A munka mindig is fontos identitásmeghatározó szerepet játszott az ember életében, egyesek számára már túlmutat megélhetést biztosító jellegén. A 21. században megjelent „workism”, azaz „munkaizmus” kifejezés szerint a munka szinte vallássá vált a fiatal értelmiség körében. Mindezt úgy, hogy ötven évvel ezelőtt még azt képzelték, az automatizmus majd leveszi a terhet az emberekről.
A gépesítés és a technológia gyors fejlődésével korábban úgy képzeltük, hogy mára már mindenki a hobbijának élhet.
Ehhez képest a tanult társadalmi réteg is egyre többet dolgozik. Arányaiban viszont mégis jobb a helyzet, a munkaidő történetével kapcsolatos kutatások ugyanis egészen mást mutatnak.
Munkaidő régen és most
A rendelkezésre álló adatok szerint a 19. században az emberek világszerte rettentő sok időt töltöttek munkával, majd az elmúlt 150 évben a munkaidő jelentősen csökkent, különösen napjaink leggazdagabb országaiban.
Az ábra azt mutatja, hogy a korai iparosodott gazdaságokban a munkavállalók átlagos munkaideje drámaian csökkent az elmúlt 150 évben. 1870-ben a legtöbb ilyen országban a munkavállalók évente több mint 3000 órát dolgoztak, ami évi 50 héten keresztül heti 60-70 óra kimerítő munkának felelt meg. Ma azonban azt látjuk, hogy ezek az extrém munkaórák nagyjából a felére csökkentek.
Németországban például az éves munkaidő közel 60 százalékkal csökkent – az 1870-es 3284 óráról 2017-re 1354 órára –, az Egyesült Királyságban pedig mintegy 40 százalékos volt a csökkenés.
A munkaidőben bekövetkezett forradalom előtt az emberek január és július között annyi órát dolgoztak, mint amennyit ma egy egész évben dolgozunk.
A munkaidő csökkenése
A hosszú távú adatokkal rendelkező országok esetében a grafikonon három különböző időszakot láthatunk:
- Az 1870–1913 közötti időszakban viszonylag lassú csökkenés volt tapasztalható;
- majd 1913–1938 között a munkaórák száma meredeken csökkent az I. világháború, a nagy gazdasági világválság és a II. világháborút megelőző erőteljes társadalmi-politikai, technológiai és gazdasági változások közepette;
- a II. világháború alatt és közvetlenül a II. világháború után a munkaórák számának emelkedése után a munkaórák csökkenése sok országban folytatódott, bár lassabb ütemben, és az egyes országok között nagy különbségekkel.
Az elmúlt 70 évre fókuszálva, és a korán iparosodott országokon kívül más országokat is megvizsgálva az adatokból kiderül, hogy a munkaórák száma sok országban tovább csökkent, de az országok között nagy különbségek vannak.
Rövidebb munkanapok, több ünnepnap és szabadság
Az éves munkaidő fent leírt csökkenése a napi munkaórák számának csökkenéséből, valamint a heti munkanapok és az éves munkahetek számának csökkenéséből ered. Az Egyesült Államokra vonatkozó történelmi adatokat elemző tanulmányában Dora Costa közgazdász foglalja össze a bizonyítékokat:
„A munkanap hossza meredeken csökkent az 1880-as években, amikor a tipikus munkás napi 10 órát dolgozott heti 6 napon keresztül.
Ez 1920-ra már csak 8 órás munkanapot jelentett, heti 6 napon.
1940-re a tipikus munkarend napi 8 óra és heti 5 nap volt. Bár a munkaidő további csökkenése nagyrészt a növekvő számú szabadságok, ünnepnapok, betegszabadságok, személyes szabadságok és a korábbi nyugdíjba vonulás formájában történt, az időnaplós tanulmányok azt mutatják, hogy a 8 óra alatti napi munkavégzés irányába mutat a munkaidő trendje.”
A rendszeres heti szabadnapok mellett a korai iparosodott országokban a munkásoknak a vakáció és a nemzeti ünnepek is szabadnapokat jelentettek. Ezt mutatja az alábbi ábra, amelyen látható, hogy a szabadságnapok és az ünnepnapok száma hogyan nőtt az 1870–2000 közötti időszakban. Hollandia ékes példa erre – az ottani munkavállalók számára az 1870-es négy szabadnapról 38 szabadnapra nőtt a szabadság és az ünnepek száma.
A munkanapok hosszának és a munkanapok számának csökkenése több tényezőnek köszönhető, ezek között van a termelékenység növekedése és a munkaidőt korlátozó szabályozások elfogadása is.
Ahogy az adatokat elemző közgazdászok kifejtik, a munkaórák tanulmányozása nemcsak a makrogazdasági termelékenység, hanem a gazdasági teljesítményen túl a gazdasági jólét méréséhez is elengedhetetlen. A valódi „haladás” méréséhez figyelembe kell vennie azokat a változásokat, amelyek az emberek időbeosztását többféle tevékenységre osztják be, ezek közül a fizetett munka csak az egyik tényező.
Értelmesen eltöltött munkaidő
A Gallup több mint 30 éve foglalkozik a munkahelyi elköteleződés témájával, 2022-es jelentésük szerint a világjárvány előtt még emelkedő elkötelezettség és jólét ma már világszerte stagnál.
„A hétvégének élünk”, „nézzük az óramutató járását”, „a munka csak a fizetést jelenti nekem”. Globálisan tekintve ezekkel a munkavállalói mantrákkal találkoztak a legtöbbet a felmérést végzők. A munkavállalók mindössze 21 százaléka elkötelezett a munkája iránt, és 33 százalékuk vallotta azt, hogy általánosságban véve jól érzi magát, a legtöbben azt mondják, hogy nem találják értelmesnek a munkájukat, nem gondolják, hogy jól alakul az életük, vagy nem látják biztatónak a jövőjüket.
A Gallup adatai szerint egy átlagos teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló heti 41,36 órát tölt munkával. Vagyis ennek a másfél milliárd embernek a többsége az életében 40 évet kitevő munkaidőben többnyire azt várja, hogy túlessen rajta. Ez nem tűnik túl biztató iránynak.
Ha érdekel, milyen tévhiteket volna érdemes végleg elfelejtenünk a munkával kapcsolatban, hogy a munkavállalók motivációja valóban szárnyra kaphasson, olvasd el cikkünket a témában.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
