Ezt tette Magyarországgal a kánikula: sosem látott felvételeken a pusztítás

magyarorszag-kanikula-1758354810
Olvasási idő kb. 3 perc

Még az űrből is látható, milyen pusztítást végzett Magyarországon a kánikula. A felvételeken jól nyomon követhető, hogyan perzselte fel a Kárpát-medencét a forróság.

Egy kiszáradt, felperzselt vidéket hagyott maga után 2024 nyara – mutatta be a június elejétől augusztus végéig tartó folyamatot az Időkép a NASA Terra/MODIS műholdfelvételein keresztül. 

Mint írták, júniusban még jutott a földeknek csapadék, amelyet jól tükröz az űrból is megfigyelhető, zöld színben pompázó Kárpát-medence. A nyár második hónapja azonban már jól látható változást mutat: miután az első, júliusi hőhullámok mellett egyre csekélyebb mennyiségű eső esett, amelyet egy extrém száraz augusztus követett,

a zöld színt egyre inkább sárgás, világos barnás árnyalatok váltották fel.

Egyre gyakrabban jöhetnek extrém aszályok

Mint azt a Dívány korábban megírta, ilyen extrém aszályt eddig 20 évente egyszer tapasztalhattunk. A legpesszimistább forgatókönyv szerint a század vége felé a 40 napot meghaladó, egybefüggő száraz időszakok az ország területének mintegy 80 százalékán 2-5 évente is bekövetkezhetnek. Márpedig a jelek szerint nem sok jóra számíthatunk, mert dacára annak, hogy már szeptembert írunk,

a hőmérséklet továbbra is bőven 30 fok fölött alakul a héten.

Marad a kánikula Magyarországon

Az Indexen olvasható középtávú előrejelzés szerint még a héten is lesznek olyan napok, amelyeken nem kizárt a 36 Celsius-fok sem, csapadékra egyelőre azonban csupán néhol, egy-egy lehetséges zivatar során számíthatunk. 

Ami pedig a továbbiakat illeti: a három hónapos, szezonális előrejelzés szárazabb őszt jósol Dél-Európa nagy részén, a kontinens középső és északi részein viszont jelentős csapadékra lehet majd számítani. A Severe Weather szezonális összefoglalója szerint az időjárásban a kiszámíthatatlan La Niña jelenség hozhat jelentős változást, azonban annak hatása idén ősszel nem lesz olyan erős, mint azt korábban várták.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek