Ekkor érkezhet az első emelt nyugdíj a kormány bejelentése alapján

kormany-nyugdij (2)
Olvasási idő kb. 3 perc

Közzétette a magyar kormány a részletes jogalkotási munkatervét, a dokumentumból kiderül, hogy mikor döntenek a következő nyugdíjemelésről.

Munkatervet jelentetett meg a magyar kormány, ebből kiderül, hogy pontosan mikor, milyen jogszabálymódosításokat terveznek 2024 második félévében. A nyugdíj témaköre sem maradhat ki a módosításokból, 2024 novemberében várható a nyugdíj és más ellátások kiszámítása az inflációhoz mértenírja a Portfolio.

Ekkor döntenek a nyugdíjemelésről a kormány munkaterve alapján

Korábban a kormány már nyáron benyújtotta a költségvetést, de pár hónapja bejelentették, hogy novemberre csúsztatják. Az év második felében várhatók még közlekedéssel, területfejlesztéssel és klímavédelemmel foglalkozó jogszabály-módosítások is.

Fontos bejelentést tett a nyugdíjról a kormány
Fontos bejelentést tett a nyugdíjról a kormányMorsa Images / Getty Images Hungary

Ezenkívül a nyár végéig módosítani akarnak több energetikai és EU-s forrásokhoz köthető jogszabályt, szeptemberben pedig a családtámogatási rendszeren akarnak változtatni. A dokumentum szerint idén októberben várható a 2025-ös költségvetés összeállítása, illetve az adótörvények összehangolása az EU-s sztenderdekkel. Ezek alapján az első, emelt nyugdíj érkezésére 2025 januárjában lehet majd számítani.

A nyugdíj mértékét befolyásoló tényezők

Minden magyar állampolgár jogosult a nyugdíjra az államtól, miután elérte a nyugdíjkorhatárt. A mértéke több tényezőtől függ, elsősorban a munkában eltöltött idő és az aktív munkavállalóként keresett bejelentett jövedelem alapján állapítják meg. Teljes öregségi nyugdíjra az jogosult, aki a 65. életévét betöltötte és legalább 20 év szolgálati időt szerzett. Ebben az esetben öregségi teljes nyugdíj kerül megállapításra. Ha valaki rendelkezik 15 év szolgálati idővel, akkor résznyugdíj kerül megállapításra. A nők esetén, ha valaki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, akkor a korától függetlenül nyugdíjba mehet.

Kutyabarátok, készüljetek!

Jön a DOGZ, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten. 

Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek