretjük annyira a szavazásokat. Ha én most ebben a posztban arról írnék, hogy pl. a csokros térdszalag "szép", vagy az a "divat" ("trend"), attól még nyilván nem válna azzá, csak jól helyretennének a hozzászóló olvasók. De ha ugyanezt valamelyik kommentelőnk állítaná, attól sem válna divattá, sőt (valószínűleg) akkor sem, ha Victoria Beckham mondaná ezt, vagy esetleg Jean-Paul Gaultier. Arról, hogy mi a "szép", "ronda", "fiatalos", stb., a közmegegyezés dönt. Hogy a közmegegyezés követ-e engem, Victoria Beckhamet vagy Jean-Paul Gaultier-t, az persze más kérdés.
Ebből az is következik, hogy a divat megítéléséhez egyszerűen nem kell szakértelem. A választásokon sem csak a politológusok szavazhatnak a pártokra, hanem mindenki. Hát akkor miért kéne szakértelem ahhoz, hogy az ember dekódoljon egy olyan üzenetet, amit ráadásul kifejezetten neki is címeztek? Az öltözködés éppen azért jó téma egy beszélgetéshez vagy akár bloghoz, mert mindenki ért hozzá, mégis eltérő vélemények alakulhatnak ki ugyanarról.
A divat, mint nyelv engem a sokszínűsége miatt nyűgöz le. Számomra ugyanolyan érdekes, hogy a Prada kollekciói hogyan és mit mondanak el viselőikről, mint pl. azon töprengeni, hogy a Zöld Pardonba járó pszeudo-emo tinik hada honnan veszi ezeket az eszméletlen nadrágokat és frizurákat. Ha egyszer van, aki hordja, akkor (nekem) nem kevésbé izgalmas terep egy lerongyolódott Converse, mint a Ginza Tanaka gyémántretikülje. Annyiféle tárgynak tudunk annyiféle értelmet adni pusztán azzal, hogy viseljük őket - miért koncentrálnánk egyetlen társadalmi csoportra, árkategóriára vagy viseleti szokásra?
Ebben a felfogásban a divathoz legfeljebb az nem ért, aki teljesen mást vél üzenni megjelenésével, mint amit a többiek értenek rajta. A legkézenfekvőbb példa egy olyan üzletember lenne, aki kuncsaftja irányában tiszteletét és profizmusát nem egy sötét öltönnyel, hanem mondjuk egy majmos pólóval próbálná kifejezni. Még ha valamennyiünknek is hányingere támad Lily Allen rózsaszín hajától, akkor sem biztos, hogy a merész énekesnő "nem ért" a divathoz, hiszen lehet, sőt valószínű, hogy egyáltalán nem azért festette be a haját, mert szép akar lenni vagy tetszeni szeretne, hanem mert különállását, harcos infantilizmusát szerette volna demonstrálni. Ebben az esetben pedig a többség nagyon is pontosan vette az üzenetet, azaz a kommunikáció a divat segítségével sikeresen létrejött.
Ettől függetlenül, mint minden nyelvnek, a divatnak is van helyesírása, azaz vannak szabályai. A divatban épp az az izgalmas, hogy ezek a szabályok ráadásul igen gyakran és radikálisan tudnak változni, sokkal gyorsabban, mint ahogy egy beszélt nyelvben alakul-fejlődik mondjuk a szókincs. A hetvenes évek végéig (egészen pontosan a Judas Priestig, ill. Rob Halfordig) pl. a szegecses-láncos bőrszerkó még egyértelműen a meleg/szado-mazo szubkultúra egyenruhája volt. Ma már legfeljebb a rockzene kötődik hozzá valamelyest, de talán már az se, mióta még Lola is ilyenben jár.
Ilyen gyorsan változó világban aztán valóban nem árt néha ellenőrizni magunkat. Én - a tükör mellett - legfeljebb egy-két barát véleményét szoktam kikérni. Ön kire hallgat a leginkább? Blogokra? Magazinokra? Ismerőseire? Saját ösztöneire?
