tészta spórolás

A mediterrán étrend szerint a grillezett húsokhoz már a krumpli- vagy a rizsköret is túlságosan nehéznek tűnik, persze a klimatikus viszonyok miatt egy hűsítő kevert saláta jobban is esik, míg nálunk egy téli napon semmi nem tud úgy hatni, mint egy tányér forró leves. A spanyolok nemzeti eledelei hiába vannak teletűzdelve tenger gyümölcseivel, a hétköznapokban egy adag rizs két tükörtojással nagyon is gyakori ebéd a realitás rohanásában. Mi, magyarok pedig az idők során, részben spórolásból, részben az ízlelőbimbókat kiszolgálva, olyan tésztaételeket fejlesztettünk ki, amiktől a legtöbb országban tátva maradna a száj, de be nem biztos, hogy tömődne vele.

Túrós csusza

Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula is említi műveiben, Petőfinek pedig nagy kedvence volt ez a szalonnazsír jótékony hatásától mindig is „jól csúszó” étek. Ha spórolós ételnek szánjuk, akkor ne a harcsapaprikás köreteként gondoljunk rá, bár kétségtelenül talán az az egyik legínyencebb felhasználása. A kulcs az apró, meglepetésként előbukkanó pörc vagy szalonnakockákban rejlik, na és persze a tejföl is megbolondítja. Alig pár száz kilométerrel határainkon túl, a legtöbb vidéken már csak ezek miatt is elképzelhetetlen mindez.

Káposztás cvekedli, azaz káposztás tészta sósan és/vagy édesen

Egytálételnek tésztát enni, amin mondjuk, nem paradicsomszósz van, önmagában sok helyen minimum furcsa. De az, hogy ugyanazt az ételt sózva, borsozva is képesek vagyunk fogyasztani, és szemrebbenés nélkül cukrozzuk is meg, hogy aztán a megolvadt cukorral a káposzta enyhe levet eresztve járja át a kockatésztát, na, az már tényleg sokfelé betegesnek tűnik. Cey-Bert Róbert Gyula író, szociálpszichológus, élelmiszer-történész szerint történelmileg a nyugati konyha inkább a sütési módokat preferálta, míg a türk és más keleti népek gasztronómiája, ahogy a magyar konyha is, előtérbe helyezte a főzési technikákat. A káposzta használata pedig Gizella, Szent István királyunk neje révén, a bajor és szász szokások beépítésével került ízlelőbimbóink közelébe.

Grenadírmars, azaz krumplis tészta

Szintén perverz dolog sok húsimádó nemzet szemében, a két, alapvetően köretként szolgáló alapanyag vegyítéséből nyert egytálétel. Jó, hogy nem rizst teszünk a krumplipürébe! Pedig ez a fogás sem új keletű dolog, története egészen az Osztrák–Magyar Monarchiáig nyúlik vissza, ahol is a növekvő létszámú hadsereg tápláló étkeztetése egyre több költséget emésztett fel. Így aztán ki kellett találni valami egyszerre költséghatékony, kiadós és még ízletes fogást is. Ha a messziről jött idegen ezzel fejben és gyomorban ezzel már megbirkózott, onnan már csak egy lépés, hogy kovászos uborkát is merjünk neki szervírozni mellé.

Grízes tészta

Na, ha eddig semmi nem verte ki a biztosítékot külföldi vendégeinknél, próbálkozzunk a pirított grízzel vegyített vékonyka tagliatelle tésztával, amit olvasztott baracklekvárral locsolunk nyakon. Ugye mi magunk is érezzük, hogy a külső szemlélő ettől már biztosan dob egy hátast. Na de ha elérjük, hogy megízlelje, még a végén rákattan!

Kakaós tészta

Ezt tuti nem fogja érteni egy steaken vagy tenger gyümölcsein szocializálódott szájpadlás, de ahogy a többi édes tésztafogás, ez is tradicionálisan böjti eledel volt, vagyis éppen a hús mellőzésére találtatott fel. Laktató, könnyen elkészíthető és ízletes találmányok voltak ezek a húsmentes időszak gazdaságos átvészelésére.

Mákos tészta

Ez már a mák miatt is – amit nem mindenhol fogyasztanak olyan nyugalommal, mint ahogy mi tesszük – aggályos határainkon kívül.

Diós tészta

A hiányzó láncszem a megúszós tésztaételek és a retró napközis táplálás legmélyebb pontja között az volt, amikor a „valamit visz a víz” leves után főfogásnak tálalt diós tészta a dió teljes nélkülözése mellett született. A frappáns nevű „dejó” készítmény volt hivatva a dióéhoz hasonló ízhatást szolgáltatni, ahhoz pedig elég is volt a fehér színűre és mállósan puhára főzött metélt. Mondjuk, ha igazi dióval csináljuk és normális tésztát alkalmazunk, nem is olyan rossz!