Különleges védelem illeti meg a tanárokat a jogszabályok szerint

GettyImages-98371114
Olvasási idő kb. 2 perc

A korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben továbbra is közfeladatot ellátó személynek számítanak a tanárok.

A Belügyminisztérium közleménye kiemelte, hogy a pedagógusok és a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak továbbra is közfeladatot ellátó személynek számítanak, így az ellenük elkövetett bűncselekményt is a Büntető Törvénykönyv közfeladatot ellátó személyekre vonatkozó rendelkezései szerint ítélik meg, írja a 24.hu a Belügyminisztérium közleménye alapján.

Téves sajtóértesülések

Korább sajtóértesülések szerint jogalkalmazási problémák merültek fel a pedagógusokkal kapcsolatos ügyekben, mert egy törvénymódosítás alapján a pedagógusokat és egyéb iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személynek tekinteni.

A törvény továbbra is védi a pedagógusokat az iskolai agresszióval szemben
A törvény továbbra is védi a pedagógusokat az iskolai agresszióval szembenrbkomar / Getty Images Hungary

Ezt arra hivatkozva írták, hogy idén január elsejétől módosult a köznevelési törvény pedagógusok védettségére vonatkozó része, ami miatt a Btk. rendelkezése elvesztette hatályát.

A Belügyminisztérium által kiadott legfrissebb közlemény szerint azonban

Attól, hogy 2024. január 1-jétől a köznevelési törvényből ideiglenesen kikerült egy bekezdés, a pedagógusok, mint e feladatokat ellátók, nem vesztették el közfeladatot ellátó személy minőségüket (...) a jogalkotó 2024. május 11-től hatályosan úgy módosította a köznevelési törvényt, hogy a pedagógusok és a nevelést és oktatást segítő munkakört betöltők közfeladatot ellátó személy minőségéről szóló rendelkezés újra szó szerint szerepel a köznevelési törvény szabályai között

– idézi a 24.hu.

Pedagógusok különleges védelem alatt

A közfeladatot ellátó pedagógusok különleges védelem alatt állnak, mert az ellenük elkövetett bűncselekmények sokkal súlyosabb büntetést vonnak maguk után, ami elrettentő erővel bírhat, így a jogszabály hozzájárulhat a nevelési intézményekben tapasztalható erőszak visszaszorításához.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek