Követhetetlenné vált az adók fizetésének rendszere azzal, hogy az adóhatóság bejelentés nélkül is levonhat összegeket köztartozásokra az akár más adóra szánt pénzünkből. Ezen a gyakorlaton változtatna a Minősített Könyvelők Egyesülete – adta hírül a Piac és Profit.
Nem vált be a NAV új adógyakorlata
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évente több mint 20 ezer milliárd forintnyi adót szed be az állampolgároktól és a vállalkozásoktól. A közel hatvanféle adónemet 110 számlára kell a magyarországi adózóknak elutalniuk. Nem volt könnyű átlátni a sok számlát, ráadásul ha az egyiken túlfizetés volt, akkor külön nyomtatványon kellett kérni az átvezetést vagy a többlet kiutalását.
Ezért jó elképzelésnek tűnt az az újítás, hogy a NAV automatikusan átvezeti a pénzeket, ha látja, hogy egyik számlán többlet, a másikon hiány van.
A gyakorlatban mégis rosszul működik a rendszer.
A legnagyobb probléma, hogy nem rendeltek határidőket ahhoz, hogy mikor történhet meg az automatikus átvezetés. Hiába ellenőrzi a könyvelő, hogy van elég pénz egy adószámlán, lehet, a NAV önkényesen átvezeti azt egy másik számlára
– mutatott rá Harkai István, a Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) elnöke.
Nehezen követhető a pénzek mozgása
Különösen nagyobb vállalatoknál ugyanis a könyvelők számára fontos feladat, hogy az adók befizetési határideje előtt minden egyes számlán időben ott legyen a megfelelő összeg. Ha viszont az adózók szeretnének a saját számláik között átvezetést kezdeményezni, annak 30 napos ügyintézési határideje van. Így mire az megtörténne, a NAV már le is emelhette az összeget. Így az is lehet, hogy duplán vezetik át a pénzeket.
Az automatikus átvezetés ráadásul már nem csak a NAV-nál vezetett adószámlákon lévő előírások megfizetésére használható fel, hanem más közterhekre is le tudja vonni az adóhatóság a folyószámla többletét. Ebben az a legnagyobb kihívás, hogy ezek a tartozások meg sem jelennek a NAV-os folyószámla felületen.
Sokat segítene, ha az átvezetésről kapnának az adózók értesítést, és lenne például nyolc napjuk a tartozás rendezésére, mielőtt a NAV önállóan átvezeti az összegeket, vagy ne történhessen NAV általi átvezetés egy folyamatban lévő, adózótól érkező kérelem könyveléséig
– emelte ki a szakember, aki szerint ésszerű lenne egy minimum értékhatár bevezetés is, mivel a jelenlegi rendszerben akár néhány ezer forintot is átvezethet a NAV, és már ez felboríthatja a fizetni valókat.
A MINKE hivatalosan is eljuttatta javaslatait a NAV-hoz azt remélve, hogy a könyvelők gyakorlati tapasztalatainak beépítésével sokkal hatékonyabbá tehető az adószámlák kezelése. Felvetik azt a kérdést is, hogy egyáltalán mi szükség van ennyi külön adószámlára, hiszen más országokban akár egyetlen helyre utalva is lehet az adókat rendezni.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés